Pályázatok márciustól a borászat számára

A szőlészek és borászok sem maradnak támogatás nélkül idén. A Vidékfejlesztési Program keretében márciustól folyamatosan fognak megjelenni az őket érintő kiírások, többek között az innovációs beruházásokra is komoly támogatást kaphatnak.

A VP keretében 2016. májusban hirdetik meg új gépek, berendezések, épületek támogatására szolgáló pályázatot 20 milliárd forint értékben.

Támogatáshoz juthatnak az ágazat szereplői a minőségrendszerekhez való csatlakozáshoz is az oltalom alatt álló eredet-megjelölésű, illetve az oltalom alatt álló földrajzi jelzésű borok esetében; a 8 milliárd forintos kerethez főleg szőlőtermelők férhetnek hozzá a 2016. júniusban megjelenő pályázaton.

A VP-támogatások között a közvetlen értékesítés közös megszervezésére fordítandó 3,84 milliárd forintos keretre augusztustól fogadják a pályázatokat. Egy hároméves projektre jutó támogatás 300 ezer euró lehet. Az élelmiszeripar és a borászat területén a rövid ellátási láncok fejlesztésére 20 milliárd forintos keretösszeggel ez év decemberében hirdetnek pályázatot.

Komoly pénzekre pályázhatnak a szőlészetek, akár új gépek beszerzéséhez is
Komoly pénzekre pályázhatnak a szőlészetek, akár új gépek beszerzéséhez is

 

Szintén jól használhatják ki a borászatok – például a borturizmus fejlesztésére – a diverzifikációs termelést támogató, 35,9 milliárd forintos pályázati lehetőséget, illetve az öntözésfejlesztést és meliorációt elősegítő 49,5 milliárd forintos kiírást is, amelyek májusban, illetve áprilisban jelennek meg. Szintén májusban várható az agrárinnovációs pályázatok kiírása 3,34 milliárd forint értékben.

Feldmann Zsolt szerint túligénylés van az agrárkörnyezet-gazdálkodási, valamint az ökológiai gazdálkodásra való áttérés támogatására. Előbbi esetében 33 ezer hektárra 23 millió eurós, utóbbinál 1340 hektárra évi 1,17 millió eurós igény érkezett, amelyek jelentősen meghaladják a rendelkezésre álló forrásokat.

Idén először lehet pályázni a 240 millió forintos kerettel elinduló új támogatási formára, az amerikai szőlőkabóca által okozott fitoplazma-fertőzés elleni védekezésre. A termelők hektáronként 8 ezer forintos támogatáshoz juthatnak.

További jó hír, hogy meghosszabbítják annak a kamat- és költségmentes hitelnek az igénylési határidejét, amelyet azok a gazdák kapnak, akiknek települését tavaly jégkár érte, és 161 településsel kibővítik az érintett települések listáját. A termelők március 31. helyett június 30-ig vehetik igénybe a kedvezményes hitelt.

13 százalékkal emelkedett az itthon előállított bor mennyisége 2015-ben az egy évvel korábbihoz képest
13 százalékkal emelkedett az itthon előállított bor mennyisége 2015-ben az egy évvel korábbihoz képest

 

A helyettes államtitkár szólt arról is, hogy 2015-ben globálisan 13 százalékkal nőtt a bortermelés. Európában a német és a spanyol borágazat teljesítménye visszaesett, az olasz bortermelés ugyanakkor 10 százalékkal 17,7 millió hektoliterre nőtt.

A magyar borimport a 2011-es 789 ezer hektoliterről 2014-re 454 ezer hektoliterre, 2015. novemberig tartó időszakára 264 ezer hektoliterre csökkent. Az Olaszországból származó import 2014-ben 344 ezer, 2015 első 11 hónapjában 157 ezer hektoliter volt.

Forrás: MTI

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Támogatás borászati gépek, technológiai berendezés... A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 180/2013. (XI. 4.) MVH közleménye az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból a borászati gépek, technológia...
2016-tól új hitel az agráriumban A Vidékfejlesztési Minisztérium 2016-tól új hiteltípus bevezetését tervezi, hogy a mezőgazdasági szereplők finanszírozási igényére segítséget nyújtson...
Rendelet készül az import borok azonosíthatósága é... Rendelet készül az import borok egyértelmű azonosíthatósága érdekében, várhatóan a rendeletre a napokban minden szükséges aláírás rákerül - mondta az ...
Eddig nem volt könnyű éve a szőlőtermelőknek Nem kedvezett az idei év a szőlősgazdáknak, ugyanis az enyhe tél és a korai kitavaszodás miatt jelentősen elszaporodtak a szőlő kártevői és kórokozói....
Ellentételezést kapnak a gazdálkodók Megjelent az egységes területalapú támogatás összegéhez kötött támogatáscsökkentés gazdálkodókra gyakorolt hatásainak ellentételezéséről szóló kormány...
Közepes szőlőtermés várható, a minőség még javulha... Néhány nap múlva már minden borvidéken megindul a szüret, a tavalyihoz hasonlóan közepes mennyiség várható, de a szőlő minősége még sokat javulhat ked...