Most már biztosnak látszik a hétvége időjárása

Péntek hajnalban a még csütörtökön képződött gomolyfelhők összeesnek, de főként a Dunántúlon maradhatnak felhősebb területek, illetve fátyolfelhők is lehetnek az égen. Kora este a főváros tágabb környezetében, később az Észak-Dunántúlon alakulhat ki kevés helyen zápor, zivatar. Az északkeleti szél a legtöbb helyen mérséklődik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 12 és 17 fok között várható, de a hidegre érzékeny északi völgyekben ennél pár fokkal hűvösebb, a vízpartokon, belvárosi részeken kissé enyhébb lehet az idő.

Péntek délelőttől a többórás napsütés mellett ismét erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés, illetve időnként megnövekszik a fátyolfelhőzet is. Az ország nagyobb részén nem várható csapadék, inkább csak a nyugati megyékben van esély arra, hogy kevés helyen kialakuljon zápor, zivatar. Az északkeleti, északi szelet élénk lökések kísérik, de zivatarok környezetében szélerősödés is lehet. A csúcshőmérséklet általában 27 és 32 fok között alakul, de a Nyugat-Dunántúlon pár fokkal hűvösebb lehet az idő.

A hömérsékletek alakulása augusztus 13-án, szombaton

Szombaton a gomoly- és fátyolfelhők mellett általában hosszabb-rövidebb időre kisüthet a nap, de erősebben felhős területek is várhatók. Több helyen kialakulhat zápor, zivatar. Az északi, északkeleti szél megélénkül, helyenként megerősödik, zivatarban viharos lökések is lehetnek. A minimum 10 és 20, a csúcshőmérséklet jellemzően 27 és 32 fok között valószínű, de a tartósabban felhős területeken ennél hűvösebb lehet az idő.

Vasárnap a szombatival teljesen megegyező időjárásra számíthatunk gomoly- és fátyolfelhőkkel, hosszabb-rövidebb napsütéses időszakokkal, de ismételten erősebben felhős területekre is számítani lehet. Több helyen kialakulhat zápor, zivatar. Az északi szél megélénkül, helyenként megerősödik, zivatarban viharossá fokozódhat. A hajnali 11, 20 fokról délutánra többnyire 26 és 31 fok közé melegszik fel a levegő, de a tartósabban felhős tájakon ennél hűvösebb idő valószínű.

A jövő hét első felében a hétvégével megegyező idő várható.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

„Sűrű eső augusztusban, jó mustot ád a hordóba”... Augusztus hónapra több népi jóslás és megfigyelés is jut, melyek megpróbálják megjósolni, mennyi és milyen termés várható. Mi fűződik Szent Lőrinc, va...
Száraz idő jön, szerdán és a hétvégén visszatér az... Hazánkban többnyire kedvezőek a talajnedvességi viszonyok, így a héten várható nagyrészt napos, száraz, meleg idő segíti a most érő gyümölcsök és a k...
Időjárási szempontból keménynek ígérkezik a szomba... Pénteken derült, száraz időre számíthatunk. Elsősorban az Észak-Dunántúlon helyenként megélénkül a déli, délkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérs...
Erősen kétséges, hogy érdemes-e programot szervezn... Pénteken az ország nyugati fele, kétharmada fölé egyre több és vastagabb felhőtömb sodródik, és előbb a nyugati, majd délután, estefele a középső táj...
Nézzük, hogy alakul az időjárás a héten Hétfőn általában többórás napsütésben lesz részünk a fátyol- és gomolyfelhők mellett, de az összeálló gomolyfelhők miatt erősebben felhős területek é...
Olyan idő lesz a jövő héten, ami sem az aratásnak,... Az előttünk álló héten az átlagosnál hűvösebb és csapadékosabb időjárásra van kilátás, főleg a Dunántúlon térnek majd el az értékek a szokásostól. Ez...