Mosonmagyaróváron kutatják az 5G hálózat mezőgazdasági felhasználásának lehetőségeit

5G Kiválósági Központ létesül a Győr-Moson-Sopron megyei Mosonmagyaróváron, Győrben, valamint Budapesten és Zala megye székhelyén, Zalaegerszegen. A Széchenyi Egyetem óvári képzési helyszínén a mezőgazdasági felhasználásokkal foglalkoznak majd. A digitális fejlesztési központ célja az ipari és egyetemi szereplők együttműködésének megteremtése és a műszaki szakember-utánpótlás biztosítása.

Magyarország kedvező pozícióját emelte ki az 5G terén Gál András Levente, a Digitális Jólét Program szakmai vezetője az 5G Koalíció által szervezett konferencián a Digitális Jólét Nonprofit Kft. tájékoztatása szerint. Az MTI-hez eljuttatott közlemény idézi Palkovics László innovációs és technológiai minisztert, aki a szakmai konferencián köszöntőjében mondta el azt, hogy az 5G technológia életünk számos területére kihat, a közlekedéstől az agráriumon át a logisztikáig. Azok az országok, amelyek nem élnek az ebben rejlő lehetőségekkel, elveszítik versenyképességüket. Ezért is fontosak Magyarország e téren tett folyamatos erőfeszítései, valamint az 5G Koalíció keretében zajló közös munka – közölte.

Mosonmagyaróváron kutatják az 5G hálózat mezőgazdasági felhasználásának lehetőségeit - Fotó: Magro.hu, CSZS, Mosonmagyaróvár
Mosonmagyaróváron kutatják az 5G hálózat mezőgazdasági felhasználásának lehetőségeit – Fotó: Magro.hu, CSZS, Mosonmagyaróvár

Több helyszínen vizsgálják az 5G használhatóságát

Solymár Károly Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium digitalizációért felelős helyettes államtitkára elmondta: új távlatokat nyithat a győri Széchenyi Egyetemmel együttműködésben induló 5G Kiválósági Központ. Ez a központ egészségügyi és környezeti kutatásokat is koordinál majd, kereskedelmi pilot projekteket alakít ki, valamint a precíziós mezőgazdaságra és a dróntechnológiákra fókuszál. A digitális fejlesztési központ célja az ipari és egyetemi szereplők együttműködésének megteremtése, valamint a műszaki szakember-utánpótlás biztosítása. Az 5G Kiválósági Központ tevékenysége több helyszínen történik majd. Győrben az intelligens közlekedés, valamint a 3D és AR (kiterjesztett valóság) alapú munkavégzés, míg Budapesten a drónos képfeldolgozás, Zalaegerszegen az 5G környezetben tesztelt önvezetés, Mosonmagyaróváron pedig a mezőgazdasági felhasználás lesz a vizsgálatok középpontjában.

Javítani kell

A Digitális Jólét Program szakmai vezetője a konferencián azt is közölte, hogy az ország digitális felkészültségén a többi között a közadatok hozzáférhetőségének megteremtésével javítani kell. Az 5G kiemelten fontos téma. Ezért a tudatosítás mellett az állam feladata, hogy finanszírozza a releváns egészségügyi és környezeti kutatásokat. Ezen túl elsősorban a jogi akadálymentesítés, míg a fogyasztóvédelem terén a tisztességtelen piaci magatartás szabályozása követel meg fokozott állami szerepvállalást. Az olyan pilot programok pedig, mint a precíziós mezőgazdaság tesztüzemeként működő Mezőhegyesi Mintabirtok, valós környezetben teszik lehetővé az 5G-ben rejlő potenciál kiaknázását – mondta Gál András Levente.

Gazdaság és társadalom kéz a kézben

Mácz Ákos, az 5G Koalíció szakmai vezetője a szervezet jövőképéről szóló előadásában elmondta: az 5G Koalíció egyik kiemelt célja, hogy a magyar társadalom és gazdaság szereplői felkészülten érkezzenek az 5G korszakba, és az 5G technológia lehetőségeit saját maguk, vállalkozásuk, végeredményben pedig Magyarország javára fordítsák. A 2017-ben alapított, mára 84 tagszervezetet számláló koalíció 5 munkacsoportjában dolgozó 200 hazai szakember munkája a garancia arra, hogy Magyarország az 5G korszak nyertesei közt lehessen az egyre élesedő nemzetközi versenyben – mondta.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Egyre népszerűbb az agrárképzés Mosonmagyaróváron... A meghirdetett 54 képzésből végül 29 fog elindulni a mosonmagyaróvári Széchenyi István Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Karán. Az agrárkar...
A mezőgazdasági tudományos kutatás volt a középpon... "Fenntartható agrárium és környezet - az Óvári Akadémia 200 éve - múlt, jelen, jövendő" címmel rendezték meg a XXXVII. Óvári Tudományos Napokat a Széc...
Okosórát kaphatnak a tehenek, hogy jobb legyen a t... A jövő mezőgazdaságának kulcsfontosságú területe lesz a felhőalapú technológia, az 5G-s mobilkommunikáció és a szenzoros távmegfigyelés. A brit kormá...
Jóval hatékonyabb lehet a magyar mezőgazdaság az 5... Az egyik legfontosabb technológiai újdonság, az 5G a mezőgazdaság számára is előnyöket hoz. A nagy sávszélességű mobilinternet-szolgáltatás a mobilhá...
Ingyenesek lesznek az állami adatok: jövőre az agr... Megjelent Magyarország Digitális Agrár Stratégiájának intézkedési terve. Ezáltal újabb mérföldkőhöz érkezett a magyar agrárium digitalizációja. Elind...
3 év alatt 3 milliárd forint állami pénzt költenek... A kormány elfogadta a Magyarország Digitális Agrár Stratégiája (DAS) intézkedési tervét, és több milliárd forinttal támogatta is azt. A Magyar Közlön...