Módosítják az új szabályok a vetésváltást és a hibridkukorica termesztést

A Mezőgazdasági és Halászati Tanács (AGRIFISH Tanács) az élelmiszertermeléshez, a vidékfejlesztéshez és a halászati gazdálkodáshoz kötődő számos területen fogad el jogszabályokat. A legutóbbi ülésen Nagy István agrárminiszter elmondta, az agrárpiacok helyzetével kapcsolatban a miniszter olyan közös európai agrárpolitikára van szükség, amely csökkenti a helyzet kiszámíthatatlanságát. 

Kiemelten fontos az ukrajnai régiók mezőgazdasági tevékenységének stabilizálása, hiszen a világnak szüksége van az ott megtermelt terményekre mind a humán élelmezésben, mind pedig az állati takarmányozásban. Ehhez azonnali tűzszünetre van szükség, hogy az ukrán gazdák el tudják végezni a mezőgazdasági munkálatokat. A terménytárolók tele vannak, így nincs hely az idei termés számára, a háború miatt a gazdák pedig az idei vetést sem tudták elvégezni a földeken, ezért háromévnyi gabonatermés is veszélybe kerülhet – tette hozzá az Agrárminisztérium közleménye szerint.

Az őszi munkákat leginkább befolyásoló vetésváltás szabályaiban már sikerült megállapodni az európai döntéshozókkal - Fotó: Magro.hu, CSZS, Mezőfalva
Az őszi munkákat leginkább befolyásoló vetésváltás szabályaiban már sikerült megállapodni az európai döntéshozókkal – Fotó: Magro.hu, CSZS, Mezőfalva

Aszály, vetésváltás és hibridkukorica termesztés

A tárcavezető arról is beszélt, hogy hazánk kérésére szerepelt a Mezőgazdasági és Halászati Tanács (AGRIFISH) napirendjén a Magyarországot sújtó rendkívüli aszályhelyzet. Egyértelmű, hogy a kialakult körülmények között a gazdáknak segítségre van szükségük, ezért Nagy István több javaslatot is megfogalmazott az Európai Bizottság számára. Ennek eredményeként a gazdák idén is emelt összegű előlegfizetésre számíthatnak. Az agrárminiszter továbbá arra kérte a bizottságot, hogy a II. pilléres agrár-környezetgazdálkodási támogatások esetében biztosítson mentességet a szankciók alól a 2022-es évre. Nem büntethetők azok a gazdák, akik a kaszálási, szárzúzási és silózási műveleteket azért voltak kénytelenek hamarabb elvégezni, hogy csökkentsék a rendkívüli aszály hatásait, és takarmányt mentsenek az állatok számára. Ezzel az időjárási helyzettel nem számolhattak, amikor önkéntesen csatlakoztak ezekhez a programokhoz – fogalmazott a miniszter.

A 2023-tól induló új Közös Agrárpolitikához (KAP) kapcsolódó stratégiai tervek kapcsán elmondta, hogy az őszi munkákat leginkább befolyásoló vetésváltás szabályaiban már sikerült előzetesen megállapodni az európai döntéshozókkal.

Fontos módosítások a vetésváltással kapcsolatban

Eszerint a gazdálkodóknak főszabályként a vetésváltást minden évben az összes szántóföldi táblájukon el kell végezniük. Ugyanakkor élhetnek azzal a rugalmassággal, miszerint egy naptári évben elegendő az adott gazdaság szántóföldi területének legalább 1/3-ad részén az előző évhez képest más növénykultúrát termeszteni. A minden egyes táblát magában foglaló vetésváltás így legfeljebb három év alatt kell, hogy megtörténjen. Fontos eredménye a tárgyalásoknak, hogy a vetőmag hibridkukorica négy egymást követő évben termeszthető ugyanazon a területen. A gyakorlati alkalmazás szempontjából üdvözlendő, hogy a vetésváltásba a másodvetés is beilleszthető. Fontos segítség a legkisebb gazdaságoknak, hogy a 10 hektárnál kisebb szántóterületet művelő gazdálkodóknak egyáltalán nem kell alkalmazniuk a vetésváltási szabályokat – fogalmazott a politikus.

A további részleteket erre a hivatkozásra kattintva lehet elolvasni.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Hatékonyabb támogatás a zöldség-gyümölcs ágazatban... Kilenc másik tagállammal közös nyilatkozat született hétfőn, Luxemburgban, a Mezőgazdasági és Halászati Tanács ülésén. A megállapodás a zöldség- és gy...
Brüsszel eljárást indít a külföldiek földhasználat... Az Európai Bizottság csütörtökön úgy döntött, hogy kötelezettségszegési eljárást indít Magyarország ellen a "határon átnyúló tevékenységet folytató be...
Újabb GMO-k az engedélyezettek listáján Bővült az engedélyezett GMO-t tartalmazó növények listája az Európai Unióban. Az Európai Bizottság tíz új GMO-t tartalmazó növény élelmiszeripari és t...
Nehéz helyzetben a kukoricaföldek Nem jön jól az újabb hőhullám a kukoricának. Száradnak az alsó levelek, a felső levelek pedig összesodródnak. Mi lesz így a terméssel? Szemmel láthat...
Visszavezetik a tejkvótát? Többekben felmerült már az ötlet, de van, aki nem támogatja azt. A brüsszeli Európai Bizottság például elutasítja azt a felvetést, hogy újra vezessék ...
Nagy károkat okozott az esőhiány a Jászságban Az őszi talaj előkészítés és a vetések szempontjából értékelhető az a csapadék, ami néhány nappal ezelőtt a Jászságba érkezett, a tavaszi vetéseknek m...