Mit tegyen a rágcsálók ellen?

Egyes hírek szerint Baranya és Békés megyében annyira elszaporodtak az egerek, és mezei pockok, hogy hatalmas károkat okoznak a földeken. Mi is jellemezhetné jobban a rossz körülményeket, mint, hogy a baglyok már nappal is vadásznak a rágcsálókra.

Pusztítják a búza és az árpa szárát, a lucernát és a repcét is. Békésben az őszi kalászosok 30%-án keletkezett kár, de van, ahol teljes a pusztulás. Emiatt a határ mentén inkább lesilózták a 20-25 centiméteres őszi vetést. Helyébe kukorica került. A tavaszi vetésűek több mint felét érte legalább gyenge kártétel. A lucerna és egyéb szálastakarmányok helyzete a legrosszabb, itt csak 15%-ot kerültek el a rágcsálók.

Az általunk megkérdezett gazdák szerencsére nem tapasztaltak semmit az invázióból. Pécs és Békéscsaba környékén csend és nyugalom uralkodik. Van, aki úgy látja, hogy a macskák teszik a dolgukat serényen, és a földeken végzett munkák közben sem tapasztalta, hogy lényegesen több rágcsáló lenne, mint az eddigi években. Van, ahol azonban hiányosan kelt ki a napraforgó, míg a szomszédos földön minden rendben van. Azonban ehhez minden bizonnyal semmi közük a rágcsálóknak. Itt a nyúl, a fácán és a most 30 cm-es töveket az őz legeli, hiába a villanypásztor.

A mezei és a kószapocok is egyaránt veszélyes a terményre
A mezei és a kószapocok is egyaránt veszélyes a terményre

 

Árnyalt tehát a kép, de az biztos, hogy a tél vége óta folyamatosan elhangzó figyelmeztetésekre, és a kártevőirtásra fokozottan kell az idei évben figyelni.

Így tud természetes eszközökkel védekezni:
  • 10-15 cm mély talajműveléssel a fák és szőlőtőkék körül akadályt állít a kószapockok járatkészítésének!
  • Legközelebb mélyszántással a földeken is ugyanezt a hatást érheti el (járatrendszerüket, fészküket is elpusztítja)!
  • Alkalmazzon csalétkes irtószert!
  • Helyezzen el több helyen T alakú ülőfát, amely vonzó megfigyelőhely a ragadozók (bagoly, ölyv) számára!

 

Forrás: Haszon Agrár Magazin, bama.hu, beol.hu + Magro.hu

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Sok, jó minőségű dinnye jön, de egyre kevesebb gab... A GDP-ben nem, de a külkereskedelemben aktív részt képvisel a mezőgazdaság; Türkmenisztánnal kötöttünk kereskedelmi megállapodást; több támogatást kap...
A dinnye és a barack is áldozatul esik a pocokinvá... A korábban indult barackszezon az idén augusztus 20-ra véget is ér, de nem lesz könnyű a hátralévő néhány hét. Az idei nyáron nemcsak a gabonát, de a ...
Hiába a jó termésmennyiség, ha alacsony az ár Az őszi búza aratása Jász-Nagykun-Szolnok megyében is javában zajlik, az utóbbi napok esőzései azonban hátráltatják a munkát. A napraforgó- és kukoric...
A Nébih rágcsálóirtószer használatát engedélyezte ... A pocokinvázió megakadályozása érdekében többlet rágcsálóirtószer forgalomba hozatalát és felhasználását engedélyezte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztons...
Mindenki az őszi munkákkal van elfoglalva A belvíz miatt csúsznak az őszi munkák; több mint 2000 kárbejelentés érkezett; 9 millió tonna kukoricánál is többet takaríthatunk be; már javában zajl...
Győr-Moson-Sopron megyében is felszaporodtak a poc... Az enyhe tél és a belvíz sem akadály a pockoknak! Győr-Moson-Sopron megye több pontján is szükség lesz a pockok elleni védekezésre. Számuk ugyan nem g...