Mintegy 10 százalékkal kevesebb állatot vágtak le tavaly a magyar vágóhidak, mint egy évvel előtte

A magyarországi vágóhidakon 97,9 ezer darab szarvasmarhát vágtak le 2022-ben, 10,4 százalékkal kevesebbet az előző évinél, sertésből 4 millió 532 ezret, ez 6,9 százalékos csökkenés, baromfiból pedig 207,8 millió darabot, ami 11 százalékkal marad el a 2021. évitől – derül ki az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) összesítéséből. A levágott baromfi élősúlya összesen 634,7 ezer tonna, vágott súlya (tisztított, bontott súly) 479,9 ezer tonna volt 2022-ben. A baromfi túlnyomó részét (84 százalékot) a csirke tette ki, amelyből 175,1 milliót vágtak, 5,8 százalékkal kevesebbet az előző évinél.

 A baromfifélék csoportjában a liba- és a kacsavágás jelentősen, 35, illetve 37 százalékkal esett vissza, a pulykavágás 10 százalékkal csökkent 2021-hez viszonyítva – írta az AKI kiadványa.

Az AKI adataiból kiderül, hogy 10,4 százalékkal kevesebb állatot vágtak le tavaly a magyar vágóhidak 2022-ben, mint egy évvel előtte - a képen karaj szeletek, bors és só társaságában
Az AKI adataiból kiderül, hogy 10,4 százalékkal kevesebb állatot vágtak le tavaly a magyar vágóhidak 2022-ben, mint egy évvel előtte – a képen karaj szeletek, bors és só társaságában

A magyarországi vágóhidak munkatársai által tavaly levágott 4,532 millió sertés élősúlya összesen 532 ezer tonna, hasított súlya 428 ezer tonna volt, mindkét adat több mint 7 százalékkal maradt el az előző évitől. A sertésvágás élősúlyban havonta átlagosan 44 ezer tonna felett alakult, a legmagasabb havi érték, a májusi meghaladta a 48 ezer tonnát.

A sertésvágáson belül az anyakocák vágása erőteljesen, 25,5 százalékkal visszaesett, az előző évi 88,7 ezerről 60 ezer darabra – közölték.

A szarvasmarhák és a juhok számai

Szarvasmarhából 97,9 ezer darabot vágtak le tavaly. A levágott állatok élősúlya 49,9 ezer, hasított súlya 25,7 ezer tonna volt, előbbi 11,5 százalékos, utóbbi 11,2 százalékos csökkenést jelent. A marhavágás élősúlyban havonta átlagosan 4100 tonna felett alakult 2022-ben, a legmagasabb havi érték az áprilisi volt, ami meghaladta a 4900 tonnát.

A levágott szarvasmarhák 62 százaléka tehén, 19 százaléka bika volt. A tehenek vágása 9,5 százalékkal, az üszőké 4,4 százalékkal, a bikáké 13,7 százalékkal csökkent darabszámban 2021-hez képest.

Juhból 42,4 ezret vágtak le tavaly, ez 12 százalékos éves csökkenés. Anyajuhból több mint 5400 darabot vágtak, összesen 263 tonna élősúlyban – írta az AKI vonatkozó kiadványa.

PÁIR adatokkal egy másik megközelítésből

Az AKI vágási statisztikai adatai szerint 2022-ben a szarvasmarhák vágása 10 százalékkal csökkent 2021-hez képest. Az összes vágás több mint kétharmadát adó tehenek vágásánál szintén 10 százalékos csökkenés tapasztalható. A KSH adatai alapján Magyarország élőmarha-exportja 2 százalékkal (66 ezer tonnára), élőmarhaimportja 4 százalékkal (11 ezer tonnára) csökkent 2022 január–novemberében 2021 azonos időszakához képest. A marhahúsexport mennyisége 19 százalékkal 10 ezer tonnára csökkent, ugyanakkor értéke 19 százalékkal nőtt. A marhahúsimport volumene 1 százalékkal, közel 14 ezer tonnára, értéke 42 százalékkal emelkedett a megfigyelt periódusban.

Az AKI PÁIR adatai szerint a fiatal bika termelői ára 2023 januárjában 15, a vágóüszőé 2 százalékkal
csökkent, míg a vágótehéné 25 százalékkal emelkedett 2022 januárjának átlagárához viszonyítva – írták itt.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

A 2013-as támogatási évi termeléshez kötött anyate... A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal88/2013 (V.30.) számúKÖZLEMÉNYEA 2013-as támogatási évi termeléshez kötött anyatehéntartás támogatás igényl...
400 milliós támogatás sertésfeldolgozó üzemeknek... Vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak sertésfeldolgozó üzemek a sertéshús feldolgozásának, húskészítmények gyártásának és szállításának techno...
A juh és kecske állatállomány elektronikus jelölés... A juh és kecske állatállomány elektronikus jelölése kapcsán igényelhető támogatásról A juh és kecske állatállomány elektronikus jelölése kapcsán nyúj...
Hírekben gazdag volt és mozgalmas lesz a hét A tartalomból: Programajánló Milliárdos károk, milliárdok a mezőgazdaságban Friss, heti piaci körkép Elkezdődött a Hajdúhét Hajdúbö...
98 millió forint a sertésprogramra 98 milliós forintos forrást biztosít a Vidékfejlesztési Minisztérium a tenyésztést szolgáló technikai eszközök beszerzésére a sertésprogram keretében....
Mi a helyzet a szarvasmarha piacon? – Interj... A termelési költségek növekednek, a takarmány drága, az eladási árak pedig ezeket nem követik – a mezőgazdaságban sok állattenyésztő küzd ezzel a prob...