Mindent a maga helyére! Tárolás okosan

A mezőgazdaság természetet követő körforgásában nemcsak a tevékeny munkának, hanem az állásnak, pihenésnek is éppolyan fontos szerep jut. A terményt nemcsak megtermelni, de tárolni is kell, a gépet, jószágot pihentetni, a szerszámokat használaton kívül óvni – mindennek pedig meg kell találni az alkalmas helyét. Olykor ugyanis egyáltalán nem magától értetődő, hogy hol legyen az otthona a gazdaság javainak.

Organikus fejlődés

Az agráriumnak éppúgy megvannak a maga start-upjai, mint bármely más ágazatnak – ezekre az innovatív, feltörekvő vállalkozásokra, s a kisebb, gyakran nulláról építkező gazdaságokra egyként jellemző, hogy maguk is organikusan fejlődnek. Mit jelent ez? Például azt, hogy egy termékeny évnek vagy egy meglepően jól muzsikáló új berendezésnek köszönhetően gyakran ugrásszerű, a körülményekhez igazodó növekedésen mennek keresztül. Egy-egy ilyen örvendetes fejlődési ugrást követően azonban kiderülhet, hogy szűkös a hely a gazdaság korábbi és új szereplői számára. Ebből adódóan a tároló helyiségre nemritkán éppolyan hirtelen van szükség, mint amilyen gyorsan a fejlődés végbement.

A Frisomat legnépszerűbb terméke a félköríves tetejű Omega csarnok
A Frisomat legnépszerűbb terméke a félköríves tetejű Omega csarnok

Más körülmények is motiválhatják a tárolókérdés megnyugtató megoldását: az akár több milliót érő mezőgazdasági gépeket méltatlan lenne ridegtartásban hagyni, kitéve őket az elemeknek és a rozsdának, hiszen a gépek hosszútávú megbízható működését nagyban segíti a megfelelően temperált tárolás használaton kívül. A betakarított terményeknek pedig – mennyiségtől függetlenül – a minőség zálogát jelenti a kártevőktől mentes, könnyen tisztítható, időjárásálló és száraz tárolóhelyiség. Egy új tárolóhelyiség kialakításának egyik hozománya, hogy a gazdaságban folyó munkák átláthatóbbak lesznek, így a munkaszervezés is gördülékenyebb lesz.

Egy Omega csarnok állattartásra is kiváló
Baromfitelep is könnyen kialakítható egy acélcsarnokban

Boltíves otthona terménynek, gépnek 

A kihívás korántsem egyedi, és a magyar gazdák a megoldásában olyan megbízható partnert tudhatnak magukénak, mint a Frisomat. A legegyszerűbb és leggyorsabb módja az új tároló vagy többfunkciós melléképület felállításának egy könnyűszerkezetes acélcsarnok, melyeket hazánkban kiváló ár-érték arányban forgalmaz a belga székhelyű világcég magyar tagja. 1978-ban az az alaptípus vitte sikerre a Frisomatot, s indította el a világcéggé válás útján, ami ma is a legnépszerűbb választás az agrárium szereplői körében: a félköríves tetejű Omega csarnok.

A kötött méretválasztékban, de lényegében bármekkora hosszúságban elérhető típusépület boltíves otthonául szolgál terménynek, gépnek, szerszámnak egyaránt. Az épület elsősorban sokoldalú kihasználhatóságával tűnik ki, emellett gazdaságos, és rendkívül tartós. Felállításához csupán egy sima, vízszintes telekre, valamint az oszlopok helyén készített vasbeton pontalapokra van szükség. A kivitelezés nem is lehetne gyorsabb és egyszerűbb: az előre gyártott acélprofilokat és burkoló lapokat egy kamion szállítja a helyszínre, ahol csavarozással telepítik az építményt – előbb a könnyűszerkezetes acélvázat állítják össze, majd a burkoló lapokat erősítik fel.

A több milliót érő mezőgazdasági gépek tárolására ideális egy Frisomat-csarnok
A több milliót érő mezőgazdasági gépek tárolására is ideális egy Frisomat-csarnok

Gazdaságra szabva

Bár standard csarnokról van szó, a tároló így is rugalmasan alakítható az egyedi igényeknek megfelelően. Várhatóan nagyobb járművet vagy gépet is be kell fogadnia az épületnek?  Ezt az igényt szolgálja, hogy széles, szekcionált kapukkal is kérhető a csarnok, míg a személyforgalomhoz hagyományos ajtók dukálnak. Ugyanígy lehet variálni a bevilágító elemekkel, a hőszigeteléssel, sőt, bizonyos mértékig a színekkel is. Bár a tároló varázslatos gyorsasággal kulcsrakészen áll, kiemelkedően hosszú élettartammal dicsekedhet, s akár évtizedekig nem igényel különösebb karbantartást. A stabil építmény szélsőséges időjárási körülmények mellett is jelesre vizsgázik biztonságból, kiváltképp, ha hőszigetelt szendvicspanelek alkotják a burkolatot. A Frisomat standard acélcsarnokai sokféle célra felhasználhatók, és mivel a későbbiek folyamán is alakíthatók, bővíthetők, gépesíthetők, a mezőgazdasági gép- és gabonatároló idővel más funkciót is kaphat: például mint műhely, garázs, raktár vagy akár rendezvényterem. Ha mindez nem lenne elegendő, a gyors elérhetőségük és kedvező áruk miatt különösen vonzó alaptípusok mellett többféle, kreatívan alakítható nyeregtetős épületet is kínál a Frisomat, melyek végső kialakítása teljesen az adott gazdaság igényeire és a betöltendő funkcióra szabható.

További részletek a Frisomat honlapján!

(x)

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Mezőgazdasági épületek felújítása, utólagos hőszig... Figyelem: szakember igénybe vétele elengedhetetlen, de nem árt, ha magunk is tisztában vagyunk azzal, milyen megoldások közül választhatunk, ha állatt...
Energetikai felújítások a mezőgazdaságban – ... Jelentős energia megtakarításról számoltak be a ’70-es években épült, és 2008-ban a Hoesch Planeel® Siding sávos burkolatával szinte passzívházzá alak...
Amikor igény az épületen belüli speciális körülmén... Mezőgazdasági termények tárolása, élelmiszer feldolgozás során gyakran elvárás az épületen belüli, az átlagostól eltérő klíma kialakítása. Különleges ...
Nagyméretű mezőgazdasági csarnokok Gazdasági előnyök sorát kínálják a mezőgazdaság szereplői számára is, a legkisebb tárolótól a mega méretű csarnokkomplexumig, a Frisomat egyszerű és g...
Könnyen hozzáférhető nagyméretű mezőgazdasági épül... Most igazán megéri bővíteni a gazdaságot! A mezőgazdasági termelésben ma már nem csak kisméretű tárolókra, hanem nagyméretű, akár több tíz milliós ért...
Az ország egyik legmodernebb tehénistállója készül... Egyre népszerűbbek a magyar mezőgazdasági vállalkozók körében az acél könnyűszerkezetes technológiával épülő csarnokok, mint az L&M Fémszerkezetgy...