Minden lényeges tudnivaló a Magyar Horgászkártyával kapcsolatban

A Magyar Országos Horgász Szövetség 2020. január 1-től új keretek között folytatja tovább a horgászregisztrációt, kapcsoltan a hiteles horgász nyilvántartás kiépítését. A kiépített központi rendszer – a tervek szerint – egyre több elektronizált szolgáltatást nyújt majd a jövőben, lépésről-lépésre megkönnyítve a horgászok ügyintézését és információszerzését egyaránt.

A 2018 őszétől a horgász regisztráció keretében igényelhető, a MOHOSZ által kiadott Magyar Horgászkártya a nagykorú magyar állampolgárok számára a jogszerű horgászat kötelező, másoknak kedvezményeket biztosító opcionális kelléke – olvashatjuk a mohosz.hu-n. A kártya egy arcképes igazolvánnyal együtt teszi lehetővé a horgász azonosítását és jogosultságai igazolását a horgászati okmányok vásárlása és a vízparti ellenőrzések során egy informatikai program, a HORINFO segítségével. A horgászkártya bevezetésével rögtön kiváltotta a papíralapú horgászigazolványt és a jövőben a HORINFO a kártya segítségével lehetőséget ad arra, hogy fokozatosan valamennyi horgászokmány (állami jegy, területi jegy, fogási napló) és egyéb kötelező befizetés (ESZH, tagdíj) elektronizálható legyen.

A Magyar Országos Horgász Szövetség 2020. január 1-től új keretek között folytatja tovább a horgászregisztrációt (Fotó: Pixabay, andreas160578)
A Magyar Országos Horgász Szövetség 2020. január 1-től új keretek között folytatja tovább a horgászregisztrációt (Fotó: Pixabay, andreas160578)

A horgászkártya öt évig érvényes, 2020-ban is változatlanul 2.200 forintba kerül, mely költsége tartalmazza a HORINFO üzemeltetését, az ügyfélszolgálati ellenőrzést, a kártyagyártást és a postai kézbesítést, valamint a 27%-os ÁFA-t is. Ezen felül minden kártyabirtokos számára – az érvényesség ideje alatt – balesetbiztosítást is nyújt a horgászat közben, vízparton előforduló személyi sérülésekre. További szolgáltatásként a kártya felmutatásával kedvezményes mobiltelefon és mobilinternet előfizetési csomag érhető el a Magyar Telekom kínálatából, illetve a kártyabirtokos számára az Union számos személyi biztosítási díjkedvezményt is felkínál. A MOHOSZ a későbbiekben tovább kívánja szélesíteni a kártyához kötött kedvezmények körét, illetve a tervek szerint egyéb módon is ösztönzi majd a horgászokkal történő sikeres együttműködést.  

A HORINFO adatbázisa már jelenleg is tartalmazza a regisztrált horgászok bizonyos személyi adatait, elérhetőségüket, egyesületi tagsági viszonyaikat, horgászvizsga-előzményeiket; kezeli a horgásznak kiadott állami horgászjegyeket, sőt már itt történik a 2019. évi fogási napló adatainak rögzítése is. Az adóazonosító jel száma (és az adóigazolvány képe), mint egyedi adat nagymértékben támogatta a hiteles adatbázis kialakítását, s a korábbi, a NAIH felé tett horgászszövetségi vállalásnak megfelelően ezen személyes adat a HORINFO rendszerben rögzített adatok köréből az év végével törlésre is került. 2020. január 1-től pedig elindul az új eljárás szerinti regisztráció, de ez a feladat csak a rendszerbe eddig még be nem jelentkezett horgászokat érinti. 

2020 folyamán szintén lehetővé válik az elektronikus támogatású – 2019-től ingyenessé vált – állami horgászvizsgáztatás, valamint a horgászszervezetek segítségével a területi jegyek egyre szélesebb körének online és offline értékesítése is. A halállomány és a jogkövető horgászok védelme érdekében a hivatásos halőrök számára biztosított mobilapplikáció segítségével a horgász személyi profiljában tárolt valamennyi adat és jogosultság hamarosan könnyen ellenőrizhetővé válik, így mindez megkönnyíti az ellenőrzést és az eltiltások kezelését is az elkövetkező években. 2021-től már az állami horgászjegyek is elektronikusan kerülnek értékesítésre és a tervek szerint működni fognak a HORINFO közösségi felületei is.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

A hét egyben – 48. hét Norvégia is besegít hazánknak a klímaváltozásra való felkészülésben, elkészült az új agrárstratégia, vírus akadályozza a fehérorosz élőállat exportot,...
Európa legnagyobbja lett a Budapesti Halfesztivál... Területét és kiállítószámát tekintve Európa legnagyobb halas rendezvényévé nőtte ki magát a Budapesti Halfesztivál, amelynek ebben az évben a Vajdahun...
Horgászati idénynyitó a Balatonon Fellendülhet a horgászturizmus a héten elfogadott törvénymódosítás eredményeként, amely 2016-tól megszünteti a kereskedelmi célú halászatot a természe...
Tilos a csuka horgászata! Február elsejétől lépett hatályba a csuka horgászatát tiltó intézkedés. Február 1. és március 31. között tilos az íváshoz készülődő és szaporodóhely u...
Iskolai tananyag lesz a horgászat? Érdekes ötlettel állt elő a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ). Terveik szerint 3 éven belül az általános iskolákban oktatnák a horgászatot, s...
2 év járhat orvhalászatért Az utóbbi években sokat panaszkodtak a horgászok a Balatonra. Leginkább a kevés hal miatt emelték fel hangjukat. Most azonban változni látszik a magya...