Milliós ösztöndíjpályázat nyílt a fiatal agrárszakembereknek

Az idén is meghirdette “A fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázat” programját a K&H Bank Zrt. A támogatás a fiatal szakemberek tanulmányát és kutatását segíti annak érdekében, hogy hozzájárulhassanak a mezőgazdaság fenntartható fejlődéséhez. Az ösztöndíjra PhD, mester-, valamint alapképzésen tanuló hallgatók jelentkezhetnek 2021. szeptember 30-ig. Az ösztöndíj célja, hogy anyagi támogatással segítse az agrárágazat egészségesen fenntartható, hosszú távú fejlődését szem előtt tartó hallgatók tanulmányát, kutatómunkáját.

A bank közleménye a mezőgazdaság szempontjából meghatározónak nevezte a legújabb technológiák alkalmazását, hiszen azok rugalmas és környezetkímélő termelést tesznek lehetővé. Becslések szerint a digitális megoldások már a közeli jövőben legalább 60 százalékkal javíthatják a termelés hatékonyságát – indokolták a korszerűsítést. A K&H 2015 óta hirdeti meg a támogatást, és eddig összesen 6,8 millió forinttal segítette az agrár-felsőoktatásban tanuló nyertesek kutatómunkáját – olvasható a kiírást tartalmazó honlapon. Jelezték, hogy az idei pályázat a körforgásos gazdaságra összpontosít, tehát egyebek között a természeti erőforrások felelős felhasználásához, a pazarlás csökkentéséhez, hulladékok újrahasznosításához várnak újító ötleteket.

Meghirdette "A fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázat" programját a K&H Bank Zrt. A támogatás a fiatal szakemberek tanulmányát és kutatását segíti annak érdekében, hogy hozzájárulhassanak a mezőgazdaság fenntartható fejlődéséhez - Fotó: MPGE, Baracska, illusztráció
Meghirdette “A fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázat” programját a K&H Bank Zrt. A támogatás a fiatal szakemberek tanulmányát és kutatását segíti annak érdekében, hogy hozzájárulhassanak a mezőgazdaság fenntartható fejlődéséhez – Fotó: MPGE, Baracska, illusztráció

A K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázat 2021 pályázati felhívás tartalma:

A K&H Csoport a K&H Egészséges Társadalomért Alapítvánnyal közösen (a továbbiakban: K&H) ösztöndíjpályázatot hirdet a magyarországi, agrárképzést folytató egyetemek és főiskolák alap-, mester- és PhD képzésben résztvevő hallgatói számára. Az ösztöndíj célja, hogy anyagi támogatással segítse az agrárágazat egészségesen fenntartható, hosszú távú fejlődését szem előtt tartó hallgatók tanulmányát, kutatómunkáját. A pályázatban 3 kategóriában összesen maximum 8 pályázat nyer ösztöndíjat. A K&H a pályázat nyertesei számára egyszeri pénzbeli támogatást, ösztöndíjat nyújt. A pénzbeli támogatás adóvonzatát a K&H viseli – írta a bank weboldala.

Az ösztöndíj mértéke a kategóriák és a benyújtott pályamunkák értékelésétől függően:

PhD hallgatók számára:
  • 1. helyezett: 400.000 Ft
  • 2. helyezett: 200.000 Ft
  • 3. helyezett: 100.000 Ft
Mesterképzések hallgatói számára:
  • 1. helyezett: 150.000 Ft
  • 2. helyezett: 100.000 Ft
  • 3. helyezett: 50.000 Ft
Alapképzések hallgatói számára:
  • 2 nyertes: egyenként 100.000 Ft

A részvételi feltételek

A pályázatban részt vevők köre az alábbi felsőoktatási intézmények, illetve karok alap- és mesterképzésen résztvevő, aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező hallgatói, illetve PhD képzésen résztvevő hallgatói:

  • o Állatorvostudományi Egyetem
  • o Budapesti Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi Kar
  • o Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
  • ▪ Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar
  • ▪ Gépészmérnöki Kar
  • ▪ Építészmérnöki Kar
  • ▪ Építőmérnöki Kar
  • ▪ Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar
  • o Debreceni Egyetem
  • ▪ Gazdaságtudományi Kar
  • ▪ Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar (MÉK)
  • ▪ Műszaki Kar
  • ▪ Természettudományi és Technológiai Kar
  • o Eszterházy Károly Egyetem
  • ▪ Agrártudományi és Vidékfejlesztési Kar
  • ▪ Természettudományi Kar
  • o Eötvös Lóránd Tudományegyetem
  • ▪ Természettudományi Kar
  • o Miskolci Egyetem
  • ▪ Gépészmérnöki és Informatikai Kar
  • ▪ Műszaki Anyagtudományi Kar
  • ▪ Műszaki Földtudományi Kar
  • o Neumann János Egyetem
  • ▪ Kertészeti és Vidékfejlesztési Kar
  • o Nemzeti Közszolgálati Egyetem
  • ▪ Víztudományi Kar
  • o Nyíregyházi Egyetem
  • ▪ Környezettudományi Intézet
  • ▪ Műszaki és Agrártudományi Intézet
  • o Óbudai Egyetem
  • ▪ Alba Regia Műszaki Kar
  • ▪ Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar
  • ▪ Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Kar
  • o Pannon Egyetem
  • ▪ Gazdaságtudományi Kar
  • ▪ Mérnöki Kar
  • o Pécsi Tudományegyetem
  • Természettudományi Kar
  • o Soproni Egyetem
  • ▪ Erdőmérnöki Kar
  • ▪ Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar
  • ▪ Simonyi Károly Műszaki, Faanyagtudományi és Művészeti Kar
  • o Széchenyi István Egyetem
  • ▪ Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Kar
  • ▪ Gépészmérnöki, Informatikai és Villamosmérnöki Kar
  • ▪ Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kar
  • o Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (korábban Szent István Egyetem) összes intézete
  • o Szegedi Tudományegyetem
  • ▪ Mérnöki Kar
  • ▪ Mezőgazdasági Kar
  • ▪ Természettudományi és Informatikai Kar
Share Button

Kapcsolódó cikkek

A 2013-as támogatási évi termeléshez kötött anyate... A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal88/2013 (V.30.) számúKÖZLEMÉNYEA 2013-as támogatási évi termeléshez kötött anyatehéntartás támogatás igényl...
Június 17-től lehet LEADER támogatási kérelmeket b... Megjelent az EMVA-ból a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához 2013-ban nyújtandó támogatások részletes feltételeiről sz...
Agrár pályázatokról egyszerűen 1. rész Jelen cikk-sorozat célja, hogy a gazdálkodók számára utat mutasson az Európai Uniós és hazai támogatások igénybevételéhez. Magyarország területének k...
Elindult a 2013 LEADER program, akár 50 millió Ft ... A LEADER 2013 pályázat a vidéki vállalkozásokat hivatott támogatni. Egyaránt érdekeltek lehetnek kezdő és már működő vállalkozások, akik nyereségeseb...
Gép támogatási pályázat hamarosan! Hamarosan induló pályázatra hívjuk fel a figyelmet. Környezetbarát (energiatakarékos) kertészeti gépek és technológiai berendezések, traktorok beszerz...
Július 1-ig!!! Mezőgazdasági területek erdősítéséh... Nagyon közel már a határidő! Amennyiben szeretne EMVA-ból finanszírozott erdősítésre fordítandó támogatást igényelni, itt tájékozódhat ennek részletes...