Mikro-, kis- és középvállalkozások Európai Uniós támogatása

Megjelentek az első EU-s pályázatok a kkv-k számára, melyek többek között az eszközbeszerzéseket és az exportpiacra történő kilépést segítik. Természetesen azok a vállalkozások sem maradnak támogatások nélkül, amelyeknek problémát jelent a pályázatok utófinanszírozása, vagy éppen az önrész előteremtése.

Azok a vállalkozások járnak legjobban, melyek technológiakorszerűsítést terveznek, ugyanis az előre tervezett 5 milliárd forintos keretösszeg helyett 8,5 milliárd forintból igényelhetnek támogatást. Ezzel párhuzamosan a piacra lépést segítő támogatás keretösszege 5 milliárd forintról 1,5 milliárd forintra csökken.

A következő néhány hétben a tervek szerint 9 új pályázat kerül meghirdetésre, melyek keretösszege összesen 120 milliárd forint lehet. Ezt követően 2015 első hónapjaiban a 2014 és 2020 közötti európai uniós fejlesztési ciklus tíz operatív programjának minden pályázata megjelenhet.

A szakértők szerint kiemelten fontos a pályázatok célcsoportjainak számító kis- és középvállalkozások számára, hogy a pályázatokat megfelelően nyújtsák be, illetve hogy eleget tegyenek minden követelménynek, ugyanis az előző pályázati ciklusban a legnépszerűbb gazdaságfejlesztési kiírások esetén a tartalmi vagy formai okokból elutasított pályázatok aránya elérte a 30 százalékot.

A támogatások igénybevételéhez 50-65 százalékos önerő is szükséges, melyhez a bankok nyújthatnak segítséget a vállalkozóknak. A kedvezményes források közül a legnépszerűbb az MNB Növekedési Hitelprogramja, amely 2015. december végéig vehető igénybe. Az uniós támogatások lehívását segíti a Széchenyi Önerő kiegészítő Hitel és a Széchenyi Támogatást Megelőlegező Hitel is. Ezeket a konstrukciókat a hozzájuk kapcsolódó kamattámogatás teszi vonzóvá.

Forrás: OTP

Share Button

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Hogy elsőként értesüljön fontos agrárhírekről, támogatásokról, rendeletekről!

Kapcsolódó cikkek

Növekedési Hitelprogram őstermelőknek, családi gaz... 2014. január elsejétől bővült a Növekedési Hitelprogramra (NHP) jogosultak köre, mi annak jártunk utána, hogy az igénylés a gyakorlatban hogyan néz ki...
Magyar földet magyar gazdának – itt az új földtörv... Hosszú hétvégén innen, mezőgazdasági napokon túl, ahol a vis maiort már elektronikusan is be lehet jelenteni, életbe lépett az új földtörvény és folyt...
2016-tól új hitel az agráriumban A Vidékfejlesztési Minisztérium 2016-tól új hiteltípus bevezetését tervezi, hogy a mezőgazdasági szereplők finanszírozási igényére segítséget nyújtson...
Teltház Hajdúböszörményben Útjára indult szeptember 2-án a Gazdag Gazda Roadshow, Hajdúböszörményben. A csodálatos terem megtelt érdeklődő és információra éhező gazdákkal, amine...
Gazdag Gazda Roadshow – 2. állomás Szeptember 2-án indult, és máris a roadshow felénél tartunk. Múlt hét csütörtökön Szegeden, az Agromehanika Kft-nél vendégeskedtünk. Sokat kérdeztek a...
Éljen a lehetőségekkel! – legújabb MVH közlemények... Tudta, hogy szárított takarmány előállításához, vagy vaj, sajt, sovány tejpor magántárolásához is igényelhet támogatást? Ha eddig nem találkozott a kü...