A migránsválság kezelésére költene Brüsszel az agrártámogatásokból

Ugyan 2017-et a pályázati elbírálások évének kiáltották ki és számos kifizetés is esedékes idén, a gazdálkodók már inkább 2020-ra és az azt követő időszakra szegezik aggódó tekintetüket. Hallani ugyanis, hogy Brüsszel a migránsválság kezelésére több pénzt szán, melyet többek között az agrártámogatásokból vonna el.

A jelenleg érvényben lévő Vidékfejlesztési Program keretében mintegy 1300 milliárd forintot osztanak szét a gazdálkodók között. Számtalan pályázati lehetőség jelent már meg eddig is, de a jövőben is várhatóak újabb kiírások. Idén területalapú, zöldítési és termeléshez kötött támogatásokat is igénybe vehetnek az agráriumban tevékenykedők.

Idéntől néhány változás is történt a támogatási rendszerben. A termeléshez kötött támogatások esetében kibővült a támogatható növények köre a fűszernövényekre, valamint az étkezési burgonyára. A gyümölcsök támogatását pedig felosztották extenzív-tradícionális és intenzíven termesztett gyümölcsökre.

Már burgonya után is felvehető a termeléshez kötött támogatás
Már burgonya után is felvehető a termeléshez kötött támogatás

 

Az agrárkárenyhítés is módosul: az aszálydefiníció kiegészül a nyári hősokk miatti jelenségekkel, vagyis magyar sajátosságokhoz igazították ezt a fogalmat.

Ezek mellett továbbra is elérhető a baromfi állatjóléti támogatás (12 milliárd forint) és a sertés állatjóléti támogatás (9,144 milliárd forint).

A Portfolio Agrárium 2017 sajtóközleménye szerint a gazdálkodókat ezek az aktualitások is foglalkoztatják, de most elsősorban arra kíváncsiak, mi lesz 2020-tól, az új támogatási időszak kezdetétől. Hallani ugyanis olyan pletykákat, hogy Brüsszel elvenne az agrártámogatásokból és azt inkább a migránsválság kezelésére költenék. Szakértők szerint az említett időszak valóban komoly változásokat hozhat. A források összege és szerkezete is változhat, ezért fontos, hogy a hátralévő időszakban a hazai gazdálkodók a jövőre való felkészülést helyezzék előtérbe. Arra kellene használniuk a forrásokat, hogy hosszabb távon is versenyképesek tudjanak maradni.

Sokak szerint a francia és a német választásoktól is függ, hogy mi vár a közös agrárpolitikára: változik, változatlan marad, vagy akár meg is szűnhet. A lényeg, hogy a tortából továbbra is akkora szelet jusson nekünk, amekkorát eddig megszoktunk.

Egyébként a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy megmarad a közös agrárpolitika, viszont a támogatások java a zöldítéshez lesz köthető és az eddigieknél sokkal jobban előtérbe kerülnek a környezetvédelmi szempontok.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

A Közös Agrárpolitika 2014-2020-as időszakának kil... Agrár helyzetértékelés – új KAP-támogatások címmel indult az AgromashExpo csütörtöki napján a szakmai programok sora 10 órakor. A programot Petőházi T...
Közel 600 milliárd Ft-tal több támogatás Magyarors... A Magyarországra jutó uniós agrártámogatások 1,9 milliárd euróval (587 milliárd forinttal) nőnek a 2014 és 2020 közötti időszakban, ezen belül elsősor...
Csak mezőgazdászoknak! Az agrárágazat szereplőit érintő fontos témákról lesz szó a szeptemberi Gazdag Gazda Roadshow 4 állomásán. Tudja, hogy hogyan változik a támogatási, p...
Néhány nap múlva startol a Gazdag Gazda roadshow! ... Négy helyszínen szervezünk konferencianapot arról, hogyan használható a leggyümölcsözőbben az e-kereskedelem az agráriumban. A menün marketingfogások,...
Ellentételezést kapnak a gazdálkodók Megjelent az egységes területalapú támogatás összegéhez kötött támogatáscsökkentés gazdálkodókra gyakorolt hatásainak ellentételezéséről szóló kormány...
Teltház Hajdúböszörményben Útjára indult szeptember 2-án a Gazdag Gazda Roadshow, Hajdúböszörményben. A csodálatos terem megtelt érdeklődő és információra éhező gazdákkal, amine...