Miért van olajretek és mézontófű egy bankban?

A természeti sokféleség fenntartását és a növénytermesztés fenntarthatóságát egyaránt segíti a K&H Csoport kezdeményezése, amely az új mezőgazdasági géplízing-szerződések mellé zöld vetőmag csomagot is ad. A természet esetében az egyik legfontosabb fenntarthatósági célkitűzés a biodiverzitás, az élőlények sokféleségének védelme. Kiemelten lényeges ez a rovaroknál – németországi kutatások szerint ugyanis a repülő rovarok száma negyedére csökkent az elmúlt 25 évben.

„A K&H Csoportnak, mint pénzintézetnek is komoly felelőssége van a jövő fenntarthatóságának biztosításában, az élőlényekben gazdag természet megóvásában, megteremtésében. Fenntarthatósági stratégiánkban vállaltuk, hogy aktívan teszünk a saját és elősegítjük, ösztönözzük ügyfeleink karbonlábnyomának csökkentését és fenntartható működését” – mondta el Suba Levente, a K&H fenntarthatósági programjának vezetője a XXX. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok egyik kerekasztal beszélgetésén, a Csongrád-Csanád vármegyei Hódmezővásárhelyen.

A természeti sokféleség fenntartását és a növénytermesztés fenntarthatóságát egyaránt segíti a K&H Csoport kezdeményezése, amely az új mezőgazdasági géplízing-szerződések mellé zöld vetőmagot is ad - Fotó: Magro.hu, CSZS, Hódmezővásárhely
A természeti sokféleség fenntartását és a növénytermesztés fenntarthatóságát egyaránt segíti a K&H Csoport kezdeményezése, amely az új mezőgazdasági géplízing-szerződések mellé zöld vetőmagot is ad – Fotó: Magro.hu, CSZS, Hódmezővásárhely

Egy zsák zöld vetőmag

„A K&H a magyar mezőgazdasági termelők egyik legfontosabb pénzügyi partnere, évente mintegy 3,5 milliárd forint értékben kötünk új finanszírozási szerződéseket, és ügyfeleink a növénytermesztésre használt területek jelentős részét művelik. Velük együtt ezért a fenntartható mezőgazdasági termelés megvalósításában és a hazai élővilág gazdagságának megőrzésében nekünk is komoly felelősségünk van” – mondta Demeter Zoltán, a K&H Agrárüzletágának vezetője. 

„Ezért is döntöttünk úgy, hogy a mezőgazdasági eszközöket lízingelő ügyfeleink tudatosságát szerződéskötéskor környezet- és talajvédő vetőmag-keverékkel köszönjük meg. Ez a zöld vetőmag program. Minden 25 millió forintnyi szerződésérték után egy 25 kilogrammos vetőmag-csomagot biztosítunk, amely körülbelül 2 hektár bevetésére elegendő. Az elvetett magokból kisarjadó növények nem csak védik a termőföldet, de hozzájárulnak a biodiverzitás fenntartásához is”- tette hozzá Demeter Zoltán.

A zöld vetőmag csomag tartalma

A K&H vetőmag-csomagban mézontófű és olajretek magjait keverik össze, amelyek gyors növekedésük, jó életképességük és fagyállóságuk miatt a legnépszerűbb köztes növények – írta a Bankármagazin.

  • Segítik a nitrogén megkötést, valamint a tápanyag feltáródást és mivel lazítják a talajt ezért talajművelési költségeket is lehet vele csökkenteni.
  • Rövid tenyészidejük alatt nagy mennyiségű zöldtakarmányt adnak, amely állatok takarmányozására is alkalmas.

Mivel növekedésük során nitrogént és kalciumot halmoznak fel, elhalásuk után lebomló gyökérzetük nitrogénben, foszforban, káliumban és kalciumban gazdag, így a biomassza kiváló zöldtrágyaként is szolgál.

A mézontófű (Phacelia) aszálytűrő növény, ami vonzza a méheket. A növény enyhén illatos virágai negyedrészben nektárt tartalmaznak, hektáronként 4-6 méhcsaládot képesek eltartani, amelyek akár öt-hat hétig is gyűjthetik a virágport, így 600-800 kilogramm mézet adnak a méhészeknek.

Az olajretek elpusztítja a talajban lévő káros fonálférgeket. Előveteményként jelentősen csökkenti egyes növények betegségeit. A gyomirtásban betöltött jótékony szerepe bizonyított, egyben kiváló tápanyagfeltáró képességgel rendelkezik.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Fenntarthatóságért kaptak díjakat a fiatalok A K&H Csoport idén első alkalommal ösztöndíjpályázatot hirdetett a magyarországi agrárképzést folytató egyetemek és főiskolák mester és PhD képzés...
Nikotinfüggők lehetnek a méhek Az utóbbi években egyre inkább középpontba kerül a méhek védelme, ugyanis sokat köszönhetünk nekik. Nélkülük nem lenne ennyi táplálékunk. Egy velük ka...
Kínában már kézzel kell végezni a növények beporzá... Nagy a baj Kínában, ugyanis egyes területeken szinte teljesen eltűntek a méhek. A beporzás időszakában ez kifejezetten nagy probléma, a gazdáknak alte...
1,5 milliárd munkahely szűnik meg, ha kihalnak a m... Egy friss kutatás szerint mintegy másfél milliárd munkahely és az összes termény háromnegyede függ a beporzó szervezetektől. Ennek tudatában még fonto...
Videón a jövő méh-drónjai A méhek nagyon komoly munkát végeznek a világ élelmiszerellátásában. Nélkülük számtalan élelmiszert meg sem tudnánk termelni. Az utóbbi időben azonban...
Fenntartható növénytermesztés a méhek védelmében... Lerágott csontnak tűnik, de ettől még valóban komoly probléma a méhek folyamatos pusztulása világszerte. A fenntartható növénytermesztés viszont sokat...