Egyre népszerűtlenebb hazájában Japán nemzeti itala, a szaké. Eközben az exportja kifejezetten jól szerepel, a japán ital világszerte egyre nagyobb érdeklődésre tart számot. Hogy miért van elegük a japánoknak belőle? A szaké egyértelműen unalmassá vált, a fogyasztása 30 százalékkal csökkent Japánban az elmúlt 10 évben. A japánok egyre inkább más szeszes italok felé fordulnak, amelyek a világ minden tájáról érkeznek hozzájuk. A szaké helyett a sört részesítik előnyben.
Viszont a szakét világszerte sokan szívesen fogyasztják. A japánok nemzeti itala meghódította a nemzetközi piacot. A Japán Szaké- és Sócsú-gyártók Szövetségének (JSS) jelentése is megerősíti ezt. A sócsú is japán égetett szesz, amelyet általában árpából, édesburgonyából, hajdinából, állítanak elő – írta az Rp.pl cikkére hivatkozva a Magyar mezőgazdaság.

Az elmúlt években a szaké ivásának kultúrája messze túlterjedt Japánon. A fogyasztók rájöttek, hogy a szakét ugyanúgy lehet inni, mint a bort – lehűtve, klasszikus pohárból. A hagyományos japán ital számos nyugati étterembe is eljutott, ahol sokféle, nem feltétlenül japán ételhez párosítják. Az előző pénzügyi évet összefoglaló jelentésében a Japán Szaké- és Sócsú-gyártók Szövetsége rekordszintű szakéeladásokat jelentett be.
A szeszes ital exportértéke 2021-ben közel 4,2 milliárd jent, azaz mintegy 243 millió eurót tett ki. Ez az elmúlt 12 év legjobb eredménye.
Külföldre kerül a sok szaké
A JSS jelentéséből kiderül, hogy a kínaiak költik erre a legnagyobb összegeket. A kínai piac a legfogékonyabb a Japánból származó luxus szeszes italok iránt. A cikk szerint a szaké literenkénti átlagos exportára is több, mint kétszeresére nőtt az elmúlt évtizedben. Ám így is egyre nagyobb népszerűségnek örvend az ínyencek körében. A mennyiséget tekintve azonban az amerikaiak évek óta folyamatosan vezetnek.
Japán 2021-ben közel 100 000 hektoliter szakét exportált az USA piacára, több mint 167 százalékkal többet, mint a megelőző évben.
A hagyományos japán szeszes ital iránti érdeklődés Franciaországban is növekszik, az ország lakosainak egyértelműen igényük van a boroktól való elszakadásra. A 2021-es évben az export értéke csaknem 200 százalékkal, a mennyiség pedig akár 230 százalékkal is növekedhetett. Ezek a legnagyobb százalékos növekedések az összes piac közül, ahová a japánok szakét exportálnak – írták.
A jelentés szerzői a szaké franciaországi sikerét az ital 2020-as, nagyon sikeres debütálásával magyarázzák. A japán termelők és a francia sommelier-k szövetségének együttműködésének köszönhetően a szaké bekerült az ottani éttermekbe, és 2021 májusában a francia sommelier-bajnokságon is megjelent.
Otthon pedig már unják, és a minőség is romlik
Ezzel szemben a japán szaké otthonában egyértelműen unalmassá vált, a fogyasztása 30 százalékkal csökkent Japánban az elmúlt 10 évben. A japánok egyre inkább más szeszes italok felé fordulnak, amelyek a világ minden tájáról érkeznek hozzájuk. A szaké helyett a sört részesítik előnyben – ez ma már a legnépszerűbb alkohol Japánban. A jelenség másik oka a Japánban forgalmazott szaké minőségének romlása.
A szeszes ital nagyon gyakran tartalmaz mesterséges anyagokat, amelyek miatt az emberek másnap rosszul érzik magukat. Ebből arra lehet következtetni, hogy a szaké népszerűségének csökkenéséért részben maguk a szakégyártók is felelősek – közölték.
Az ital alapanyaga és készítése
A szaké a japánok ősi alkoholos itala, amely rizs erjesztésével készül. A szakét és a hozzá hasonló távol-keleti italokat a nyugati kultúrában rizsborként ismerik, ami a neve ellenére nem a borok egy fajtája, és másképpen is készül, mint a bor – írta a Wikipedia.

A szaké gyártásakor nem történik malátázás és sörfőzés; ehelyett az áztatással és főzéssel előkészített rizshez enzimtermelő gombákat és élesztőt adnak. Ezáltal a keményítőt elcukrosító enzimek keletkezése, a keményítő elcukrosodása és a cukrok erjedése egymással párhuzamosan folyik. A sör készítésekor mindez három külön lépésben történik a malátázás, a főzés, illetve az erjesztés alkalmával. A szaké általában 18-20 térfogatszázalék alkoholtartalmúra erjed, és palackozás előtt gyakran 15%-ra hígítják. Alkoholtartalma ezáltal jellemzően magasabb, mint a nyugati erjesztett italoké: a bor 9%–16%, a legtöbb sör pedig 3%-9% alkoholtartalmú. A szakét ezért gyakran tévesen „rizspálinkának” nevezik – írták.