Miért és hogyan jó a bioszója termesztése?

A bioszója termesztése volt a középpontban az ÖMKi – Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet szakmai napjain a Győr-Moson-Sopron megyei Püskin és Győrsövényházán. A program első része a 2020-2021-ben megvalósuló Ökológiai és low-input szójatermesztés komplex technológiájának fejlesztése című EIP-AGRI pályázatunkhoz kapcsolódott. Ennek során szervezett szántóföldi bemutatót a kutatóintézet. A szójatermesztés biológiai alapjait a Magyar Szója szója fajtabemutató parcelláin ismertették.

A 21 fajtát felvonultató fajtasorban a szuper korai fajtákból csak egy képviseltette magát (Anushka). A későbbi éréscsoportokban az ismert és sztenderd fajták (pl. Mentor) mellett olyan szójafajtákat is megismerhettek a résztvevők, amelyek csak a közeljövőben kerülnek piacra. Látható volt az éréscsoportok közötti jelentős eltérés, a legkoraibb fajták szeptember elején már szinte aratható állapotban voltak, a középérésűeknél viszont olyan fajták is előfordultak, ahol még a levél sárgulása sem kezdődött meg. Az ÖMKi cikke szerint általánosságban elmondható, hogy az idei évben alacsonyabbak lettek a növények. Az alsó hüvelyek sok fajtánál a talajhoz eléggé közel helyezkednek el, ami megnehezíti a veszteségmentes betakarítást.

Két Győr-Moson-Sopron megyei helyszínen is bemutatta az ÖMKi, hogyan lehet eredményes a bioszója termesztése - képünk illusztráció
Két Győr-Moson-Sopron megyei helyszínen is bemutatta az ÖMKi, hogyan lehet eredményes a bioszója termesztése – képünk illusztráció

4 kísérleti helyszínen a bioszója termesztése

Az EIP-AGRI pályázat keretein belül 4 kísérleti helyszínen a bio és low input technológiára adott reakciót tesztelték 5 korai szójafajtánál, amelynek a parcelláit a mosonmagyaróvári konzorciumi partner kísérleti területén vizsgálták meg. Az állományban low input technológiát alkalmaztak a kísérleti programnak megfelelően, így csak magoltást és egyszeri gyomirtószeres alapkezelést kapott. Jelentős kórokozó és kártevő nem volt észlelhető, és a gyomnyomás is mérsékelt maradt. A fajták nem mutattak különbséget a konvencionális technológiával művelt területhez képest.

A délutáni programban az ÖMKi MNVH projektjéhez kapcsolódóan tartottak szántóföldi szemlét és műhelymunkát Győrsövényházán, a térség egyik meghatározó bioszójatermesztő gazdaságában. Itt egy bioszója táblát mutattak meg, melynek során az alkalmazott agrotechnikai lépéseket is ismertették. Az érdeklődés középpontjában a gyomszabályozás állt, mivel a táblán csak csekély gyomosodás volt tapasztalható, és bár az állomány itt is jóval alacsonyabb volt a szokásosnál, a növényenkénti hüvelyszám meghaladta a 25-30 darabot.

Géppark és terepszemle

Ezt követően a gazdaság gépparkját nézték meg, többek között a mechanikai gyomszabályozás eszközeit is. A kameravezérelt sorközművelő kultivátoron kívül a precízen beállítható, a szójaállományban hatékonyan használható Treffler gyomfésű is hozzájárul a gyomszabályozás sikeréhez. Nagymértékű kórokozó és kártevő létszám nem volt észlelhető az állományban. A gazda több éve a Mentor szójafajtát termeli, ami bevált fajtája a gazdaságnak mind a fehérjetartalmat, mind a termésmennyiséget tekintve. A termesztési cél elsősorban az étkezési szója, amit Ausztriában ad el. Az étkezési minőséget el nem érő mennyiség ezután a takarmányszója-piacon talál gazdára. A gazdaság öntözés nélkül termel, ami meghatározó a termésmennyiséget tekintve, de a gazda így is bízik a 2,5 t/ha-t meghaladó termésátlagban. A terepszemlén a kötetlen szakmai beszélgetés során a technológia több kritikus pontja, mint például a tőszám és a vetésidő kérdései is napirendre kerültek. A szakmai nap informatív, hasznos volt a résztvevők számára, így remélhetőleg hozzájárul a bioszója-termesztés sikerességéhez a jelenlegi és jövőbeli termelők számára – írta az ÖMKi.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

GMO-mentes szója – újabb támogatás a gazdáknak... Újabb ösztönzést talált hazánk a GMO-mentes szója termesztésének fokozására. 2020-ig a GMO-mentes szója termesztéséhez hektáronként 60 ezer forintos t...
Szorgoskodó gazdák, újabb juhtámogatás Zala megyei helyzetkép a munkálatokról; GMO-mentes szójatermesztésre ösztönzik a gazdákat; 2 milliárd forintot kapnak a juhtartók. Ismét jelentkezik A...
Végefelé közeledik a napraforgó betakarítása Zaláb... Zala megyében a 6420 hektáron termelt napraforgó csaknem háromnegyedét már learatták, a növény minőségi paraméterei megfelelnek az előírásoknak. A nap...
Figyelem! Fontos hírek szójatermesztőknek! Újabb információk láttak napvilágot a szója- és szemes fehérjetakarmány-növény termesztés támogatással kapcsolatban. Az igénylők ezúttal a betakarítás...
Mitől hízik az állat? Az állatok hízlalásakor fontos a megfelelő fehérjeellátás biztosítása. Ennek alapját az állati fehérje képezi, de ha ehhez nem tud hozzájutni a gazda,...
Ökológiai szójatermesztés A szója rendkívül fontos alkotóeleme az állatok takarmányozásának, köszönhetően a magas fehérjetartalmának. Hazánk azonban nem rendelkezik elegendő sz...