Mi is ünnepeljük az Internet világnapját!

Mint online felületen működő mezőgazdasági a piactér, a Magro.hu kiemelt figyelmet fordít a webes világban történő jeles napokra is. Hogy mire is figyelnek oda ezen a napon a világ összes országában, és mi mindenre való az Internet, megmutatjuk néhány példán keresztül.

Honnan ered?

Még az 1800-as években húsz ország, köztük hazánk részvételével megalapult a Nemzetközi Távközlési Egyesület (NTE). Bár Bell csak pár évvel később találta fel a telefont, a szikratávíró korában is látták az ágazat jelentőségét. Az Egyesület 1968-ban megalapította a Távközlés Világnapját is. A ’60-as években még katonai célokat szolgáló Internet a ’90-es évekre szélesebb körben is használhatóvá vált, de nem mindenhol. Az NTE fontosnak tartotta tehát, hogy olyan országokban is hozzáférhető legyen, ahol addig nem. Ennek hatására kezdtük el ünnepelni az Internet Világnapját, amit 2002 óta tartunk május 18-án.

A www egy rövidítés, a World Wide Web angol kifejezést takarja, ami azt jelenti, világháló
A www egy rövidítés, a World Wide Web angol kifejezést takarja, ami azt jelenti, világháló

 

Merre tart az Internet?

Napjainkban több mint 4 milliárdan használnak Internetet különböző célokra. A fejlesztéseknek köszönhetően mind gyorsabb adatátvitelt biztosítanak. A világ egyik legnagyobb és legismertebb cége a Coca-Colán kívül a Google, amely szintén a webes világból indult. Mára már azonban olyan projekten is dolgozik, mint például az önjáró autók és az okostelefonok működési mintájára létrehozott Google Szemüveg.

Az internet segítségével találhat új eladókat/vevőket, hogy jobb áron kereskedhessen!
Az internet segítségével találhat új eladókat/vevőket, hogy jobb áron kereskedhessen!

 

Hogy visszakanyarodjunk a mezőgazdasághoz, az Internet segítségével az agrárszereplők is számos előnyhöz juthatnak. Részt vehetnek gazdafórumokon videó-konferenciával (webkonferencia) a saját otthonukból, irodájukból anélkül, hogy egész napokra kiszakadnának a munkából. Ezzel nem csak időt, hanem pénzt is megtakarítva. Apropó költségek! A net segítségével jobb áron is kereskedhetnek a gazdák, családi vállalkozások és felvásárlók is, hiszen újabb és újabb eladókat/vevőket találhatnak. Minél több üzleti kapcsolat van a láthatáron, annál kedvezőbb árú és feltételű üzleteket köthetünk. Ilyen felület például a Magro.hu mezőgazdasági piactér is.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Bábolnai Gazdanapok Idén már 29. alkalommal rendezik meg a Bábolnai Gazdanapokat Bábolnán. Lássuk, hogyan alakult eddig, és még mi várható a 4 napos rendezvényen. Szepte...
Ami nem öl meg… Bonyolódik az almapiac; csak a takarmányáraknak köszönhetik az idei évet a haltermelők; konferencia lesz, ahol a termelők értékesítési lehetőségei is ...
A tehenek zavarják a Google-t A Google már évek óta dolgozik önvezető autóján, prototípusai már rengeteg kilométert levezettek, a hétköznapi használat azonban még mindig aránylag m...
Miért bérel 200 kecskét a Google? Aki Internetet használ, nem kell bemutatni neki a Google-t. Azt sem kell magyarázni, hogy a netes világban, és az irodáinak légkörét és felfogását tek...
Gazdanapok, konferenciák – Írja be naptárába... Túl vagyunk a nyár, és az év felén is, de bőven vannak még programok a mezőgazdaságban érdekeltek, és agrárkedvelők számára is ebben az évben. Összesz...
Friss – Elstartolt a Gazdag Gazda Konferenci... Annak ellenére, hogy fővárosunk a mezőgazdaságban nem tölt be jelentős szerepet, nagy érdeklődés övezte a rendezvénysorozat első, nyitó állomását. Az ...