A húsvét, Jézus feltámadása vallási és egyben családi ünnepet jelentett az emberek számára, a családi együttlét meghitt pillanataként élték meg. A háziasszony a tisztaszobában terített meg, s ezzel máris jelezte az ünnepet, hiszen csak a kiemelt, ünnepi alkalmakkor étkeztek itt. Szép bútorok, vetett ágy, a fogasokon tálak és bokályok, valamint az ünnepi asztal fogadta az ide belépőket. Az asztalt ünnepi abrosz díszítette. A tányérok és a boroskancsó mellett üvegpoharak csillogtak. Összegyűjtöttük, mi kerül a húsvéti asztalra.
A húsvéti ételszentelést ételáldásnak is nevezték. A megszentelt étel megóvta a híveket a hosszú böjtölés utáni hirtelen falatozástól, hiszen hosszabb koplalás után egyébként sem szerencsés sokat enni. A húsvéti szentelmények mértékletes fogyasztása, valamint az ebben való hit így egészségóvó hatással is rendelkezett. Húsvét vasárnap az asszonyok kosarakba tették a finomságokat, melyeket a pap a szentmisén megáldott. Olyannyira megbecsülték a megáldott ételt, hogy annak még a morzsáját sem dobták ki, hanem az állatoknak adták, hogy azok is egészségesek legyenek.
Szilhalmi gazdasszonyok a sonka, a tojás, a kalács és a bor mellé a kosárba kukorica és árpaszemeket is helyeztek, hogy azokat az állatok takarmányába tegyék. Zala megyében az uradalmi cselédek és pásztorok, akik távol éltek a templomtól, húsvéti elemózsiájukat tarisznyástól felakasztották egy fára. Így a világot megszentelő pápa áldása rászállt az ő ételükre is – írta a Magyar Mezőgazdasági Múzeum.
Barka
A barka elnevezés egy virágzatot jelöl, húsvétkor leginkább a kecskefűz (Salix caprea) és a rekettyefűz (Salix cinerea) bolyhos, gömbölyded virágzatát tesszük vázába, a virágzás előtti állapotukban. A keresztény egyház húsvét előtti vasárnap ünnepeli Jézus bevonulását Jeruzsálembe. Évszázadok óta pálmát szentelnek ebből az alkalomból, melyet nálunk a barka helyettesít. A virágvasárnapon megszentelt barkához rengeteg hiedelem kötődik. Gyógyításra használták, de rontás, mennydörgés, villámlás ellen is védekeztek vele. Szentelés után a bukovinai székelyek egy-egy szem barkát lenyeltek, hogy ne legyenek torokfájósak. A szentelt barkával gyújtották be a következő évben a kemencét. Mikor nagy vihar sújtotta a falut, az andrásfalviak barkát égettek, azzal füstölték körbe a házat, hogy megóvják azt a villámcsapástól. Ám nem csak a lakóházat óvták meg ilyen módon. Péterfalván az ólakat is megfüstölték, hogy ne kerüljön rontás, betegség az állatokra.
Tojás
A magyar tyúkfajták őseit még a honfoglalás korában hozták elődeink a Kárpát-medencébe. A magyar tyúk négy színváltozatban létezik, megkülönböztetjük a fehér, a sárga, a fogolyszínű és a kendermagos tyúkot. A kopasznyakú tyúkfajta Erdélyből származik, ahonnan az 1870-es években került a nyugatibb területekre, (illetve Szerbiába és Boszniába.) A magyar parlagi gyöngytyúk tolla pettyezettségéről kapta a nevét. Élénk vérmérsékletű fajta, melyet még a 20. század elején vadmadárként értékesítettek külföldön. A magyar lúd több színváltozata ismert (fehér, szürke és tarka), de a legelterjedtebb a fehér magyar lúd volt. A fajtán belül különlegességnek számít a fodros tollú változata, melyet szépsége miatt előszeretettel tartottak.
A piros tojás a húsvéti asztalt díszíti, az életet, az átváltozást és az újjászületést jelképezi. A tojás krisztusi szimbólum, hiszen a tojásban élet fejlődik, ami a feltámadásra emlékeztet.
Mitől volt piros?
A néphit szerint, mikor Krisztust keresztre feszítették, egy asszony kötényében tojással odament a kereszthez. Ekkor Jézus vére rácseppent a tojásra, ami piros lett. A leányok, akik odahaza festettek tojást, vörös- és lila hagyma héjának főzetével festették a tojásokat, de vadkörte vagy vadalmafa héjával, gubaccsal, bürökkel is színeztek. A tojásírás során folyékony viasszal rajzoltak mintát a tojásokra, melyeket a viasz megdermedése után festőlébe tettek. Végezetül a viaszt letörölgették a tojásról, és szalonnabőrrel kenték át, hogy a felülete ragyogó fényes legyen. Hímes tojást karcolással, berzseléssel és patkolással is díszítettek.
A családtagok egymást kínálták a megszentelt tojással, melynek húsvétvasárnapi elfogyasztása egészségmegőrző és termékenységvarázsló hatással bírt. A palócoknál a húsvéti tojás a család egységét és összetartását is szimbolizálta. Szokás volt, hogy egy-egy szentelt tojást úgy ettek meg, hogy annyi részre vágták, ahány családtag volt. Így, ha bárhol eltévedtek, ez eszükbe juttatta, hogy kivel ették a húsvéti tojást és hazataláltak a családhoz.
Kalács
A kalács igazi ünnepi eledel, hiszen a legfinomabb hozzávalókból (finomra szitált búzaliszt, erjesztőanyag, vaj, tej) készül. A kalácsok formája tájegységenként eltérő lehetett (fonatlan, cipószerű, kerekre, csigavonalban vagy egyenesen font), de legelterjedtebb a három vagy több ágból (tésztarúdból) készült, hosszúkás fonott kalács volt. A kalácsok készülhettek töltelékkel (pl.: mák), vagy anélkül. Sonka mellé a kissé sós kalácsot ették, míg máshol töltelékkel dúsítva inkább édességként fogyasztották. Egyes zempléni falvakban elterjedt szokás volt, hogy a megszentelt kalács morzsáját a tyúkok elé szórták, hogy azok sok tojást tojjanak. Máshol a tűzvészt tartották távol a szentelt morzsával.
Bárány
A bárány a húsvéti asztal legerőteljesebb szimbóluma, mely az áldozatiság gondolatát idézi fel. Magyarországon régi időkre visszanyúló hagyománya volt a húsvéti báránynak, így például a középkorban a hívő jobbágyok bárányt ajánlottak fel a tihanyi monostornak, ezen keresztül Istennek. Szegeden a birkavágók (másnéven cincárok), a juhászgazdák az ószövetségi történet mintájára leölt bárány vérével festettek jelet ajtófélfájukra, hogy elsőszülöttüknek ne essen baja. Ezek a cselekedetek az ország többi részén sem voltak ismeretlenek. A csíki székelyek nagypénteken ölték le a bárányt, mely az ételszentelés után az ünnepi asztalra került. Jellemzően sült báránycomb készült fokhagymával, rozmaringgal fűszerezve, de a tehetős nagygazdák házánál egyben sült bárány volt a főfogás.
Sonka
A sonka a házisertés combjának a húsa, amit az ünnepek alatt elfogyasztottak, a sonka csontját pedig megőrizték. A sonka csontjához több mágikus cselekedet kapcsolódott, így vigyáztak arra, hogy a csont a fogyasztás során ne sérüljön, ne törjön el. Göcsejben, Sióagárdon a sonka csontját a kéményhez szokták tenni, hogy így tartsák távol a tűzvészt a háztól. Lesenceújfaluban a jobb termés reményében a rosszul termő gyümölcsfára akasztották. A sonkacsont még a boszorkányokat is távol tudta tartani! Csíkszentkirályon a csontot az istálló gerendájára kötözték, hogy a boszorkányok ne csomózzák össze a lovak farkát és sörényét.
Torma
A tormát fogyasztották elsőként, felidézve ezzel Jézus „keserűségét”. A torma, a hagyma és a só a népi hiedelmek szerint gonoszűző hatással bírnak. Göcsejben úgy tartották, hogy a markáns ízű, könnyfacsaró torma elriaszt minden ártó alakot, gonosz szellemet.
Sárga túró
Az ország északkeleti részén a görögkatolikus hívők jellegzetes húsvéti csemegéje volt a húsvéti sárga túró, mely tejből, tojásból készült, só és cukor hozzáadásával. A tojások sárgájából és fehérjéből habot készítettek, melyet állandó keverés mellett a forrásban lévő tejhez öntöttek. Lassú tűzön kavarták, amíg túróvá sűrűsödött. A túrót vászonkendőkbe tették és batyut kötöttek köré, a felesleges folyadékot kinyomták, kicsöpögtették belőle. A gazdasszonyok ezt az ételt közvetlenül húsvét előtt készítették el, majd az ünnepi asztalon tálalták.
Só
A szentelt sóból a gazdasszony egy csipetnyit mindig tett a tésztához dagasztáskor, de még az állatok takarmányába is hintett belőle. A só jótékony hatása, „varázsereje” áthatotta az egész ételt.
