Mezőgazdászok jelentkezését is várják a Mészáros-csoport gyakornoki programjába

Karrierépítési lehetőséget ajánl a pályaválasztás előtt álló középiskolásoknak és a pályakezdő diplomásoknak a Mészáros-csoport. A szeptemberi tanévkezdéssel induló Talentis Gyakornoki Program résztvevői stratégiai fontosságú ágazatokban szerezhetnek gyakorlati tapasztalatokat tanulmányaik alatt. Az utánpótlásképző projekt elindítását a Mészáros Alapítvány ösztöndíjasainak konferenciáján jelentették be a cégcsoport társadalmi felelősségvállalási programjának részeként.

A Talentis Gyakornoki Program karrierépítési lehetőséget kínál a pályaválasztás előtt álló középiskolásoknak és a pályakezdő diplomásoknak – írta az Agrárszektor. Egyebek között a dizájn, a vasúti innováció és a precíziós növénytermesztés azok a területek, ahol a program várja a jövő divattervezőit, mérnökeit, menedzsereit és agrárszakembereit – írta közleményében a Mészáros Alapítvány. A program célja, hogy a a jelentkezők a Mészáros Lőrinc vállalkozó cégcsoportjához tartozó, a gazdaság számos szegmensében érdekelt egységekben szerezzenek szakmai tapasztalatot.

A Mészáros-csoport fiatalok számára indít Gyakornoki Programot - képünk illusztráció
A Mészáros-csoport fiatalok számára indít Gyakornoki Programot – képünk illusztráció

Már folynak az egyeztetések a Mészáros-csoport és az érintett intézmények között

Gombai Gabriella, a Talentis Gyakornoki Programot koordináló Talentis Consulting Zrt. vezérigazgatója kiemelte, hogy az utánpótlásképzésében résztvevő intézményekkel országszerte megkezdték a szakmai együttműködéshez, illetve a megállapodások kialakításához szükséges egyeztetéseket. A Talentis Gyakornoki Programra a jelentkezőket már most is várják, de a programban résztvevő vállalatok és oktatási intézmények listája a tanév kezdetére lesz majd teljes.

A Talentis Agro Zrt. bemutatkozó prospektusát először a hódmezővásárhelyi Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok konferenciatermében mutatták be
A Talentis Agro Zrt. bemutatkozó prospektusát először a hódmezővásárhelyi Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok konferenciatermében mutatták be

Már 38 ezer hektáron gazdálkodik Mészáros Lőrinc megakonszernje

Korábban itt írtunk arról, hogy lezárult a Talentis Agro Zrt.-hez tartozó agrár- és élelmiszer-ipari cégek integrációja. A vállalatcsoport létrejöttétől sokkal szorosabb együttműködést, a szinergiák kihasználását és a hatékonyság javulását várják. Csák Gyula vezérigazgató az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok első napján Hódmezővásárhelyen beszélt a cégcsoportról, amihez 12 vállalat – a közvetett érdekeltségeket is beleértve megközelítőleg 40 gazdasági társaság – tartozik. Az éves árbevétel 22 milliárd forint.

Share Button

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Hogy elsőként értesüljön fontos agrárhírekről, támogatásokról, rendeletekről!

Kapcsolódó cikkek

Csak mezőgazdászoknak! Az agrárágazat szereplőit érintő fontos témákról lesz szó a szeptemberi Gazdag Gazda Roadshow 4 állomásán. Tudja, hogy hogyan változik a támogatási, p...
Az agráriumban a tudásra van a legnagyobb igény ...fejtette ki az idei Farmer Expo kapcsán Vaszkó László, kiállításigazgató. Ezzel pedig mi is teljes mértékben egyet értünk. Ezért is rendezzük meg s...
Néhány nap múlva startol a Gazdag Gazda roadshow! ... Négy helyszínen szervezünk konferencianapot arról, hogyan használható a leggyümölcsözőbben az e-kereskedelem az agráriumban. A menün marketingfogások,...
Kitörési pont Fontos lesz az agrár felsőoktatás; épülnek a kazah kereskedelmi kapcsolatok; újra lehet cukor Szerencsen; kezdődik a napraforgó betakarítása; csak a m...
Teltház Hajdúböszörményben Útjára indult szeptember 2-án a Gazdag Gazda Roadshow, Hajdúböszörményben. A csodálatos terem megtelt érdeklődő és információra éhező gazdákkal, amine...
Húzóágazat A mezőgazdaságnak köszönheti a növekedést a GDP; sok az alma, kevés lesz a szőlő; közel 30.000-en tanulnak az agráriumban; Vidék kaland program és Vár...