Mezőgazdasági okosszerviz a XXI. században a Bauernél

A Bauer Hungária Kft. szervizének működésében alappillér, hogy együtt tudjanak működni az ügyfelekkel, és ezzel elérjék, hogy a gépek problémamentesen üzemeljenek. Az új gépek esetében pedig arra törekszenek, hogy azok minél hamarabb üzemkész állapotba kerüljenek. Csabai László, a cég szervizvezetője beszélt a munkája kihívásairól, illetve hogy mit tehetnek a gazdák a berendezéseik hosszú élettartamának megőrzéséért.

Mióta dolgozik a vállalatnál?

6 éve dolgozom a Bauer Hungáriánál. Szerviztechnikusként kezdtem, 2 éve pedig már a vezetője vagyok a négy fős szervizcsapatnak. A vállalat által forgalmazott berendezések, valamint az azok működését kiegészítő komponensek telepítését, üzembehelyezését, illetve szervizelését és karbantartását végezzük. Telefonos ügyfélszolgálatunkkal a hét minden napján, mind szezonban, mind azon kívül állunk az ügyfeleink rendelkezésére.

A modern technológiának hála, a szerviz fogalma ma már nem azt takarja, mint néhány évtizede, a munkájuk részben távfelügyelettel is megoldható.

Így van. Ugyan, az esetek túlnyomó többségében helyszínre történő kiszállással dolgozunk, időtakarékossági és költséghatékonysági szempontok miatt, ha segítséget tudunk nyújtani telefonon keresztül, akkor azt tesszük.

Csabai László Szervizvezető
Csabai László, a Bauer Hungária Kft. szervizvezetője

Mennyire jellemző, hogy távfelügyelet keretében tudnak segíteni? 

A SmartRain nevű távfelügyeleti rendszer jóvoltából rengeteg releváns információt tudunk kapni az öntözőberendezéseink működéséről és egy hasonló technológia, a Senit Kft.-vel közösen kidolgozott OkosFarm rendszer, mely ugyancsak mint távfelügyeleti rendszer áll rendelkezésre a hígtrágyakezelésnél is. Mindkét szoftver alkalmas arra, hogy pontos információt szolgáltasson az esetleges problémákról vagy még a problémákat megelőző folyamatokról is.  

Munkában a Bauer Kft. szervizcsapata

A munkaidő mekkora részét teszi ki az öntöző-, illetve a hígtrágyakezelés berendezéseivel való foglalkozás? 

Nyáron inkább az öntözésen van a hangsúly, így akkor főként az öntözőberendezésekkel foglalkozunk. A nyár végét követően indul a „trágyázás”, ekkor szoktunk többet találkozni az állattartó telepeken levő hígtrágyakezelő berendezésekkel.  

Melyek a jellemző problémák az öntözőberendezésekkel, illetve a hígtrágyakezeléssel kapcsolatban?

Az ügyfelekkel közös érdekünk, hogy a berendezések problémamentesen üzemeljenek, ezáltal értéket termeljenek. Ennek kulcsa az időszakos felülvizsgálat és karbantartás, mert ezek révén a hiba előfordulásának az esélyét minimálisra csökkenthetjük. A jellemző problémák leginkább elhasználódásból vagy kezelői hibából adódnak, illetőleg környezeti hatások miatt keletkeznek.

A SmartRain rendszer jóvoltából információt kapunk öntözőberendezéseink működéséről
A SmartRain rendszer jóvoltából információt kapunk öntözőberendezéseink működéséről

Melyek azok, amikre a gazdáknak figyelniük kell? 

A szezon alatt általában nincs lehetőség sem a karbantartásra, sem a felülvizsgálatra, ezért a gépek szezonon kívüli átvizsgálása a legfontosabb. Ilyenkor van kapacitás és lehetőség a munkák elvégzésére, mert a gépek „pihennek”. Ezen időszakon belül pedig közvetlenül a szezon kezdete előttire érdemes fókuszálni, ugyanis a téli időszakban rengeteg környezeti hatás érheti a gépeket és berendezéseket, ami az első indításnál problémát jelenthet. Nagyon tipikus például a  vadrágás. Ilyenkor célszerű elvégezni az esetleges olajcserét is és végigmenni a gépkönyvben szereplő karbantartási pontokon. Ugyancsak javasolt, ha a helyi lehetőségek engedik, a kopó és egyéb alkatrészekből vagy javítószettekből saját raktáron készletet tartani.  

Milyen meghibásodás fordulhat elő a trágyakezelő rendszerekben? 

A trágyakezelő berendezések elég extrém körülmények között üzemelnek, általában létszámhiányos felügyelettel. Így a legtöbbször már csak azt veszik észre, ha meghibásodott a berendezés. Ez előfordulhat akár a karbantartás elmaradásából adódóan, akár az elhasználódás, kopás miatt. Néha előfordulnak szélsőséges esetek, például ha idegen anyag kerül magába a trágyába.  

Az Okosfarm rendszeren keresztül a szeparátor működése is nyomon követhető

Hogyan tudják javítani a meglévő állapotokat az okos rendszerek?

A Bauer Hungária Kft. által kínált öntözőberendezések opcionálisan SmartRain rendszerrel vannak ellátva, vagy akár a régebbi berendezések is felszerelhetőek ezzel a rendszerrel. Azon felül, hogy ez teljes távfelügyelet nyújtására lehetőséget kínál, gyakorlatilag minden fontos paramétert mér, és kritikus esetekben riaszt is. Ezek nekünk nagy segítséget jelentenek, mert ezen információk birtokában már tudunk következtetni a probléma okára, hogy pl. egy beállítás nem megfelelő vagy valami meghibásodott. Nagyon sok fontos információhoz jutunk így az öntözésen kívül magával az üzemeltetéssel, üzemeléssel kapcsolatban is.

Az állattartó telepeken megtalálható Okosfarm rendszer egy picit szofisztikáltabb, mert nem csak a folyamatok nyomon követését, naplózását teszi lehetővé, hanem sokkal mélyebben bele tudunk nyúlni a berendezések működésébe is. Lehetséges akár a szivattyúk, a szeparátorok, motor maghőmérsékletének vagy az olajszivárgás szenzorainak figyelése. Látszik, hogy egy adott berendezésnek napról-napra hogyan változik az áramfelvétele, amiből kikövetkeztethető, hogy mire kell majd odafigyelni, milyen meghibásodásokkal lehet számolni a közeljövőben. Gondolok itt akár egy csapágy tönkremenetelére, idegen anyag bejutására magába a keverőbe vagy a szivattyúba.

Milyen idegen anyag kerülhet a hígtrágyakezelőkbe? 

Sajnos, a telepeken a szarvasmarhák esetleges antibiotikumos kezelésére szolgáló műanyag kapszula gyakran belekerül a hígtrágyakezelőbe, akármennyire is próbálják megakadályozni ezt. Elkerülhetetlen, de találtunk már 1 méteres acélcsövet is benne, ami nagyobb munkafegyelemmel kiküszöbölhető. Valamint a technológiából adódóan nagyon gyakran homok, kavics is kerül akár a szivattyúba, akár a szeparátorba.  

Milyen meglepő esetekkel találkozott a pályája során a szervizelés területén? 

Ilyen volt, amikor egy téli leállás után, egy szezon előtti vizsgálatkor egy komplett egércsaládot találtunk a vezérlőszekrényben, ahol nagy károkat okoztak. Rágcsálók előszeretettel költöznek be egyébként az öntözőberendezések hídjába is, ahol megrágják a motorkábelt. 

(x)

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Valóban csak a nők kertészkednek? Mik a kertészkedés leggyakoribb problémái? Mik a megoldások? Mi a helyzet a vegyszermentes gyomirtással? Melyek az öntözés legelterjedtebb módozatai? ...
3 tévhit az öntözés körül A változó éghajlat különböző kihívások elé állítja a gazdákat. Az egyik ilyen az öntözés, ugyanis egyre több növény termesztéséhez van szükség megfele...
Esőztető öntözés a szántóföldeken Sokszor lehet hallani, hogy az esőztető öntözés pazarló és nem érdemes alkalmazni, de sok gazda nem tudja megengedni magának, hogy egy költségesebb, c...
Ezekkel a savakkal tisztítsa az eltömődött csepegt... A csepegtetőrendszer legnagyobb gondja a vízkő miatti eltömődés. Emiatt az öntözés egyenetlenné válik vagy az adott ponton megszűnik. A csepegtetőelem...
Sci-fi filmhez hasonlít az okosfarmok technológiáj... Drónok, szenzorok, robotok és önjáró gépek, valamint 3D nyomtatók, mesterséges intelligencia és big data módszereken alapuló adatelemzés. A felsorolás...
OKOSFARM Multiszenzor – A precíziós állattartás ú... Van egy mondás, miszerint a XX. század a technológia évszázada volt. A XXI. század pedig az információ évszázada. Én egyetértek ezzel. Az információ a...