Mezőgazdasági gépeladás 2014-ben

A mezőgazdasági gépkereskedők 2014-ben az elmúlt 10 év legnagyobb árbevételét érték el. A gazdák az új gépek vásárlására tavaly több mint másfélszeres pénzt fordítottak, mint 2013-ban. A mezőgazdasági gépberuházásokra fordított összeg pedig meghaladta a 160 milliárd forintot.

A tavalyi kiemelkedő eredményekre nagy hatással volt a 2013. év végén kihirdetett ÁTK 5-ös pályázat, ami az állattartó telepek korszerűsítését célozta meg. Pozitívan befolyásolták a géppiacot a megvalósult kertészeti pályázatok, továbbá a Növekedési Hitelprogram is jelentős hatással volt a géppiac aktivizálódására. Az új gépek vásárlásához a gazdák háromnegyede a Növekedési Hitelprogram adta lehetőségeket hívta segítségül a kedvező kamatozás miatt.

Jóval több traktort sikerült értékesíteni tavaly, mint az előző években. A gazdálkodók 2014-ben összesen 3638 darab traktort vásároltak, 1671 darabbal többet, mint 2013-ban. A legkelendőbbek természetesen azok a traktorok voltak, melyekre lehetett valamilyen támogatást igénybe venni. Ezek a 200 lóerő alatti erőgépek voltak. Népszerűek voltak továbbá a keskeny nyomtávú, gyümölcsösökben használt traktorok is.

A 91-140 lóerő közti traktorokból dupla annyit adtak el tavaly, mint az azt megelőző évben, de a 320 lóerős teljesítmény feletti gépek között 24 százalékkal csökkent az eladások mennyisége.

Csökkent a gabonakombájnok iránti kereslet
Csökkent a gabonakombájnok iránti kereslet

 

2014-ben 8 százalékkal csökkent az értékesített gabonakombájnok száma, összesen 249 darabot sikerült belőlük eladni. A legtöbb kombájn a 300 lóerőnél erősebbek közül került ki.

Jelentősen növekedett a szálastakarmány betakarítók, a bálázók és a permetezők iránti kereslet. Ezekből a gépekből 2014. első háromnegyed évében többet sikerült eladni, mint 2013-ban összesen! Érdekesség, hogy az ültetvénypermetezőkből tavaly 556 darabot adtak el, míg 2013-ban csupán 209 talált gazdára.

Forrás: AKI

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Hatalmas és bivalyerős! A Massey Ferguson valaha épített legerősebb és legnagyobb erőgépe az MF 8700-as. A típusból 5 szériát dobtak piacra, melyek 270-400 LE teljesítmény kö...
John Deere 6125 M – egyértelműen előnyös A 6M sorozatú traktorokat úgy tervezte a John Deere, hogy előnyök sokaságát nyújtsa a gazdák számára a szántóföldeken és az addig vezető úton is. A me...
Szélesedik a CLAAS kínálata! Két új erőgéppel rukkol elő a világ egyik legnagyobb mezőgazdasági gép gyártója. A CLAAS AXION 800-as családhoz tartozó AXION 800-as és 820-as típusok...
MTZ, a gyáróriás Dutra, Rába, Varitrak… néhány magyar gyártású erőgép, melyek méltán voltak híresek hazánk gazdái körében és persze külföldön is! De van még egy – igaz...
Az MTZ hazai és világpiaci helyzete Előző MTZ-vel foglalkozó cikkünkben az MTZ gyár történetével, történelmével foglalkoztunk. Mai írásunkban az MTZ gépek hazai és világpiaci helyzete ke...
Újabb gyárat épít a Deutz-Fahr Az új gyár nem is létesülhetne jobb helyen, mint a németországi Lauingenben, a Deutz-Fahr traktorgyártás központjában. Az új gyárban a jövő év második...