A mezőgazdaság felelős a mostani klímáért?

Egyre több tudós szerint az évezredekkel ezelőtt elkezdett földművelés lehet a felelős a jelenlegi hőmérsékletért és éghajlatért. Sok erdőt égettek fel akkor, hogy legyen elég hely a növénytermesztéshez és az állattartáshoz, az égetés során felszabaduló gázok pedig megállították a természetes lehűlési folyamatot.

“A korai földművelés segített a bolygót melegen tartani” – idézte a Phys.org tudományos-ismeretterjesztő portál William Ruddiman, a Virginiai Egyetem kutatója, a tanulmány vezető szerzője szavait. A kutatást az amerikai geofizikiai egyesület lapja, a Reviews of Geophysics ismertette.

Ruddiman már több mint egy évtizede feltételezte, hogy az első földművesek tevékenységének éghajlat-módosító hatása lehetett: a növények termesztéséhez és a legeltetéshez szükséges földet hatalmas erdőterületek felégetésével nyerték. A légkörbe bocsátott szén-dioxid és metán melegítő hatása semlegesítette a természetes hűlést, amelynek egyébként be kellett volna következnie – vélte a kutató.

Elképzelését éveken át vitatták a klímakutatók, néhányan most is kérdésesnek tartják. Rudimann és 11 amerikai és európai kutatótársa szerint azonban az elmúlt években összegyűlt bizonyítékok – elsősorban a jégmagminták elemzései – azt mutatják, hogy a várható lehűlést megállította a mezőgazdasági művelés elterjedése. E nélkül a Föld egy természetes jegesedési időszakban volna a kutatócsoport szerint.

A Föld életében ciklikusan váltakoznak a glaciális periódusok, vagyis a jégkorszakok és melegebb, úgynevezett interglaciális időszakok a Nap körüli pálya változásai miatt. Jelenleg bolygónk a holocén nevű interglaciális kort éli, amely majdnem 12 ezer éve kezdődött.

Az állattartás is segített a jelenlegi klíma kialakításában
Az állattartás is segített a jelenlegi klíma kialakításában

 

Ruddiman 2003-ban dolgozta ki elméletét, miután 350 ezer év éghajlati adatait elemezte. Az adatok jégmagmintákból és más forrásokból származtak.

Azt találta, hogy a jégkorszakok közötti meleg periódusokban csökkent a szén-dioxid és a metán koncentrációja, ezzel hűlt a levegő, ami egy következő jégkorszak előszele volt. Csak a holocénben nőtt ezeknek a gázoknak a mennyisége, ez egybeesett a földművelés elterjedésével. A gázok növekedését ezért a tudós az – iparosodás korát több ezer évvel megelőző – emberi tevékenység, a mezőgazdaság számlájára írta.

Tanulmányukban Ruddiman és kollégái az Antarktiszról vett jégmagmintákat analizáltak, amelyek közül a legrégibbek 800 ezer évesek. Az eddiginél még régebbre visszanyúló adatok világosan mutatják, hogy a holocén minden addigi interglaciális időszaktól különbözik, mert bővelkedik szén-dioxidban és metánban, ami emberi hatásra utal a kutatók szerint.

Forrás: MTI

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Agrár pályázatokról egyszerűen 1. rész Jelen cikk-sorozat célja, hogy a gazdálkodók számára utat mutasson az Európai Uniós és hazai támogatások igénybevételéhez. Magyarország területének k...
5 jó tanács, mit és hogyan ültessen Új, még nem próbált növényt termesztene, vagy most vágna bele először a zöldségtermesztésbe? Olvassa el, mi az az 5 tanács, amelyeket mindenképpen érd...
Magyarok is részt vesznek a nemzetközi parlagfű-ku... Nemzetközi kutatási program indult a sokaknak egészségügyi panaszt okozó, a szántóföldi növénytermesztésben nagy károkat előidéző gyom, a parlagfű job...
Az állattenyésztés nyertese lehet a 2014-2020-as c... A Földművelésügyi Minisztérium álláspontja szerint az állattenyésztő kis- és közepes gazdaságok a 2020-ig szóló európai uniós költségvetési ciklus egy...
Milyen évet zár idén a mezőgazdaság? Szakértők vál... Vegyes eredményeket, de összességében jó évet jelenthet a mezőgazdaságnak a 2014-es esztendő. A szántóföldi növénytermesztésben ugyan nem biztosított ...
Szorosabbá fűzik a román-magyar agrár kapcsolatoka... A magyar-román agrár kapcsolatépítés jegyében Kecskemétre látogatott egy delegáció Alba megyéből. A Megyeházán rendezett tanácskozás középpontjában a ...