Mészáros Lőrinc tőkealapjai is részt vehetnek a két legnagyobb magyar pulykafeldolgozó egyesítésében

Magyarország két legnagyobb pulykafeldolgozó cége, a szarvasi Gallicoop Zrt. és a kecskeméti Gallfood Kft. fúzióját tervezik a vállalatok tulajdonosai. Az egyesüléssel – amelyhez a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) engedélyére is szükség lesz – hazai léptékkel mérve hatalmas baromfiipari társaság jönne létre, amely megkezdheti a felzárkózást a nagy európai baromfiágazati integrációkhoz.

Fúzió előtt áll a hazai pulykapiac két legnagyobb vállalata, a szarvasi Gallicoop Zrt. és a kecskeméti Gallfood Kft. – írta az Agrárszektor. A portál értesülései szerint a tulajdonosok már benyújtották a vállalatok egyesüléséről szóló kérelmet a Gazdasági Versenyhivatalhoz. Amennyiben a GVH jóváhagyja a tranzakciót, magyar mércével mérve hatalmas méretű pulykatermelési és -feldolgozási integráció jöhet létre. A Gallicoop eddig az első, a Gallfood a második helyet foglalta el a hazai piacon. A legutolsó nyilvános cégadatok szerint a Gallicoop mintegy 33 milliárd, a Gallfood körülbelül 15 milliárd forintos árbevételt ért el 2020-ban.

Mészáros Lőrinc tőkealapjai is részt vehetnek a két legnagyobb magyar pulykafeldolgozó egyesítésében
Mészáros Lőrinc tőkealapjai is részt vehetnek a két legnagyobb magyar pulykafeldolgozó egyesítésében

Tulajdonosi változások és Mészáros Lőrinc szerepe

A fúziós terveket megelőzték azok a tulajdonosi változások, amelyek a két cégnél az elmúlt években mentek vége. Először a Gallicoopot vásárolta meg 2020-ban a Takarék Mezőgazdasági Befektetési Magántőkealap, a Béta Magántőkealap és a Status Food Magántőkealap a Diamond Turkey Holding Zrt.-től, amely a piacvezető vállalatot felépítő Erdélyi István és családja tulajdonában volt. Tavaly pedig a Takarék, a Béta és a Prime Deal Magántőkelap, illetve az általuk tulajdonolt bőnyi Gallbreed Kft. és lövői Gallgarden Kft. vette meg a Gallfoodot olyan társaságoktól, amelyek Kövesi Ottó vállalkozó tulajdonában álltak.

A tranzakcióban résztvevő tőkelalapok közül a Status Food Magántőkealap és a Béta Magántőkealap a Status Capital Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt.-hez tartozik, amelynek tulajdonosa Mészáros Lőrinc vállalkozó.

A Prime Deal Magántőkealapot a Primefund Befektetési Alapkezelő Zrt., a Takarék Mezőgazdasági Befektetési Magántőkealapot a DBH Investment Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. működteti, amelyek tevékenysége az élelmiszergazdaságban több ponton is kapcsolódik Mészáros Lőrinc érdekeltségeihez. Ilyen például a mezőgazdasági integrátorcégként létrehozott herceghalmi Agrolink Zrt. is, amelyben az üzletember tulajdonában lévő felcsúti Talentis Agro Zrt. mellett a Takarék Magántőkealap és a Primefund Befektetési Alapkezelő Zrt.-hez tartozó Prime Property Magántőkealap is tulajdont szerzett.

Itthon és külföldön is meghatározó baromfiipari vállalat jöhet létre

A két pulykafeldolgozó egyesülésével ágazati várakozások szerint olyan hazai baromfiipari vállalat jöhet létre, amely nem csak a belpiacon lehet meghatározó, hanem külföldön is nagyobb eséllyel veheti fel a versenyt a nemzetközti vetélytársakkal. A külpiaci értékesítési lehetőségek hosszabb távon is fontosak lehetnek, mivel a szektor egyik legkurrensebb termékének számító pulykamell jelentős része külföldön talál gazdára.

A fúzió ugyanakkor első lépésként csak a felzárkózás megkezdését jelentheti, mivel Európában óriási baromfiipari társaságok uralják a piacot – hívják fel a figyelmet iparági szakértők.

A baromfifeldolgozó debreceni Tranzit-csoportban is többségi tulajdonnal bíró, piacvezetőnek számító francia LDC éves forgalma például elérte a 4,4 milliárd eurót a 2020/2021-es üzleti évben, és a cégcsoportnál évente feldolgozott 400-450 millió szárnyas a teljes magyar éves baromfivágási (csirke, víziszárnyas és pulyka) mennyiség kétszeresét is meghaladja – írták.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Eladhatja egyes gépértékesítési központjait az IKR... A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) engedélyezte, hogy az Agrofert-csoport egyes tagjai - az IKR Agrár Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., a Pécs-Reménypus...
Nem olcsó, de annál egészségesebb – célkeresztben ... Még alig vagyunk túl a hálaadás napján, amikor a világ egyes részein pulyka (sőt, egészben sült pulyka) kerül sok család asztalára. A jeles nap apropó...
Az EU elkaszálta a Bayer és a Monsanto egyesülését... Leállította az Európai Unió a német Bayer és az amerikai Monsanto vegyszeróriás fúziójával kapcsolatos jóváhagyási folyamatot. A döntés oka, hogy a vá...
Emiatt sodródnak végveszélybe az amerikai farmok... Az utóbbi harminc-negyven év legnagyobb gazdasági visszaesésével szembesülnek az amerikai farmok. Az amerikai agrártermelők bevétele és jövedelme ugya...
Óriások nászából új monstrum születik a vállalatok... Összeáll a Bayer és a Monsanto. Az év elején várhatóan lezárul a német Bayer és az amerikai óriásvállalat, a Monsanto fúziója. Ennek következtében a k...
Mutatjuk, mire figyeljen, ha pulykát nevel A köztudatban úgy él, hogy a pulyka nevelése sok gonddal jár. Pedig ha néhány alapvető szabályt betartunk, könnyen fel lehet nevelni a pulykát is. Cik...