Mesebeli falvak egy új élet reményében

Hazánkban komoly probléma az utóbbi évtizedekben a falvak elnéptelenedése, ami többek között a munkahelyek városokban történő koncentrálódásának is köszönhető. Vannak olyan falvak, ahol mindössze pár tíz ember az összlakosság, viszont a mezőgazdaság számára ezek kiaknázatlan területnek számítanak. Legyen szó önellátó gazdálkodásról, vagy éppen üzemi termelésről.

Az ilyen elnéptelenedő településeken rendszerint igen olcsón lehet ingatlanhoz jutni, tökéletes alternatíva lehet olyan gazdász hajlamú embereknek, akik távol a városok szennyezett levegőjétől szeretnének mezőgazdasággal, állattenyésztéssel, vagy éppen önellátó gazdálkodással foglalkozni.

Perecse is egy ilyen község Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, mindössze 27 fő lakta 2015 végén. Mindössze 2 és fél fő lakik itt négyzetkilométerenként, ami annyit jelent, hogy igencsak néptelen a település. Rengeteg épület áll gazdátlanul, valamint a házakhoz tartozó nagyméretű telkek is új, gondos kezű tulajdonosok után ácsingóznak. Ideális környék pedig a gazdálkodni vágyóknak, a környező falvakban komoly szociális szövetkezetek, termelői piacok és civil szervezetek működnek, ahová az itt élők is be tudnak csatlakozni. 50 kilométeres körzetben nagyobb városok is megtalálhatóak, mint például Encs, Kassa, vagy éppen Rudabánya.

Gyümölcsfák, ameddig a szem ellát
Gyümölcsfák, ameddig a szem ellát
Amilyen kicsi, olyan varázslatos a település
Amilyen kicsi, olyan varázslatos a település
Nem sok állatot tartanak a településen...
Nem sok állatot tartanak a településen…

 

Veszprém megyében, Zalameggyesen sem laknak többen, mint 50 fő. Ettől függetlenül zajlik az élet, a közmunkások például egy, a település tulajdonában lévő nagy kertészetben dolgoznak, ahonnan a megtermelt javakat a környéken lévő településekre juttatják el, ellátva ezzel a közétkeztetést. Látható, itt is a mezőgazdasághoz nyúlnak az emberek és jellemzően az önellátásra berendezkedni vágyók lakják a települést. Az ingatlanárak itt nem magasak, mintegy fél millió forintért már komoly portát vásárolhat az ember, ideális környék a kis pénzből újrakezdőknek. Nagyobb városok is vannak elérhető közelségben, Sümeg 13, Sárvár 32, Ajka pedig 34,8 km-re található.

Rendezett körülmények uralkodnak az utcákon
Rendezett körülmények uralkodnak az utcákon
Éledező falu, tele lehetőséggel
Éledező falu, tele lehetőséggel
A nyugalom és a tiszta levegő itt garantált
A nyugalom és a tiszta levegő itt garantált

 

A Kazincbarcikától 49,2 km-re lévő Tornakápolna egy borsodi kis település, mindössze 12 fő lakja. A településen élő lakosok nem feltétlenül a mezőgazdaság bűvkörében élnek, a porták többségén inkább a lengedező fű a jellemző és nem a paradicsomkaró. Viszont több eladó ingatlan is található a faluban, így aki önellátó gazdálkodásra, állattenyésztésre, vagy éppen csak nyugodt életre vágyik, itt bizony jó helyen jár. Sőt, a turizmus is fellendülőben van, jelenleg egy szálloda épül, elsősorban vadászok számára.

Ideális a település az állattartásra
Ideális a település az állattartásra
Varázslatos a látkép a falut körbevevő hegyekkel a háttérben
Varázslatos a látkép a falut körbevevő hegyekkel a háttérben
Verandás épületekből sincs hiány
Verandás épületekből sincs hiány

 

Szintén Borsod megyében, Gagyapáti településen összesen 8 ember él. Egy közülük 70 éven felüli, a többi fiatal. Ez örömteli hír, sőt, a falu nem egy elnéptelenedő, inkább egy fellendülő település képét mutatja. Szép házak és friss levegő fogadja az ide tévedő túristákat, vagy éppen a potenciális lakosjelölteket, ugyanis eladó ingatlan is található a faluban. Hegyi falu révén potenciál elsősorban az állattartásban mutatkozik, de akár az önellátás is megvalósítható a településen. Egy biztos: a nyugalom és az egészséges környezet garantált!

Legeltetésre alkalmas területek mindenhol... Kiaknázatlan terület állattartóknak!
Legeltetésre alkalmas területek mindenhol… Kiaknázatlan terület állattartóknak!
Tényleg nem egy nagy falu...
Tényleg nem egy nagy falu…
Otthonos, családias környezet fogadja az ide látogatókat
Otthonos, családias környezet fogadja az ide látogatókat

 

Forrás: www.eledofalvak.hu

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Támogatás a vidéki gazdaság és lakosság számára ny... Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó, a vidéki gazdaság és a lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások fejlesztésére 2013-tó...
MVH Közlemények – nov. 29 – dec. 2. Az erdei közjóléti létesítmények megvalósításához nyújtandó támogatás igényléséről szóló 159/2013. (IX.25.) MVH Közlemény módosításáról itt olvashat: ...
Konferencia a Virágzó Vidékért "Virágzó Vidékünk Európa Nap - Hogyan tovább agrár-környezetgazdálkodás?"címmel konferenciát szervez a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat 2014. május 22-én...
Ha nincs teljesítés, vissza kell fizetni a támogat... Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósult agrár-vidékfejlesztési támogatások egy részét vissza kell fizetniük a...
35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet... Összesen 35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni a 2007-2013 között még fel nem használt keret terhére. Ezért Magyarország várható...
Újra elindul a tanyafejlesztési program! Újra elindítják a tanyafejlesztési programot. Az elektronikus pályázati felület július 15-én nyílik meg a Herman Ottó Intézet honlapján. Az immáron ö...