Megújult programokkal, de tovább folyik a Vidék Kaland

Idén már hatodik alkalommal indul útjára az AGRYA szervezésében a Vidék Kaland nevű program. 2016-ra komolyabban átalakult a program felépítése azért, hogy méginkább megfeleljen a városi fiatalok érdeklődési körének.

2011-ben rendezte meg először a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége, az AGRYA a Vidék Kalandot azzal a céllal, hogy a városi fiatalokat közelebb hozzák a mezőgazdasághoz. Az első program olyan jól sikerült, hogy 2012-ben az Európai Bizottság a legjobb EU-társfinanszírozású agrár-vidékfejlesztési témájú kommunikációs programnak választották.

A sikertörténet a következő években is folytatódott az eredeti tematika szerint, majd a szervezők 2016-tól kicsit megreformálták a rendezvényt. A legnagyobb változás, hogy idén 3 program közül választhatnak a résztvevő fiatalok.

A Határtalan kalandok – VK Klasszik program viszi tovább az eredeti programstruktúrát. Továbbra is olyan fiatalok jelentkezését várják, akik érdeklődnek a mezőgazdaság iránt, valamint betekintést szeretnének nyerni egy családi gazdaság hétköznapjaiba, sőt, részt is vennének a munkafolyamatokban. Az itt kiválasztott városi fiatalokat székelyföldi és felvidéki gyakorló fiatal gazdák fogadják egy hétre.

Az 5X1 nap mezőgazdaság elnevezésű program során a résztvevők 5 darab, 1 napos szakmai látogatáson vesznek részt, ahol hazai, fiatal gazdák által irányított gazdaságokat, valamint élelmiszer előállítással foglalkozó üzemeket látogatnak meg az érdeklődők.

Tovább hódít a városi fiatalok körében a Vidéki Kaland
Tovább hódít a városi fiatalok körében a Vidék Kaland

 

A gépek szerelmeseinek a Vidék Kaland Speciál – Akiknek gázolaj folyik az ereiben nevű programot ajánlják. Ennek keretében az érdeklődők 5 munkanapon keresztül az Axiál Kft. profi szervízcsapata mellett tevékenykednek, bekapcsolódhatnak a mezőgazdasági gépek helyszíni javításába, szervizelésébe is. Ez a program a leginkább pörgős, mivel aratási szezonban zajlik és különböző helyszínekre kell kivonulni az aktuális javítási feladattól függően.

A programra 2016. április 15-ig lehet jelentkezni, a www.videk-kaland.hu és a www.agrya.hu weboldalról letölthető jelentkezési lap kitöltésével. A program résztvevőit a jelentkezők személyes meghallgatás után, május 5-ig választja ki az Agrya. A program június 3-án a kiválasztott fiatalok “traktoros tréningjével” indul.

Forrás: MTI; agrya.hu

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Kik lettek a kiválasztottak? Immáron negyedik alkalommal rendezi meg az AGRYA a Vidék Kaland Programot, amely keretein belül magyarországi és székelyföldi fiatal gazdák várják az ...
Már csak 4 napig jelentkezhet városi kertésznek!... Azon 18 és 40 év közötti városban élő emberek jelentkezhetnek a programra, akik rendelkeznek legalább 7 négyzetméternyi területtel, amin zöldséget sze...
Információs börzék fiatal gazdáknak! – Csalá... Az október 30-i Fiatal Kertész Konferenciával elkezdődött a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége – AGRYA őszi-téli rendezvény szezonja. A következő ...
Kifizetés a fiatal mezőgazdasági termelőknek A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal ezen a héten megkezdte a támogatások kifizetését azoknak a fiatal gazdálkodóknak, akik a támogatási összeg...
Fiatal gazda pályázat 2015-2020 között… Mit lehet tudni a 2015. évi fiatal gazda pályázatról? 70.000 vagy 40.000 euróra számíthatnak a pályázók? Mi az, ami már biztos, és mi az, amit csak tá...
Válaszút előtt a gazdák A jövő évben is lehet mezőgazdasági támogatásokat igényelni, viszont az igénylés menete változhat, lehetőség lesz az egyszerűsítésre. Magyarországon...