Megújult képzésekkel várja a leendő agrárszakemberek jelentkezését a Szegedi Egyetem Mezőgazdasági Kara

A fogyasztói igényeknek eleget kell tenni, ezért elengedhetetlen a mezőgazdaságban megjelenő új technológiák alkalmazása. A Szegedi Egyetem célja, hogy olyan szakembereket képezzen, akik a korszerű, digitális tudást az agrárszektorban szeretnék kamatoztatni. Az intézmény vezetője szerint a precíziós mezőgazdaság a növénytermesztésben, az állattenyésztésben és a kertészetben, és az oktatásban is kiemelt helyet kell, hogy betöltsön.

Rohamléptekben fejlődik a magyar mezőgazdaság, ezért az oktatásban is újításokat vezet be a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara – nyilatkozta a Rádió7 Közös Nevező műsorában Horváth József, az intézmény dékánja, aki azt is hozzátette, hogy az egyetemi hallgatók visszajelzései kedvezőek az innovációkkal kapcsolatban, de az oktatók számára is rendkívül fontos az újdonságok beiktatása a tanórákba, ezért az egyetemen januártól bevezették a precíziós mezőgazdaság oktatását. A Promenad.hu portál anyagát szemléztük, az új képzéseket pedig ide kattintva találja meg.

Precíziós gazdálkodási oktatással várja a leendő agrárszakemberek jelentkezését a Szegedi Egyetem Mezőgazdasági Kara - képünk illusztráció
Precíziós gazdálkodási oktatással várja a leendő agrárszakemberek jelentkezését a Szegedi Egyetem Mezőgazdasági Kara – képünk illusztráció

A duális képzésekkel kapcsolatban a dékán elmondta, hogy a gyakorlatiasság az oktatás jelentős részére kiterjed. Azok a hallgatók, akik magasabb gyakorlati szinten szeretnének részt venni a képzésekben, valós vállalati környezetben ismerkedhetnek meg a szakma részleteivel. Aktívan bekapcsolódhatnak a mindennapi tevékenységekbe, mely által sikeresebb szakemberekké válhatnak a jövőben. A vállalati gyakorlathoz több, mint 20 Csongrád és Békés megyei cég csatlakozott, akiknél az egyetemi évek elvégzése után a friss diplomások el is helyezkedhetnek.

Ezzel a szakmával több területen is elhelyezkedhetnek a végzett hallgatók

A magyar mezőgazdaság munkaerőpiaci helyzetével kapcsolatban Horváth József úgy fogalmazott, hogy a megszerzett oklevelek a több lábon állás lehetőségét biztosítják a végzett szakembereknek. A szegedi friss diplomások elhelyezkedhetnek ugyanis akár a kereskedelem, a média, a pénzügy területén is.

Share Button

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Hogy elsőként értesüljön fontos agrárhírekről, támogatásokról, rendeletekről!

Kapcsolódó cikkek

Csak mezőgazdászoknak! Az agrárágazat szereplőit érintő fontos témákról lesz szó a szeptemberi Gazdag Gazda Roadshow 4 állomásán. Tudja, hogy hogyan változik a támogatási, p...
Az agráriumban a tudásra van a legnagyobb igény ...fejtette ki az idei Farmer Expo kapcsán Vaszkó László, kiállításigazgató. Ezzel pedig mi is teljes mértékben egyet értünk. Ezért is rendezzük meg s...
Néhány nap múlva startol a Gazdag Gazda roadshow! ... Négy helyszínen szervezünk konferencianapot arról, hogyan használható a leggyümölcsözőbben az e-kereskedelem az agráriumban. A menün marketingfogások,...
Kitörési pont Fontos lesz az agrár felsőoktatás; épülnek a kazah kereskedelmi kapcsolatok; újra lehet cukor Szerencsen; kezdődik a napraforgó betakarítása; csak a m...
Teltház Hajdúböszörményben Útjára indult szeptember 2-án a Gazdag Gazda Roadshow, Hajdúböszörményben. A csodálatos terem megtelt érdeklődő és információra éhező gazdákkal, amine...
Húzóágazat A mezőgazdaságnak köszönheti a növekedést a GDP; sok az alma, kevés lesz a szőlő; közel 30.000-en tanulnak az agráriumban; Vidék kaland program és Vár...