Megugrott az érdeklődés a Tanyafejlesztési Program forrásaira

Az idei évben soha nem látott érdeklődés mutatkozott a Tanyafejlesztési Program iránt, amelynek forrásait éppen ezért az agrártárca csaknem kétmilliárd forintra emelte.

A tanya a magyar vidéknek több évszázadra visszanyúló, jelentős gazdasági, települési és társadalomtörténeti múlttal rendelkező öröksége, mely különösen az Alföldön ma is sokaknak nyújt otthont. A tanyák igazodnak természetföldrajzi adottságainkhoz; az itt élő generációk nemzedékről nemzedékre adják át a hazai termesztési-tenyésztési hagyományainkat, a gazdálkodásban megszerzett és felhalmozott tudásanyagot, őrzik tájfajtáinkat, illetve őshonos állatfajtáinkat – írta sajtóközleményében az AM.

Megugrott az érdeklődés a Tanyafejlesztési Program forrásaira (Fotó: Pixabay, TheOtherKev)

Az idei évben immáron kilencedik alkalommal hirdette meg az agrártárca a Tanyafejlesztési Programot, összesen 858 millió forint induló keretösszeggel. A pályázat célja a tanyasi gazdálkodás megújítása, az életmód hátrányainak csökkentése, sajátos értékeinek megmentése és megőrzése. A támogatást többek között lakóépület felújítására, gazdálkodást segítő gépek, eszközök fejlesztésére, beszerzésére, állatállomány kialakítására, bővítésére és feldolgozó kapacitások kiépítésére lehet fordítani.

A hatalmas érdeklődésre való tekintettel a minisztérium a támogatási keretösszeget 1,9 milliárd forintra emelte, így 680 pályázó részesülhet a forrásokban. A tárcavezető arról is beszélt, hogy a statisztikák jól mutatják, a Tanyafejlesztési Programra évről-évre egyre nagyobb igény mutatkozik. A kezdeményezés fennállása óta 3441 pályázó részére mintegy 13,1 milliárd forintot ítélt meg a kormány teljes egészében nemzeti forrásból.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

A Közös Agrárpolitika 2014-2020-as időszakának kil... Agrár helyzetértékelés – új KAP-támogatások címmel indult az AgromashExpo csütörtöki napján a szakmai programok sora 10 órakor. A programot Petőházi T...
Újra lehet pályázni a Tanyafejlesztési Programra! ... Nem lehet több pályázatot benyújtani! 2014.02.11-én 18:00-ig lehetett benyújtani még pályázatot, mivel a rendelkezésre álló keretösszeg több mint 150%...
Közel 600 milliárd Ft-tal több támogatás Magyarors... A Magyarországra jutó uniós agrártámogatások 1,9 milliárd euróval (587 milliárd forinttal) nőnek a 2014 és 2020 közötti időszakban, ezen belül elsősor...
Csak mezőgazdászoknak! Az agrárágazat szereplőit érintő fontos témákról lesz szó a szeptemberi Gazdag Gazda Roadshow 4 állomásán. Tudja, hogy hogyan változik a támogatási, p...
Néhány nap múlva startol a Gazdag Gazda roadshow! ... Négy helyszínen szervezünk konferencianapot arról, hogyan használható a leggyümölcsözőbben az e-kereskedelem az agráriumban. A menün marketingfogások,...
Teltház Hajdúböszörményben Útjára indult szeptember 2-án a Gazdag Gazda Roadshow, Hajdúböszörményben. A csodálatos terem megtelt érdeklődő és információra éhező gazdákkal, amine...