Több kutató is azt állítja, hogy nem az erdőtelepítések okozzák a homokhátsági területek elsivatagosodását és a talajvízszint folyamatos csökkenését. Szerintük a folyamat sokkal inkább a változó klimatikus viszonyok miatt van, és az elmúlt évtizedekben sokszorosára nőtt rétegvíz-kitermelés is sokat rontott a helyzeten. Ezeket támasztják alá a tudományos kutatások, és a jelenleg is zajló korszerű monitoring mérések eredményei is – mondta Borovics Attila, a NAIK Erdészeti Tudományos Intézetének igazgatója.
A szakember a Magyar Nemzetnek beszélt arról, hogy az eddig összegyűjtött adatok alapján megállapítható, hogy a talajvízszint süllyedése nem kizárólag a Homokhátság területére, hanem az Alföld egészére jellemző folyamat. Ez pedig ugyanúgy megfigyelhető az erdősültebb jászsági mintaterületen, mint a kisebb erdősültséggel jellemezhető nagykunsági vagy hortobágyi részeken. A föld alatti sivatagok létrejötte – a médiában korábban megjelent állításokkal szemben – nem az elhibázott erdőtelepítések, sokkal inkább a növekvő csapadékhiány, és az egyre magasabb hőmérséklet okozta párolgás eredménye. Továbbá a szél szárító hatását, a homoktalajok fizikai sajátosságait és a vízkitermelések hatásait sem lehet figyelmen kívül hagyni. Ez utóbbi az 1960-as évektől az 1990-es évek elejéig a többszörösére nőtt. A földgázkészletek feltárása miatt végrehajtott kutatófúrások okozta vízzáróréteg-áttörések hatása pedig egyelőre alig ismert – mondta a lapnak az igazgató.
Több dolog okozza a vízszintcsökkenést
Több tényező áll annak a hátterében, hogy mi vezetett az Alföld, illetve a Homokhátság vízháztartásának felborulásához. A korábbi kutatási eredmények alapján a talajvízszint-csökkenésért mintegy fele arányban az időjárási tényezők felelnek, 25 százalékot tesz ki a rétegvíz-kitermelés, 6 százalék pedig a talajvíz-kitermelésre vezethető vissza. A területhasználatban bekövetkezett változások aránya mindössze 10 százalék. Ez utóbbi kategóriába az erdőtelepítésen túl más mezőgazdasági tevékenységek is beletartoznak – írták. Számos tudós hozza összefüggésbe az erdőterületek növekedése helyett a XV. századtól kezdődő erdőirtásokat a talajvízszint krónikus változásával. Ahogyan csökkent az Alföldön erdővel borított terület nagysága, azzal együtt mérséklődött a vízkörforgásban fontos szerepet játszó területi párolgás is. A hasznosítható vízkészlet nagysága pedig jelentősen visszaesett. A kutató szerint az eredeti őshonos erdők visszatelepítésére már nincs lehetőség, hiszen a kocsányos tölgy és a hazai nyárfák vízigénye magas, a lehulló csapadék mellett a talajvízre is szükségük van/volna a fejlődéshez. A gazdálkodók azért kényszerülnek nem őshonos akác és fenyő telepítésére, mivel ezek jóval kevesebb vizet igényelnek – mondta.
Vízvisszatartás és az erdőtelepítések hatásai
A szárazságtűrő fafajoknak hektáronként 180-280 milliméter közötti csapadékra van szükségük évente, ami nagyjából megegyezik a kukorica és a búza vízigényével, a vízvisszatartó szerepük pedig jelentősnek mondható. Az erdőtelepítéseknek tehát összességében kedvező környezeti hatásuk van, ráadásul számos állatfajnak biztosítanak élőhelyet. A víz(hiány) a Homokhátság térségének gazdálkodásában egyre inkább korlátozó tényezőként fog megjelenni, ezért úgy kell rá tekinteni, mint egy kimeríthető természeti erőforrásra. A talajvíz fenntartható hasznosítását ezért több oldalról, és az emberi tevékenységeket is figyelembe véve kell kialakítani – mondta Borovics Attila, a NAIK Erdészeti Tudományos Intézetének igazgatója.
