Megoldhatja a magyar élelmiszeripar legnagyobb gondjait a digitális fejlesztés – ehhez érkeznek támogatások is

A turisztika, az építőipar és a logisztika mellett a magyar élelmiszeripar is a digitális forradalom előtt áll az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) infokommunikációért felelős helyettes államtitkára szerint. Debrecenben, a Modern Vállalkozások Programja Élelmiszeripar 4.0 nyitó előadásában Solymár Károly Balázs elmondta, hogy ezek azok az ágazatok – különösen a kkv-k – , amelyek a digitalizáció területén még gyengén állnak, noha az elmúlt 2-3 évben “meglepő fejlődés következett be a digitális eszközök, alkalmazások terén”.

A Magyar Távirati Iroda híre szerint a helyettes államtitkár megjegyezte azt is, hogy a magyarországi élelmiszeripari nagyvállalatok a digitalizációt tekintve a kkv-k szintjén vannak. Eközben az élelmiszerbiztonság szempontjából is kiemelt fontosságúnak nevezte a digitalizációt, amely növeli a hatékonyságot, a versenyképességet. Solymár Károly Balázs megemlítette azt is, hogy a 3D nyomtatás már megjelent az élelmiszeriparban is, ahol “60 százalékkal növelhető lenne a termelés, ha megfelelően használnák a digitális eszközöket”, és ezzel mérsékelni lehetne a munkaerőhiányt is az ágazatban.

A magyar élelmiszeripar óriási segítséget kaphat a digitális fejlesztésektől, ami a munkaerőhiányra is megoldást jelentene - képünkön Gyulai kolbászok
A magyar élelmiszeripar óriási segítséget kaphat a digitális fejlesztésektől, ami a munkaerőhiányra is megoldást jelentene – képünkön Gyulai kolbászok

Kitért arra, hogy a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (GINOP) keretében 32,8 milliárd forint pályázati forrás van, “soha ennyi forrás még nem állt rendelkezésre digitális gazdaságfejlesztésre”. Informatikai fejlesztésekre további 6,3 milliárd, versenyképes munkaerő biztosítására 23,7 milliárd, pénzügyi eszközök fejlesztésére pedig további 75,7 milliárd forint támogatásra lehet pályázni – folytatta. A Modern Vállalkozások Program keretében kamarai tanácsadó hálózat segíti a vállalakozásokat, és bevezették a digitálisan felkészült vállalkozás minősítést is, amellyel jelenleg 6791 hazai kkv rendelkezik.

Lehet még pályázni, több résztvevőre számítanak az élelmiszeriparból

A vállalati komplex infokommunikációs fejlesztésekre, a vállalati menedzsmentet támogató rendszerek kialakítására rendelkezésre álló forrásoknak csak a 75 százalékára érkezett igény, még lehet pályázni – jelezte a helyettes államtitkár. Elhangzott, hogy a beérkezett pályázatoknak csupán 1,8 százaléka származik az élelmiszeriparból. Utóbbi kapcsán meglepőnek nevezte, hogy például Békés megyéből, amely kifejezetten élelmiszeripari megye, egyetlen pályázat sem érkezett.

Akár 100 milliós vissza nem térítendő támogatás

Solymár Károly Balázs azt mondta, hogy az Ipar 4.0 pályázat forrásainak a fele kimerült, azt újranyitják: a versenyképes vállalatok tevékenységének emelt szintű digitalizációjára akár 100 millió forint vissza nem térítendő támogatásra is pályázhatnak a cégek. Bejelentette, hogy a digitalizációt tekintve a közép-magyarországi régióra is kiterjesztik a támogatásokat. Az Ipar 4.0 továbbfejlesztéseként pedig ágazati digitális stratégiákat dolgoznak ki, egyebek között az élelmiszeriparra is.

Cikkajánló: Uniós pénzből épül újjá a magyar élelmiszeripar

Padlót fogott a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar a rendszerváltás után. Az agrárium újjáépítéséhez elengedhetetlenek voltak az uniós források, ezeknek is köszönhetően mára Európa-szerte elismert minőségben termel az ágazat. Új lendületet és nagy összegeket kap a magyar élelmiszeripar támogatása.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

A hét egyben – 49. hét Beruházási rekord a harmadik negyedévben, bővülő agrárkapcsolatok, sikeres volt az idei év a zöldség-gyümölcs ágazat számára, előtérben az élelmiszeri...
Új támogatási és támogatások kifizetési lehetősége... Közel 1 hónapos szünet után számlaelszámolás benyújtásról, támogatás kifizetés igényléséről és támogatás igénylésről szóló közlemények hada árasztotta...
Jövőre teljesíteniük kell a gazdáknak a zöldítési ... Már most készülniük kell a gazdálkodóknak a 2015-ös zöldítési követelmények teljesítésére - hívja fel az érintettek figyelmét a szaktárca a kormányzat...
Kevesebb pénzre számítanak a gazdák, mint amennyit... A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) szerint 2014-2020 között a mezőgazdaság kevesebb pénzt kap, mint amennyit a kormány...
Gazdálkodási Napló és nitrát adatlap információk... Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtott agrár-környezetgazdálkodási támogatások igénybevételének részletes feltételeiről szóló 61/2...
Támogatások termelői csoportoknak 2,6 milliárd forint összegű kifizetést indított el a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH). A egyes kifizetett támogatási összegek termelői ...