Megmutatjuk hol nem lélegezhetnek fel a gazdák

Az elmúlt napok csapadékos, enyhe időjárása igen jót tett az őszi vetések fejlődésének, melyek így már kedvező előjelekkel várják a telet. A talaj mélyebb rétegeinek nedvességgel való feltöltődése is megkezdődött, bár ott még bőven van hiány. A folytatásban marad fölöttünk a délnyugati áramlás, azaz az enyhe idő, de már az eddigieknél kevesebb csapadék valószínű hazánk nagyobb részén.

Október legvége, november eleje óta délnyugatias áramlás a jellemző térségünkben, mellyel enyhe, nedves léghullámok érkeztek és várhatóan még érkeznek is térségünkbe. Az elmúlt bő két hét során így az ország nagy részén 50-90 mm csapadék hullott, ennél kevesebbet (30-40 mm) csak a Tiszántúlon esett. Ezzel a mennyiséggel 30 napos időtávon átlag fölött vagyunk, de a 90 napos csapadékösszeg főleg délnyugaton és keleten még mindig mínuszos. A hosszú októberi szárazság után a talaj nedvességgel való feltöltődése megkezdődött, a felső 20 cm-es réteg gyakorlatilag országszerte telítetté vált, sőt nagy területen ez a fölső 50 cm-re is igaz. A mélyebb talajrétegek még nagyrészt szárazak, bőven van hely a téli csapadék számára, ha az lassan, a beszivárgásra időt adva érkezik – olvastuk a met.hu honlapján.

Vízhiány a talaj fölső 1 m-es rétegében a telítettségig 2019. november 13-án (mm)

A hőmérséklet főleg a keleti országrészben alakult jóval az átlagos felett az elmúlt 2 hét során. Csak egy-két napon alakult ki gyenge fagy az országban a kevésbé felhős időszakokban, többnyire enyhék voltak az éjszakák, többfelé 10 Celsius fok fölött minimumhőmérsékletek is előfordultak. Délkeleten több napon is meghaladta a maximumhőmérséklet a 20 fokot, a Dunántúlon jellemzően ennél jóval hűvösebb volt. A talaj hőmérséklete keleten tartja a 10 fok körüli értékeket a fölső 20 cm-es rétegben, míg nyugaton 6-8 fok között alakul.

A kukorica betakarításából már nagyon kevés van hátra, de akik ezt nem tudták a száraz időben elvégezni, azok most sok gonddal küzdenek a sok csapadék miatt. Az őszi kalászosok megerősödéséhez, a korábban egyenetlenül kelt táblák egységesedéséhez a csapadékos és enyhe időjárás ideális körülményeket teremtett. Kifejezetten kedvező kilátásokkal várhatják a telet ezek a növények.

Az őszi káposztarepce vetése és kelése körül aránylag kedvező volt az időjárás: megfelelő mennyiségű csapadék hullott a talaj-előkészítéshez, a keléshez, a növény kezdeti fejlődéséhez. Még az őszi árpa is talált elegendő nedvességet a keléshez. Az őszi búza vetéséhez azonban már sokfelé nem lehetett jó magágyat készíteni a rögös talajban, a vetés pedig porba történt. Október végén, november elején még időben érkezett a kiadós eső a fejlődő növények számára. Az ország döntő részét jelenleg leginkább a kaposvári agrogram jellemzi, a csapadékösszeg az ideális közelében jár, a fölső talajrétegek pedig feltöltődtek nedvességgel. A Tiszántúlon kevesebb csapadék öntözte a földeket, arrafelé kevésbé nedves a talaj. Az őszi búzára számított hőösszeg országszerte jóval az optimális érték fölött jár az elmúlt hetek különösen meleg időjárása miatt.

A következő egy hét során nem várható lényeges változás időjárásunkban, bár valószínűleg már nem kapunk annyi esőt, mint eddig. Továbbra is délnyugatias áramlás lesz a jellemző térségünk fölött, mellyel frontok is érkeznek. A következő 6-8 nap során területi átlagban 5-20 mm csapadék valószínű, a több a nyugati országrészben. Mivel a Földközi-tenger nyugati medencéjében egymás után képződő és felénk vonuló mediterrán ciklonok pályája nagy bizonytalanságú, ezért a várható csapadék mennyisége is meglehetősen nagy bizonytalansággal terhelt. Hazánktól kissé nyugatra az előbb említettnél többszörösen nagyobb csapadékösszegek várhatók. A hőmérsékletben sem várható nagy változás az eddigiekhez képest, a maximum értékek továbbra is 10, az éppen szárazabb és átmenetileg napos tájakon 15 fok fölött (délkeleten akár 20 fok körül), a minimumok is jellemzően fagypont fölött alakulnak. Főleg a hét végén várhatók magas hőmérsékletek a sokfelé erős délkeleties szélben. Ennek megfelelően a talaj hőmérséklete sem csökken számottevően a következő napokban.

Share Button

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Hogy elsőként értesüljön fontos agrárhírekről, támogatásokról, rendeletekről!

Kapcsolódó cikkek

Alkalmazkodni tudni kell a klímaváltozáshoz Múlt hét pénteken jelent meg az MTI-n „A klímaváltozás lehetséges következményei 2050-től” elnevezésű ábra. Az üvegházhatás-prognózist ábrázoló grafik...
A kukorica és a klímaváltozás Múlt héten az üvegházhatás hosszú távú hatásait boncolgatta szakértőnk, Dr. Varga Zoltán agrometeorológus. Ezúttal egyrészt a mezőgazdasági munkák, má...
Mi várhat a kukoricatermesztőkre a következő 10-20... Múlt héten az üvegházhatás hosszú távú hatásait boncolgatta Dr. Varga Zoltán agrometeorológus. Előző cikkéből pedig már sok mindent megtudtunk a kukor...
A meteorológia világnapja – március 23. Egy nappal a Víz világnapja után tartjuk a Meteorológiai Világnapot, már több mint 50 éve. A főként meteorológusok ünnepelt világnapról mi is megemlék...
A májusi eső aranyat ér! Az utóbbi napokban igencsak kijutott az esőből országszerte, ami a gazdáknak is jól jött. A tíz millimétert csapadék kedvez az idei termésnek. Sokszor...
Áll a víz a szabolcsi földeken – fotókkal! Míg az ország nagyobb részén valóban aranyat ért a májusi eső, sok szabolcsi gazda a túl sok csapadék elvezetésén fáradozik. Volt vihar, volt jég, de ...