Megmenekültek a fúrt kutat használók, nem kell sok ezreket fizetni

Visszavonulót fújtak a törvényhozók a kútengedéllyel kapcsolatban. Idáig úgy tűnt, súlyos ezreket kell majd fizetniük azoknak, akik fúrt kútból nyerik az ivóvizet, most azonban változott a helyzet.

Szóba került a kútengedély is a csütörtöki Kormányinfón. Lázár János felidézte, fennmaradási engedély is kell 3000 forint illeték ellenében annak, aki fúrt kutat használ. Azonban egy műszaki dokumentáció is szükséges, ez 3-700 ezer forintot is jelenthet. A homokháti tanyák példáján került elő a dolog: ott sok tanyán van kút, ahonnan isznak és öntöznek. Ezeken a tanyákon vezetékes vízellátás sincs.

Mégsem kell súlyos ezreket fizetniük a kutakat használóknak (A fotó illusztráció!)
Mégsem kell súlyos ezreket fizetniük a kutakat használóknak (A fotó illusztráció!)

 

Ebben az esetben is kell fennmaradási engedély (ami természetesen az EU vízügyi irányelvei miatt van így). Most fel kell keresniük a jegyzőket, külön engedély és eljárás kell. B. Nagy László képviselő homokháti választói felháborodtak, megkereste ezért a kormányfőt. És jött is a nagy döntés a Miniszterelnökség vezetője szerint: a tavaly megjelent rendeleteket hatályon kívül kell helyezni – döntött a kormány.

Lázár János kéri, hogy a jegyzők állítsák le az eljárásokat. Akik lefolytatták az eljárást, annak visszaadják a pénzt. Senkit sem fognak arra kényszeríteni, hogy a sok éve használt kútját engedélyeztesse.

Forrás: 24.hu

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Fúrt kútból iszik? Kötelező lesz a bevizsgálás!... Június 15-én új törvény lép életbe azokkal a fúrt kutakkal kapcsolatban, amelyek vizét meg is isszák. Escherichia coli, pH érték, hőmérséklet… Miért o...
Változás: legálisak lehetnek a jogtalanul létesíte... Jó híreket kaptak azok a kúttulajdonosok, akik 2016. június 4-e előtt létesítettek engedély nélkül kutakat. Egy jogszabályváltozás miatt ugyanis lehet...
Amikor az aranynál is drágább lesz a víz Elérkezett a nyár vége. Ideje számot vetni, milyen időjárási körülményekkel kellett megküzdeniük a gazdáknak ebben a szezonban. Az mindenkinek nyilván...
Visszavonulót fújtak, könnyítettek a kútfúrás szab... A fúrt kutak létesítésével kapcsolatos szabályozásban több furcsaság is volt az utóbbi hónapokban. Elsősorban a régebben, engedély nélkül létesített k...
Ivóvízvédelem infraérzékelőkkel Az elmúlt évtizedben egyre több figyelmeztető hír jelenik meg arról, mekkora veszélyben van a Föld édesvízkészlete a szélsőséges időjárás miatt. Magya...
A vízvizsgálat azt is megmutatja, hogy van-e hormo... A laboratóriumokban rengeteg mutatót vizsgálnak a hormonoktól és a növényvédő szerektől kezdve a baktériumokon át a mikroműanyagokig. Legyen szó akár...