Meglepő viselkedés: nyolcas falkába verődtek az aranysakálok Tolnában

Aranysakálokat láttak falkában vonulni Bölcske határában. A ragadozó főként Baranyában, Somogyban és Bács-Kiskun megye területén fordul elő, de nemrég Tolna megyében, Bölcske és Nagykarácsony határában is megjelent. A Bölcskei Tátorjános Vadászegyesület titkára, Sitkei Gábor édesanyja és fia látták a falkában közlekedő állatokat, szám szerint nyolcat egy autóból. Az egyik állat lepihent a gépjármű ajtajánál.

A Duol.hu érte el telefonon Sitkei Gábort, aki vadászként beszélt nekik az aranysakál megjelenéséről. A ragadozó Magyarországon az 1990-es évek közepén jelent meg, és egyre nagyobb egyedszámban találkozunk vele déltől észak felé – mondta. Ahol megjelenik, ott gyorsan el tud szaporodni. Ez azért gond, mert a kis- és nagyvadjaink nincsenek biztonságban tőle. A fácán, a nyúl, de az őz és a vaddisznó is szerepel az étlapján. Baranyában már óriási károkat okozott, ezért nagy aggodalommal figyeltük a megjelenését. Védekezni csak vadászattal tudunk ellene. Az aranysakál megjelenésével a haszonállatok is veszélybe kerülnek. Sokkolt minket a megjelenésük, főleg azért, mert ezek az állatok nem szoktak nappal mutatkozni. A rendkívül kifinomult érzékszerveik révén észrevétlenek tudnak maradni, most pedig 5 méterre voltak az autótól. Ez azért is különös, mert alapvetően félnek az embertől, ám ez esetben nyugodtan sétáltak az ember közelében.

Ez az aranysakál a Budakeszi Vadaspark egyik lakója - Fotó: Magro.hu - CSZS
Ez az aranysakál a Budakeszi Vadaspark egyik lakója – Fotó: Magro.hu – CSZS

Szokatlan és meglepő a csoportban mozgás a ragadozóktól a vadász szerint

Hetényi László, a Dunaújvárosi Kohász Vadásztársaság vadásza szerint a 8 sakál egy helyen és fényes nappal meglepő és nagyon szokatlan, hiszen rejtőzködő állat. Tavaly októberben éjszaka hallottam már én is az üvöltésüket Baracs környékén, de még soha nem láttam. Az pedig különösen meglepő, hogy 5 méterre fényképezték le azokat. 8 egyed együtt már komoly veszélyt jelent a vadakra. Nagyon szapora állat, egy elléssel akár 8 utódot is a világra hozhat. A Bölcske, Nagykarácsony, Dunaújváros háromszögében elhelyezkedő területünkön fel kell készülnünk az aktív vadászatukra. A nyúl már szinte teljesen eltűnt, nem lenne jó, ha további vadkárok lennének – számolt be róla a szakember a portálnak.

A ragadozó megjelenése

A kifejlett állat testhossza körülbelül 65-105 centiméter, marmagassága 45–50 centiméter között van. A farka közepesen lompos, 25-30 centiméter, a farok hegye pedig feketés-gesztenye színű. Testtömege 7-15 kilogramm, a kanok körülbelül 15 százalékkal nehezebbek a szukáknál. Téli és nyári bundája különböző; nagyobb rokonáénál világosabb és barnásabb. Farka és hasa szürkésfehér. Füle a rövid szőrzet közt nagyobbnak hat, mint a farkasé, amely különösen télen, illetve az északi állományoknál alig áll ki a bundából. Állkapcsa sokkal finomabb és gyengébb, mint a farkasé. Az aranysakál különleges ismertetőjele a talppárnája: a két középső ujjpárna mind a négy mancsán összenőtt; ez főleg a mellső lábán látszik jól. A két középső ujj és karom nagyon közeli helyzetű.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

A Dunántúlon kell céget alapítani Idén korábban kell irtani a parlagfüvet; sok cég dől be az állattartás területén, de a Dunántúlon kevesebben mennek tönkre; előrelépés a GMO-ügyben; K...
VIII. Kaposvári Állattenyésztési Napok A Kaposvári Egyetem idén már 8. alkalommal rendezi meg a Kaposvári Állattenyésztési Napokat szeptember 26-28. között. A rendezvény az elmúlt években o...
Csökkenteni kell a nagyvadállományt Az ország nagyvadállományát csökkenteni kell, mivel a nagyvad szám az elmúlt évtizedekben jelentősen nőtt, az általuk okozott vadkár pedig meghaladja ...
Vadkár megelőzése a mezőgazdaságban A mezőgazdaságban a vadkár folyamatosan jelentkezik. Tudjuk azt is, hogy tulajdonképpen egész évben jelen van. A búza betakarítása után a szarvas már ...
Az erdészeti hatóság felülvizsgálja az erdőgazdálk... Felülvizsgálják a természetes személynek minősülő erdőgazdálkodók Erdőgazdálkodói Nyilvántartásba bejegyzett adatait. A határozatokat várhatóan 2014. ...
Országos előadássorozat indult az erdészeti támoga... Vidéki fórumokat szervez a NAK és az FM a 2014-2020-as vidékfejlesztési támogatások új erdészeti jogcímeinek igénybevételéről. Az előadások helyszíne...