Meglepő álláslehetőség traktorosoknak

Budapesten az M3 metró felújítása alatt metrópótló autóbuszok helyettesítik a kieső metrójáratokat. Igen ám, de nincsen elég sofőr a pótlóbuszok vezetéséhez. A segítség nem máshonnan érkezik, mint egyenesen a mezőgazdaságból!

Igen, a tervek szerint traktorosokat képeznének át gyorstalpaló tanfolyamokon belvárosi buszsofőrré. A terv szép és jó, de sok galiba származhat belőle a szakértők szerint.

Traktorosok menthetik meg a budapesti tömegközlekedést
Traktorosok menthetik meg a budapesti tömegközlekedést

 

Teljesen más ugyanis egy budapesti busszal közlekedni, mint egy traktorral. További kihívás lehet a traktorosoknak, hogy az erős forgalom ellenére tartani kell a menetrendet, valamint pihenőre sem jut sok idő. A traktorosok pedig inkább a nyugodt tempóban közlekedéshez vannak szokva.

Előfordult már régebben, hogy külső vállalkozókat is bevontak a Budapesten közlekedő buszjáratok üzemeltetésébe. Ennek eredménye számtalan koccanásos baleset volt a tapasztalatlan vezetők miatt. Bízunk benne, hogy az átképzett traktorosok megállják a helyüket a budapesti aszfalton is!

Forrás: napi.hu

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Augusztus 1-től változik az EKÁER! 2016. augusztus 1-jétől néhány látszólag kisebb szabály változik az elektronikus közúti árufuvarozó rendszerrel kapcsolatban. Ezek azonban egyrészt ed...
A traktorosoknak szeptembertől nehezebb lesz az él... Korszerűsítik a közúti járművezető képzéshez kapcsolódó „T” (mezőgazdasági vontató) kategóriás elméleti vizsgakérdéseket 2017 szeptemberétől. A felkés...
A cél, tenni az elnéptelenedő traktorfülkék ellen... Nyíregyházán igyekeznek felkelteni a diákok érdeklődését a mezőgazdaság iránt. Tavaly novemberben indult útjára a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalm...
Gépkezelők a pácban: videókon a traktoros és kombá... A mezőgazdasági gépkezelők jelentős része képzett, rutinos és ért ahhoz, amit csinál. Ám vannak szélsőséges esetek, sajnos nem mindenkire igazak az á...