Megjelent a szőlő legveszélyesebb kártevője az ültetvényeken

A megyei kormányhivatalok legfrissebb információi alapján több megyében is megjelentek az amerikai szőlőkabóca kifejlett egyedei. A veszély komoly, a kártevő által terjesztett betegség jelentős terméskiesést is okozhat a szőlőkben.

A szakértők eddig Baranya és Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből jelentették a szőlő aranyszínű sárgaságáért felelős baktériumot terjesztő vektor jelenlétét. A betegség egyébként futótűzként képes terjedni az amerikai szőlőkabócának „hála”, így legsikeresebben a kártevő lárváinak irtásával léphetünk fel a betegség terjedése ellen. Jó hír, hogy a vegyszeres védekezést már támogatják is, erről bővebben ITT olvashat!>>

Ennek az időszaka idén is a szőlő virágzásának idejére esett, amikor a lárvák elérték a harmadik és negyedik fejlődési fokozatot. Viszont nem elég csak a lárvák ellen védekezni, mivel a kifejlett és röpképes imágó is át tudja a fertőzött ültetvényről további ültetvényekre vinni a betegséget.

Egyre több ültetvényen fordul elő a képen látható amerikai szőlőkabóca, ami egy veszélyes betegséget hordoz magában (Fotó: promenad.hu)
Egyre több ültetvényen fordul elő a képen látható amerikai szőlőkabóca, ami egy veszélyes betegséget hordoz magában (Fotó: promenad.hu)

 

Ennek érdekében szaporítóanyag előállító területeken hektáronként 3 színcsapdát kell kitenni, míg egyszerű szőlőültetvényen 5 hektáros táblaméretig 3 csapda/ha, 5-10 hektár összefüggő táblaméretig 2 csapda/hektár és 10 hektár feletti összefüggő táblaméret esetén 30 csapda/ültetvény mennyiség kihelyezése ajánlott.

A fogások alapján kicsi a kifejlett alakok populációsűrűsége, ha a fogott egyedek száma átlagosan 4 egyed/csapda/10 nap, közepes, amennyiben 4-15 egyed/csapda/10 nap a fogás és magas, ha a csapdázott imágók száma nagyobb, mint 15 egyed/csapda/10 nap.

A szaporítóanyag előállító telepeken csapdázott egyedszámtól függetlenül kötelező a védekezés a szőlőkabóca ellen, míg a termő ültetvényeken a védekezési küszöbérték 4 egyed/sárga lap/10 nap.

A védekezésre több – a szőlőmolyok ellen is engedélyezett – rovarölő szer alkalmazható (pl. lambda-cihalotrin, deltametrin, béta-ciflutrin, klórpirifosz-metil, klórpirifosz, tiametoxam stb. hatóanyagú permetező szerek).

Forrás: portal.nebih.gov.hu

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Védekezésre nem alkalmazható növényvédőszerek... Időszerűek a növény védőszeres kezelések, azonban nem minden szer engedélyezett. Sok  szer kárt okozhat a méh állományban és más populációkban i...
MÁRTON JÓZSEF DÍJ a Fenntartható Magyar Mezőgazda... Mindig örülünk, ha a mezőgazdaságban olyan önálló kezdeményezések jönnek létre, amelyek a jobb életet, a kiszámítható fejlődést támogatják. Különösen ...
Július 1-től bírságot ér a parlagfű! A parlagfű nagyon sok ember életét keseríti meg, emellett nem kis terhet ró az egészségügyre sem. Évek óta szervezett keretek között igyekeznek vissza...
GMO: Áldás vagy csapás? Kb. 2 hete adtunk hírt azokról a szerencsétlen indiai eseményekről, tragédiákról melyek hátterében a GMO ( genetikailag módosított növények) ipari alk...
Növény-egészségügyi vizsgálatok támogatása Az egyes növény-egészségügyi vizsgálatok vissza nem térítendő támogatása június 24-től csak az új formanyomtatványon igényelhető. A „Kifizetési kérel...
Újabb szőlőültetvény szerkezetátalakítási támogatá... A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) felhívja a gazdálkodók figyelmét, hogy a szőlőültetvények szerkezetátalakításához és -átállításához ...