Megjelent az FM aszályközleménye

A földművelésügyi miniszter közleménye szerint aszályhelyzet alakult ki a 2015-ös kárenyhítési év során. Ez azért fontos, mert így sok gazda és gazdaság az országban hamarosan kárenyhítést kaphat. Nézzük, kinek jár kárenyhítés és mely régiók nem jogosultak erre.

Azért kiemelkedően fontos az említett közlemény megjelenése, mert a 2001. évi CLXVIII. törvény szerint kizárólag abban az esetben fizethető ki kárenyhítés, amennyiben tárgyév október 31-ig a földművelésügyi miniszter közleményt ad ki az aszályhelyzetről.

A kiadott közlemény, amely 2014. november 1-től 2015. október 31-ig terjedő kárenyhítési évre ad tájékoztatást, az Országos meteorológiai Szolgálat agro.met honlap információin alapul, amely mind a termelők, mind a hatóságok számára egyaránt hozzáférhető.

Sokan szenvedtek kárt a 2015-ös kárenyhítési évben, így ők már nagyon várták ezt a közleményt (Fotó: agraragazat.hu)
Sokan szenvedtek kárt a 2015-ös kárenyhítési évben, így ők már nagyon várták ezt a közleményt (Fotó: agraragazat.hu)

 

Ahhoz azonban, hogy a gazdák a kárenyhítést igényelhessék, nem elég, hogy a közlemény nyilvánosságra került, egyéb feltételeknek is meg kell felelniük:

  • az aszálykárokat határidőre be kell jelenteni,
  • az aszály által okozott, legalább 30 %-os várható hozamcsökkenést az agrárkár-megállapító szervnek le kell igazolnia,
  • valamint a kárenyhítési hozzájárulást a gazdának szeptember 15-ig meg kellett fizetnie.

Aki ezeknek a feltételeknek nem tett eleget, valamint azon gazdák, akik a jelen közlemény által le nem fedett területeken gazdálkodnak, nem jogosultak a kárenyhítési juttatásra.

Íme, az aszálykár-enyhítési juttatásra NEM jogosult járások:

  • Bácsalmás
  • Jánoshalma
  • Szigetvár
  • Mezőkovácsháza
  • Csorna
  • Kapuvár
  • Mosonmagyaróvár
  • Sopron
  • Tiszafüred
  • Esztergom
  • Tata
  • Körmend
  • Kőszeg
  • Szentgotthárd
  • Szombathely
  • Lenti
  • Letenye
Share Button

Kapcsolódó cikkek

Figyelem! 2013. november 30 -ig van lehetőség káre... A kárenyhítő juttatás iránti kérelem benyújtásához szükséges dokumentumokat a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal honlapjáról lehet letölteni. A...
Szeptember 15-ig kell a kárenyhítési hozzájárulást... A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) az elmúlt hetekben határozatban értesítette a kárenyhítési kockázatközösség tagjait a kárenyhítési h...
Megkezdi a kárenyhítést az MVH A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) a mezőgazdasági kockázatkezelési rendszer keretében a 2015. március 23-i héten megkezdi a közel 1,2 ...
Többen kaphatnak kárenyhítő támogatást! Nőtt a mezőgazdasági kibocsátás súlya; április végén orosz állategészségügyi vizsgálat lesz Magyarországon; öntöznének a gazdák, ha lenne elég víz. Ag...
Szeptember 15-ig kell kifizetni a kárenyhítési hoz... Az agrárkár-enyhítési rendszerben tag mezőgazdasági termelőknek 2015. szeptember 15-ig beérkezően kell megfizetni a kárenyhítési hozzájárulást. Lényeg...
Figyelem! Holnap lejár az agrár-kárenyhítési határ... Szeptember 15-ig kell a gazdáknak befizetniük az agrár-kárenyhítési kockázatközösség tagjaiként az idei évre szóló hozzájárulásaikat. Amennyiben a gaz...