Meghallják a virágok a méhek hangját, és ettől ízletesebb nektárt termelnek

Lilach Hadany, az izraeli Tel-Avivi Egyetem kutatója szerint a parlagi ligetszépe virág képes észlelni a méhek közeledtét a zümmögésük alapján, és édesebbé teszi a nektárját, mikor a rovarok közelednek hozzá. A vizsgálatok során különböző hangokat – többek között méhek zúgásáról készült felvételeket – játszottak le az említett növényeknek, melyektől az akusztikai kísérlet előtt és után is nektármintát vettek. Kiderült, hogy a méhek hangja édesíti a nektárt.

A Dívány.hu portál akadt rá a New Scientist cikkére, ezt az anyagot szemléztük. A minták vizsgálata azt mutatta, hogy a méhzümmögésnek vagy az ahhoz hasonló mesterséges hangoknak kitett virágok nektárjában átlagosan mintegy 20 százalékkal emelkedett a cukor szintje. Míg azon virágoknál, melyek nem kaptak a hangélményből, nem volt észlelhető változás. A méhek szeretik a cukrot, és előnyben részesítik az édesebb nektárú virágokat a kevésbé édesekkel szemben. Ezért csalják magukhoz a virágok a beporzó rovarokat a több cukrot tartalmazó nektár segítségével.

A méhek hangja édesebb nektár képzésére sarkallja a virágokat
A méhek hangja édesebb nektár képzésére sarkallja a virágokat

Ez számos előnnyel járhat az adott virág számára. Például képes megakadályozni, hogy a nektár kárba vesszen, elfogyasszák a mikrobák, vagy a hangyák martaléka legyen.

A nektár termelése és a magas cukorszint fenntartása sok energiát emészt fel, ezért hasznosabb a virág számára, ha az adott méh kevesebbszer, de egyszerre minél intenzívebben és hosszabb ideig foglalkozik a beporzással.

De vajon hogy lehet ez?

Egyelőre talány, hogy miként képesek a növények észlelni és feldolgozni a környezetükből kiszűrődő hangokat, de Hadany-nak és csapatának van egy feltételezése. A ligetszépe lézeres vizsgálata azt mutatta, hogy a virágok felülete vibrálni kezdett, mikor méhzöngést vagy lepkék hangjait játszották le számukra a kísérletben. A kutatók azt gondolják, hogy a virágok az emberi fülöz hasonlóan érzékelik a különböző, levegőben terjedő hanghullámokat. Mikor a tudósok több szirmot is leválasztottak a növényekről, úgy találták, hogy azok kevésbé vibrálnak, vagyis kevésbé érzékelik a hangokat. Ebből kiindulva úgy gondolják, hogy talán a szirmok segíthetnek a hanghullámok felfogásában vagy felerősítésében.

Így gyűjtenek nektárt a méhek:
Share Button

Kapcsolódó cikkek

Varroa atka elleni gyógyszeres védekezéshez igénye... Méhészek figyelem! 6 597 méhész-gazdálkodó részére 632,8 millió forint összegű támogatás kifizetését kezdi meg július 2. hetében az MVH a varroa atka...
Vis maior bejelentést tehetnek a méhészek Az idén, a magyar mezőgazdaságot sújtó különböző időjárási körülmények, különösképpen az Yvette ciklon súlyos károkat okozott a hazai méhcsaládokban, ...
GMO-szennyezett takarmánytól tarthatnak a magyar m... Még időben tudta figyelmeztetni a méhész egyesület a méztermelőket egy Magyarországon nem kívánatos takarmány felbukkanására. Az ügyben az Országos Ma...
Műhold alapú helymeghatározást is tanítanak Gödöll... Előző cikkünkben írtunk két tanfolyamról, melyeket hamarosan a gödöllői Szent István egyetem indít. Ma is bemutatunk két újabb hasznos tanfolyamot a s...
Méhészek figyelem! Újra igényelhető támogatás a méhészek által használt gépjárművek után. Valamint közeleg a határidő a varroa atka elleni védekezés támogatási igényének...
Fordítsunk fokozott figyelmet a méhek védelmére!... Április-május a mezőgazdasági munkák egyik csúcsidőszaka, ezzel együtt a növényvédelmi munkák nagy része is ilyenkor zajlik. Viszont ebben az időszakb...