Még több állat esetében lehet alacsonyabb az áfa

A Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT) üdvözli az általános forgalmi adó (áfa) csökkentésének kiterjesztését az állatok újabb körére – mondta Menczel Lászlóné, a VHT titkára kedden az MTI-nek, miután a gazdasági miniszter bejelentette, hogy jövőre 5 százalékra csökkentik a szarvasmarha, a juh és a kecske “köztes” áfáját.

A VHT tikára különösen örvendetesnek tartotta, hogy a kormány tovább halad a megkezdett úton, és nem mondott le az élelmiszerek áfa-csökkentésének folytatásáról.
Jelezte ugyanakkor: a szakmaközi szervezet továbbra is azt szeretné, hogy a sertés-termékpálya teljes egészére kiterjessze a kabinet az általános forgalmi adó csökkentését. Így a fogyasztók ugyanis közvetlenül érzékelhetnék az áfa-mérséklés hatását.
Ez fontos volna a termelők számára is, mert a VHT prognózisa szerint az orosz embargó (főként közvetett) hatása miatt éles konkurenciaharccal kell számolniuk a közeljövőben a belföldi piacon is. Úgy vélik, hogy az áfa-csökkentés hatékony fellépést jelentene egyúttal a feketegazdaság ellen is – tette hozzá a VHT titkára.

Forrás: mti

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Áfa-csökkentést javasol a tejágazatban a NAK és a ... Az általános forgalmi adó (áfa) egy számjegyűre való, 27 százalékról 10 százalék alá csökkentését javasolta a tejágazatról tartott legutóbbi egyezteté...
Milyen termékek kerüljenek az 5 százalékos áfakörb... Szeptemberre hívták össze azt az egyeztetést, melynek keretében szó lesz, mely termékek kerüljenek a jövőben az 5 százalékos áfakörbe. A döntést az ag...
A 9(!) százalékos áfa további csökkentésétől sem r... Legalábbis Hollandiában, ahol már most is csak 9 százalék a zöldség-gyümölcs áfájaRáadásul az új kormány ezt csökkentené tovább azzal a céllal, hogy ...