MATE-DJP együttműködés jött létre a magyar mezőgazdaság digitalizációjáért

Szándéknyilatkozatot írt alá Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) megbízott rektora és a Digitális jólét program (DJP) szakmai vezetője a digitalizáció agrár- és logisztikai területein való együttműködésről. Gál András Levente szerint a DJP az elmúlt időszakban már eredményes együttműködést valósított meg a jogelőd Szent István Egyetemmel a kormány által 2019-ben elfogadott Magyarország digitális agrár stratégiájának (DAS) kidolgozása, annak végrehajtása, valamint Kárpát-medencei és nemzetközi kiterjesztése kapcsán.

Az MTI számolt be róla, hogy a szakmai vezető szerint mára egyértelmű lett, hogy a 21. század digitális gazdaságának – ezen belül a digitális agráriumnak is üzemanyaga az adat. Ezért a megállapodás egyik fontos eleme az adatvezérelt agrárium fejlesztése, amelynek érdekében a DJP és a MATE közös szakmai műhelyt is létrehoz. A műhely tevékenységének részleteit a hamarosan a kormány elé kerülő új adatvagyon törvény elfogadását követően fektetik le. 

Szándéknyilatkozatot írt alá Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) megbízott rektora és a Digitális jólét program (DJP) szakmai vezetője a digitalizáció agrár- és logisztikai területein való együttműködésről
Szándéknyilatkozatot írt alá a digitalizáció agrár- és logisztikai területein való együttműködésről a MATE és a DJP vezetője

A megállapodás értelmében a felek együttműködnek a kutatás-fejlesztési projektek, szakdolgozatok, doktori kutatási témák készítésében, valamint a drónok és az 5G agrárágazati felhasználásának fejlesztésében. 

Logisztika, szakemberképzés, élelmiszergazdasági adatközpont

Gál András Levente arról is beszélt, hogy a DJP és a MATE sajátos módon azonban nemcsak az agrárium, de a logisztika területén is együttműködést tervez. Ezek elsősorban a szakemberképzés és a kutatások lesznek. Gyuricza Csaba azt emelte ki, hogy a DJP-vel kötött megállapodás eredményeként összefogják azt a tudást és szakismeretet, amely a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen rendszerszinten is rendelkezésre áll. Ennek következtében egy Élelmiszergazdasági Adatközpontot hoznak létre, amely támogatja a Digitális jólét programot az új tudás transzformációjában. A DJP-vel kötött megállapodás hozzájárul Magyarország agrárdigitalizációjának sikeréhez, segítve a hazai mezőgazdaság és vidék fejlődését – közölte.

Szándéknyilatkozatot írt alá Gyuricza Csaba (jobbra), a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) megbízott rektora és a Digitális jólét program (DJP) szakmai vezetője a digitalizáció agrár- és logisztikai területein való együttműködésről - Fotó: MATE
Szándéknyilatkozatot írt alá Gyuricza Csaba (jobbra), a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) megbízott rektora és a Digitális jólét program (DJP) szakmai vezetője a digitalizáció agrár- és logisztikai területein való együttműködésről – Fotó: MATE

Átalakuló agrárium

Gyuricza Csaba szerint az elmúlt két évtizedben a világ mezőgazdasága teljesen átalakult, olyan fejlődés zajlott le, amelyre korábban, a megelőző 100 esztendőben nem volt példa. Mára az agrárium fejlődésének mozgatórugója a szakmai és az informatikai tudás szimbiózisa, amelyhez elsősorban adatokra van szükség. Éppen ezért fontos, hogy ezeket az adatokat és információkat rendszerezetten fogjuk össze. A MATE rektora úgy vélekedett, hogy ma az egész mezőgazdaság – a világban, de Magyarországon is – arról szól, hogyan lehet minél több adatot összegyűjteni, és ezeket szintetizálva egy olyan tudásra szert tenni, amely segít abban, hogy a mezőgazdaság valóban csúcstechnológiai ágazattá válhasson. A DJP-vel kötött megállapodás hozzájárul Magyarország agrárdigitalizációjának sikeréhez, segítve a hazai mezőgazdaság és vidék fejlődését.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Horvát–magyar agrár-együttműködési megállapodást í... 2013. november 19-én Palkovics Péter, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal elnöke és Ante Pezo, a horvát Mezőgazdasági, Halászati és Vidékfejle...
Megjelent az AGRÁRÁGAZAT májusi lapszáma – Í... Az Agrárágazat májusi számában állandó rovatai (Lapzártától lapzártáig történt események rövidhírei; Havi Mezőgazdasági Árelemző Tömösi Attila tollábó...
Megjelent az AGRÁRÁGAZAT júniusi lapszáma – Ízelít... Az Agrárágazat júniusi lapszámában beszámol az aktuális kiállításokról, rendezvényekről, továbbá foglalkozik növénytermesztési, növényvédelemi, techni...
Győzelemre ítélt pálya – szükség van a szakemberek... Egyértelműen és az elmúlt években dinamikusan erősödik az agrárképzés iránti kereslet Magyarországon. Mindez arra utal, hogy nemcsak az állami oktatás...
Megjelent az Agrárágazat Szőlő és Bor különszáma!... Az új évre friss lendülettel, megújult tartalmakkal és tematikus különszámokkal készül az Agrárágazat. Először a szőlőtermelő, az amatőr és profi borá...
Tanácsadók mondhatják meg a jövő gazdáinak, mit te... A Szent István Egyetemen 2000 óta minden évben megrendezik a Szent István Előadást, melyen hagyományosan egy kiemelkedő munkásságú professzor tart elő...