Mást mond a szakma, mást a politika – kinek lesz igaza?

Miközben a napokban arról szóltak a hírek, hogy 2017 a fellendülés éve lehet, az AGROmashEXPO-n szakértők visszarántották a földre a gazdálkodókat. A mezőgépforgalomban már tavaly visszaesés volt tapasztalható, idén pedig várhatóan a növénytermesztésben is komoly csökkenés várható.

Mást mond a politikus és mást az agrárközgazdász. Az agrártárca vezetője szerint a 2017-es év a gyarapodás éve lehet a mezőgazdaságban. 2010 óta folyamatosan gyarapszik a hazai agrárium, 6 év alatt 55 százalékos volt az emelkedés. Közben nőtt a mezőgazdaság gépesítettsége, műszaki színvonala és technológiai szintje.

Ennek némileg ellentmondanak az Agrárgazdasági Kutató Intézet legújabb adatai. Kiderült, egyre kevésbé fogynak a mezőgépek hazánkban. 2014-ben 126 milliárdért vásároltak a gazdálkodók gépeket, tavaly előtt 100 milliárdot költöttek ugyanerre a célra, tavaly pedig tovább csökkent a megvett erő- és munkagépek száma. Traktorból 22 százalékkal kevesebbet vettek, mint egy éve, és feleannyit, mint két éve; a kombájneladás 14 százalékkal csökkent.

Idén szinte biztosan nem lesz gabonarekord
Idén szinte biztosan nem lesz gabonarekord

 

A miniszter azonban úgy véli, ettől függetlenül idén 165-170 milliárd forintot is költhetnek a gazdálkodók mezőgépekre. Az azonban biztos, hogy a növénytermesztés hanyatlani fog a tavalyihoz képest.

A gabonatermelés idén legalább 10 százalékkal csökken, ipari növényekből pedig akár 15 százalékkal is kevesebbet takaríthatnak be a gazdálkodók a múlt évihez képest. Ez azonban nem számít az átlaghoz képest túlzott változásnak. Tavaly ugyanis kiemelkedő évet zártak a növénytermesztők szinte minden egyes kultúrában, ahogyan arról korábban már írtunk. Az állattartók legfeljebb korszerűbb istállót építhetnek, ahol nagyobb hatékonyságot érhetnek el. Ez azonban az állomány gyarapítását nem jelenti.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

5 jó tanács, mit és hogyan ültessen Új, még nem próbált növényt termesztene, vagy most vágna bele először a zöldségtermesztésbe? Olvassa el, mi az az 5 tanács, amelyeket mindenképpen érd...
Magyarok is részt vesznek a nemzetközi parlagfű-ku... Nemzetközi kutatási program indult a sokaknak egészségügyi panaszt okozó, a szántóföldi növénytermesztésben nagy károkat előidéző gyom, a parlagfű job...
Milyen évet zár idén a mezőgazdaság? Szakértők vál... Vegyes eredményeket, de összességében jó évet jelenthet a mezőgazdaságnak a 2014-es esztendő. A szántóföldi növénytermesztésben ugyan nem biztosított ...
Bábolnai Gazdanapok Idén már 29. alkalommal rendezik meg a Bábolnai Gazdanapokat Bábolnán. Lássuk, hogyan alakult eddig, és még mi várható a 4 napos rendezvényen. Szepte...
Integrált szervezet szolgálja ki a növénytermesztő... A Nitrogénművek Zrt. sajtótájékoztató keretében mutatta be új, integrált szervezetét, amely a vetőmagtól a terménykereskedelemig átfogóan szolgálja ki...
AgroCon 2014 – Fókuszban a növénytermesztés... 2014. november 4-én az IIR Magyarország szervezésében kerül megrendezésre az AgroCon 2014 konferencia Kecskeméten, a Granada Konferencia, Wellness és ...