Máris újranyitott a feketepenész miatt bezárt sütőüzem

Újranyitott a csongrádi kenyérgyár, a délelőttös műszak pénteken már dolgozott, tájékoztatta a delmagyar.hu-t Vakulya József kereskedelmi igazgató.

Az üzemet a Nébih záratta azt követően, hogy legutóbbi ellenőrzésükön komoly hiányosságokat állapítottak meg. Az ellenőrök azzal szembesültek, hogy az üzem termelőterének és összes raktárhelyiségének falát, mennyezetét, csempeburkolatát, továbbá a berendezések nagy részét és a tárolásra használt műanyag edényeket feketepenész lepte be, valamint a falakat pókháló és piszok borította, a padozat és a munkaasztalok ragacsosak, szennyezettek voltak.

Újranyitott a korábban bezárt csongrádi kenyérgyár (Fotó: Majzik Attila)

A vizsgálat eredményénekkiderülte utén a helyi önkormányzati intézmények azonnal elálltak a további megrendelésektől.

Komoly kiesést jelent a közületek elvesztése, körülbelül egy hét múlva fog meglátszani, valójában mekkora mértékűt. Korábban a vásárlói oldalról még sosem érkezett panasz a termékeinkre, szeretik a csongrádi kenyeret, ezért bízunk abban, hogy helyreáll a bizalom. A bizalomvesztés a legfőbb problémánk, ezzel kell megküzdenünk, ezt pedig csak úgy lehet, ha jó minőségű terméket állítunk elő – fogalmazott az érintett üzem termelési igazgatója.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Tiltólistán az olasz bor? 15 helyett hamarosan 90 napig vizsgálódhat a NÉBIH, mielőtt kiadja egy import borszállítmány forgalomba hozatali engedélyét. A magyar hatóság távol ta...
Újabb növényvédő szer került tiltólistára A kisalfold.hu információi szerint Magyarországon nem engedélyezett rovarölő hatóanyagot tartalmazó gombaölő növényvédő szer forgalmazását tiltotta me...
Gazdálkodási Napló és nitrát adatlap információk... Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtott agrár-környezetgazdálkodási támogatások igénybevételének részletes feltételeiről szóló 61/2...
Magyarországon is megjelent a kéknyelv-betegség Csongrád megye déli részén két kisebb gazdaságban kimutatta a kérődző állatokat megbetegítő kéknyelv-betegséget a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hi...
Elsősorban a munkahelyteremtő támogatások nőnek az... Úgy alakul át az agrártámogatási rendszer jövőre, hogy a forrásokat elsősorban a munkahelyeket teremtő mezőgazdasági ágazatok kapják - tartalmazza a j...
A Nébih rágcsálóirtószer használatát engedélyezte ... A pocokinvázió megakadályozása érdekében többlet rágcsálóirtószer forgalomba hozatalát és felhasználását engedélyezte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztons...