Marhapiac és a marhahús piaca az unióban és itthon

A világpiacon tapasztalt hanyatlással szemben az Európai Unió élő marha- és marhahúspiaca gyarapodást mutat idén. Az Európai Unió kivitele erősödött, míg az importja minimálisan csökkent.

Gyarapszik az Európai Unió élő marha és marhahús piaca az Európai Bizottság adatai szerint. 6,2 százalékkal gyarapodott ugyanis a közösség által a nemzetközi piacokon értékesített élő marha és marhahús mennyisége 2015 első nyolc hónapjában. A legnagyobb felvásárlók Libanon, Hong-Kong és Törökország. Libanonba 33 százalékkal több marhahús került kiszállításra, míg Hong-Kongba 12 százalékkal csökkent az export mennyisége.

Míg a kivitel gyarapodott, az élőmarha– és marhahúsimport 2 százalékkal csökkent az idei év első 8 hónapjában a tavalyi adatokhoz képest. A behozott termékek 41 százaléka Brazíliából, 15 százaléka Uruguayból, 13 százaléka Argentínából származott.

A fiatal bika „R3” kereskedelmi osztályba sorolt vágóhídi belépési ára 3,74 euró/kg hasított hideg súly volt szeptemberben, ami 3,2 százalékos emelkedés az egy évvel korábbi árakhoz viszonyítva. A tehén „O3” ára 2,1 százalékkal, az üsző „R3” ára 2,5 százalékkal emelkedett.

Míg a világpiacon hanyatlik, addig az Európai Unióban gyarapszik a marhapiac
Míg a világpiacon hanyatlik, addig az Európai Unióban gyarapszik a marhapiac

 

Az USDA előrevetítése alapján az EU marhahús termelése 1,3 százalékkal lehet több az idén a 2014. évinél, és a 2015. évihez hasonlóan 7,5 millió tonna körül alakulhat 2016-ban. Az unió marhahúsexportja nem változik jelentősen, 300 ezer tonna körül várható 2015-ben és 2016-ban is. A marhahúsimport előreláthatóan 370 ezer tonna lesz a jelzett években.

Hazai hírek marhafronton

A KSH adatai szerint a magyar élőmarha-export 25 százalékos emelkedésen ment keresztül 2015 első 8 hónapjában a 2014-es mennyiséghez képest. A fő célpontok Törökország, Ausztria és Libanon voltak. Libanonba például 45 százalékkal kevesebb élő marhát exportáltunk, de Ausztriába 9 százalékkal emelkedett az export mennyisége.

Magyarország élőmarha-importja 9 százalékkal nőtt 2015. január–augusztus időszakában a 2014. január–augusztus közötti időszakban beszállított mennyiséghez képest. Az élő szarvasmarha csaknem fele Németországból és Hollandiából származott.

Hazánk marhahúsexportjának mennyisége és értéke is 3 százalékkal csökkent a tavalyihoz képest. A marhahúsimport volumene 4, értéke 8 százalékkal emelkedett. A megfigyelt időszakban Magyarország nettó exportőrnek számított élő szarvasmarha és marhahús tekintetében is.

Magyarországon a fiatal bika termelői ára 5 százalékkal nőtt 2015 októberében az előző év azonos hónapjának átlagárához viszonyítva. A vágótehén ára 8 százalékkal, a vágóüszőé 13 százalékkal emelkedett ugyanekkor. A termékpálya további fázisaiban változatosan alakultak az árak. A csontos marhahús frissen félben termék feldolgozói értékesítési ára 3 százalékkal mérséklődött, míg a csontos marhahús frissen negyedben (eleje) termék ára 6 százalékkal, a csontos marhahús frissen negyedben (hátulja) termék ára 5 százalékkal emelkedett a megfigyelt időszakban.

Forrás: AKI

Share Button

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Hogy elsőként értesüljön fontos agrárhírekről, támogatásokról, rendeletekről!

Kapcsolódó cikkek

Nélkülözniük kell az oroszoknak a tilalom miatt... Egy hét-két hónap szükséges ahhoz, hogy a moszkvai üzletek pótolják az európai élelmiszeripari termékek behozatalának egyéves tilalma miatt kieső áruk...
Marhahús és tej az Európai Unióban Az élő marha kereskedelem intenzitása és a nyerstej ára is csökkent Magyarországon. Cikkünkből megtudhatják továbbá, hogy mennyibe kerül a marhahús az...
Csökkent a sertés ára az Európai Unióban és Magyar... Mind az unióban, mind hazánkban csökkent a sertés vágóhídi ára 2015-ben az egy évvel korábbihoz képest. Fokozatosan csökkent a baromfihús ára is, ám a...
Húspiaci jelentés az amerikai kontinensről A szarvasmarha tenyésztésben vezető amerikai államokban növekedés mutatkozik a marhahús iránti keresletben, miközben az árak hol emelkednek, hol csökk...
Nagy magyar marhapiaci kitekintés Idén több élő szarvasmarhát exportáltunk eddig, mint egy évvel ezelőtt, de közben marhahúsból kevesebbet viszünk külföldre és az értéke is csökkent. H...
Hanyatlóban a marhahús globális termelése A növekvő kínai kereslet hatására Kína marhahús importja jelentősen megnövekedhet, miközben a globális termelés csökkenőben van. Az USA-ban csökken a ...