Március végén újra jönnek a törökök

Jelenleg nem szállítunk a török piacra húsmarhát, mivel a török kereskedés még áll. Azonban a húsmarha tartók már most azon aggódnak, hogy a török és a magyar kereskedői oldalon meglévő monopolizációs törekvések letörhetik az árakat. 

Úgy számoltunk, hogy március közepén beindulhat a forgalom – mondja Márton István, a Magyar Hereford, Angus, Galloway Tenyésztők Egyesületének ügyvezető igazgatója, de az érintettek még nem írták alá az engedélyeket. Várhatóan a jövő héten már több konkrétumot tudunk meg erről a helyzetről.

Annyi azonban már kiszivárgott, hogy a legjobb felvásárlási árak 1050 forint körül lesznek, ami 100-150 forinttal alacsonyabb a tavalyi áraknál. Ennek okát elsősorban azokban a kereskedelem monopolizálására irányuló törekvésekben látjuk, amelyek részben török, részben magyar részről is megjelentek az utóbbi időben. Ennek már most is, de ha megvalósulna, még inkább árletörő hatása lenne, megakadályozná a normális piaci viszonyokat. A monopolizációval mi nem értünk egyet, nem fogadjuk el, és meg is próbálunk mindent megtenni, hogy ezt megakadályozzuk – tette hozzá Márton István.

Március közepétől újra szállíthatunk marhát a törököknek
Március végétől újra szállíthatunk marhát a törököknek

 

A dél-szláv országokkal (Szlovénia, Horvátország) folyamatos a kereskedés, itt nincs semmi gond. Az árak mérsékeltek ugyan, 800-900 forint körül alakulnak, de itt a költségek sem olyan jelentősek, lévén uniós tagállamok, mint amelyek a Törökországba irányuló kereskedelemnél felmerülnek.

Egy hónapja jó néhány kereskedő látogatott el Szaúd-Arábiából hazánkba. Megnéztek jó néhány magyar üzemet, amitől mi most azt várjuk, hogy hamarosan beindul a kereskedés ezzel a gazdag arab országgal is – mondta Márton István. Ha ez így lesz, és bízunk benne, hogy így lesz, akkor végre a törökök komoly versenytársat kapnak – tette hozzá. Ez pedig remélhetőleg megszünteti, vagy legalább is jócskán mérsékli azokat az áringadozásokat, amelyek jellemzik a piacot. Évek óta ugyanis, amikor a török kereskedők megjelennek, megemelkednek az árak, amikor elmennek, jócskán visszaesnek. Egyébként a Romániába irányuló tenyészállat-kereskedés is folyamatos, ugyanakkor az orosz tenyészállatpiac akadozik, nem nagyon megy.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu

Share Button

Kapcsolódó cikkek

A 2013-as támogatási évi termeléshez kötött anyate... A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal88/2013 (V.30.) számúKÖZLEMÉNYEA 2013-as támogatási évi termeléshez kötött anyatehéntartás támogatás igényl...
Agrár pályázatokról egyszerűen 1. rész Jelen cikk-sorozat célja, hogy a gazdálkodók számára utat mutasson az Európai Uniós és hazai támogatások igénybevételéhez. Magyarország területének k...
Hírekben gazdag volt és mozgalmas lesz a hét A tartalomból: Programajánló Milliárdos károk, milliárdok a mezőgazdaságban Friss, heti piaci körkép Elkezdődött a Hajdúhét Hajdúbö...
Mi a helyzet a szarvasmarha piacon? – Interj... A termelési költségek növekednek, a takarmány drága, az eladási árak pedig ezeket nem követik – a mezőgazdaságban sok állattenyésztő küzd ezzel a prob...
Állatkínzás vagy az év mezőgazdasági találmánya? &... A hónap egyik legkülönösebb híre, hogy az argentin kormányzati kutatóintézet, az INTA kifejlesztett egy olyan hátizsákot, amit a szarvasmarhákra csato...
Jön az újabb pénz szarvasmarha és juh tenyésztőkne... Folytatódik a kifizetés a húsmarha és a juh ágazatokban nyújtott kérődző szerkezetátalakítási nemzeti program Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból f...