Már több száz tyúkot pusztított el egy medve

Az utóbbi két hétben mintegy háromszáz tyúkot pusztított el egy medve a Hargita megyei Gyergyósalamáson. Utoljára egy éjszaka alatt két gazdaságba is betört.

A település polgármestere arról számolt be egy hírügynökségnek, hogy hétfőről keddre virradóan az egyébként kistermetű medve két gazdaságba tört be és hatvan háziszárnyast ölt meg.

Fotó: Pixabay – illusztráció

Az elöljáró elmondta, baromfikra „szakosodott” nagyvadról van szó, amely az elmúlt két héten már 300 tyúkot pusztított el, és amelyet a hatóságoknak nem sikerül eltávolítani a településről. Hétfőn este éppen a polgármesteri hivatal mellett látták a medvét. A nagyvad később átúszott a Maroson, majd a településsel összenőtt Gyergyóhodoson tűnt fel, ahol a hajnali órákban két baromfiudvarban végzett pusztítást, mintegy 60 tyúktetemet hagyva hátra.

A hírek szerint már többször összeült a beavatkozási bizottság, amely először csak az állat elaltatását és elköltöztetését javasolta; amikor azonban a medve a helyszínre kiszálló testület tagjait is megtámadta, már a kilövését kezdeményezték. Mindeddig sikertelenül, mert a medve mindig éjszaka garázdálkodik, majd elmenekül, márpedig a kilövés csak abban az esetben engedélyezett, ha a medvét településen belül, a károkozás helyszínén érik tetten. A vadállat valószínűleg a balánbányai medve-visszavadító központban nevelkedett, mert a tyúkoknak csak a fejét, nyakát, lábát és néhány szervét eszi meg.

Az utóbbi napban a Hargita megyei katasztrófavédelem három figyelmeztetést küldött ki a lakosságnak Salamáson és egyet Gyergyószentmiklóson medve felbukkanása miatt – írta neg a Maszol.ro.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Egyre több a medve és a farkas Egyre több a medve és a farkas Szlovákia területén, ezért az ottani mezőgazdasági minisztérium szerint szabályozni kell a nagyragadozók állományát. Rá...
Bőven maradhattak még medvék Magyarországon Továbbra is folyamatos a medvék mozgása az országban, feltételezhetően további egyedek is vannak a térségben. Néhány hónapja volt olyan medve, amelyik...
Egyre nagyobb a feszültség: visszatelepülnek a nag... Szépen lassan visszatelepülnek Magyarországra a farkasok, a sakálok, a hiúzok, a hódok, de még a medvék is. Vannak olyan fajok, amelyeket ökológiai sz...
Kuvaszkölykökkel védekeznek a nagyragadozók és a t... Úgy néz ki, megtelepedett a barna medve a Bükk környékén. A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai azt feltételezik, hogy az 1200 egyedet számláló...
Medveháború kezdődött: gond van a nagyragadozóval ... Az állatvédők győzedelmeskedtek a medve-ellenes gazdákkal szemben a francia medveháború újabb felvonásában, amikor a hatóságok a közút helyett titokba...
Állattartók figyeljenek: fizet az állam, ha pusztí... 2018. december 27-én lép hatályba az a törvénymódosítási javaslat, ami szerint az állam fizeti a védett állatok okozta vadkárt. A magyar parlament ugy...