Már tavasszal is Isterra – épülő, versenyképes portfólió a szója és szemescirok piacán

A kiemelkedő termést biztosító kalászos fajtáinkat már mindenki ismeri a közép-európai piacokon. 2021 tavaszától új portfólióval, szója- és cirokfajtákkal jelentkezünk. Ezeknek a fajoknak a vetésterülete nem éri el a kalászosokét, de hisszük, hogy a jövőben a klímaváltozás, valamint a vetésváltásban szereplő fajok elkerülhetetlen bővítése okán is egyre sikeresebbek lehetnek.

SZÓJA

Néhány évvel ezelőtt a szója termeléshez kötött támogatásának bevezetésekor reméltük, hogy jelentősen növekedni fog a vetésterület. Történt is elmozdulás, jelenleg 60 000 hektár a rendszeresen szójával vetett terület nagysága. Sajnos ez még mindig jelentősen elmarad az elvárhatótól. Viszont az utóbbi két évben új régiók erősödtek, ahol egyre többen döntenek a szója termesztése mellett. Ilyen a Nyugat-Dunántúl, ahol mostanra közel 20 000 hektár a vetésterület, ami alig marad el a Dél-Dunántúl 21 000 hektárjától. Ami még szembetűnőbb, hogy a termésátlagok már nem Baranyában a legmagasabbak.

Vas megye meghaladta, Zala megye termelői pedig elérték a baranyai szintet. Az ország olyan területein, mint Jász-Nagykun-Szolnok vagy Hajdú-Bihar, kisebb területeken ugyan, de jórészt öntözött körülmények között az átlag 3 tonna körüli. Ez is mutatja, hogy van lehetőség a bővülésre, csak elhatározás szükséges. Ettől az évtől ebben is segít az Isterra.

ES LIBERATOR

Kínálatunk első fajtája az ES Liberator 00 fajta, ami tenyészidejét meghazudtolóan kiemelkedő terméssel rendelkező szója. Alacsony, kiváló állóképességű. A fehérjetartalma átlag feletti, nem ritka a 42-44 %-os nagyüzemi eredmény sem, amit 4-4,5 t/ha termés mellett ért el. A magas termésének egyik oka a kiugróan magas, 220-230 grammos ezerszemtömege.

Vetését 550-600 ezer mag/ha normával ajánljuk. Gyomirtószerekre nem érzékeny. Érése egyöntetű, ezért – és tényészideje miatt is – korán, veszteség nélkül takarítható be. A vetőmagját kizárólag HiCoat Super oltóanyaggal kezelve hozzuk forgalomba, biztosítva a magas gümőszámot és a hozamot.

Es Liberator 00 szójafajta

SZEMESCIROK

A szemescirok vetésterülete évek óta növekszik hazánkban. A cirokfélék előnye, hogy a gyengébb adottságú területeken is sikerrel termeszthetőek. Aszálytűrésük kiemelkedő, termésük eléri a 10-12 t/ha-t.  Az új nemesítésű hibridek nemcsak glutén- és GMO-mentesek, de tanninmentesek is.

ES BOREAS

Termőképességben verhetetlen vörös szemű, középérésű cirok. Jelenleg a magyarországi kínálat egyik legnagyobb termésével rendelkező fajtája; termése üzemi méretekben is elérte a 10 t/ha-t. Gyors kezdeti fejlődés és kiváló állóképesség jellemzi.

Fontos még kiemelni, hogy a magas termés mellett, a vízleadása is gyors, ezért nem csúszik a betakarítása. Átlag feletti fuzáriumtoleranciával rendelkezik. Vetését 260-300 ezer mag/ha vetőmag mennyiséggel javasoljuk. Vetőmagját kizárólag Concep III. csávázószerrel hozzuk forgalomba.

Es Boreas vörös szemű, középérésű cirok

További információkért keresse kollégáinkat, látogasson el a www.isterra-seeds.com honlapunkra, ahol termesztés technológiai ajánlásainkat megtalálja, valamint további információkat olvashat a jövőben megjelenő új fajtáinkról is.

Virágné Pintér Gabriella
Kereskedelmi vezető

(x)

Share Button

Kapcsolódó cikkek

A Dunamenti országokra céloz kiváló kalászos fajtá... Az Isterra az elmúlt években hazánk egyik meghatározó söripari árpa (őszi és tavaszi) és őszi kalászos (búza, durum búza, takarmány árpa és...
Isterra őszi búzák – a termőképesség és minőség ös... A legfontosabb cél a jövedelmezőség fenntartása A szélsőséges időjárás és a folyamatosan változó szabályozások új kihívások elé állítják a nemesít...
Isterra őszi búzák – a termőképesség és minőség ös... A legfontosabb cél a jövedelmezőség fenntartása A szélsőséges időjárás és a folyamatosan változó szabályozások új kihívások elé állítják a nemesít...
Ismét jól teljesített a Cellule, de összességében ... Lassan vége az aratásnak és a kalászos terméseredmények a vártnál jobban alakulnak. Különösen igaz ez az Isterra Cellule nevű búzafajtájára. Erről, v...
A legjobb Isterra-fajták évek óta a GOSZ-VSZT kísé... A felgyorsuló fajtaváltás miatt csak a stabilan teljesítő búzák maradnak a köztermesztésben. A héten megjelentek a legfrissebb GOSZ-VSZT őszi búza...
Az Isterra kiváló búzafajtáival küzd a búza pozíci... Az Isterra Magyarország Kft. egy kétnapos, növényvédelmi és tápanyag-utánpótlási tanácsadással egybekötött fajtabemutatót tartott Békéscsaba határába...