Már nem csak a hatóság kezében a vetőmag-minősítés: átruházhatóak a jogkörök

Az Európai Unió rendelkezéseit figyelembe véve és azzal összhangban egy agrárminisztériumi rendelettel módosították a vetőmag-minősítésre vonatkozó szabályokat Magyarországon. Ennek értelmében a továbbiakban hatósági felügyelet mellett végezhető vetőmag-minősítés, mivel ennek a folyamatnak egyes tevékenységeit átruházott jogkörben tehetik meg az erre feljogosított szakemberek. A továbbiakban Magyarországon is egyszerűsített, az unióban már alkalmazott eljárásban minősíthető vetőmag.

Az átruházott jogkörben végzett, a vetőmag-minősítés egyes tevékenységeinek a vetőmag-előállító általi elvégzésének lehetősége csökkenti a hatóságok költségeit, továbbá a vetőmag-előállításban rugalmasságot jelent a vetőmag-ágazat részére. A hatóság a közelmúltban közzétett minisztériumi jogszabály végrehajtási rendeletében, emellett szabályzatokba foglalt szigorú előírások mentén kívánja biztosítani az átruházott jogkörben végzett vetőmag-minősítést, hogy az megfeleljen az uniós és a hazai jogszabályok előírásainak. Így biztosítják a magas minőségi és szakmai követelmények betartását. Az Agro Napló az átruházott jogkörben végzett vetőmag-minősítésről kérdezte a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VSZT) elnökét, Takács Gézát.

A vetőmag-minősítés átruházott jogkörrel is végezhető lesz, de a hatóság bármikor ellenőrizheti majd a tevékenységet
A vetőmag-minősítés átruházott jogkörrel is végezhető lesz, de a hatóság bármikor ellenőrizheti majd a tevékenységet

Megnyílt egy kapu a vetőmaggal foglalkozó cégek előtt

Az elnök szerint az átruházott jogkörű minősítés azt jelenti, hogy nem csupán a hivatalos ellenőrök, a hatósági emberek, az állami alkalmazottak minősíthetnek vetőmagot szántóföldön, hanem ezzel a feladattal megbízott szakemberek is. Ezeknek a szakértőknek megfelelő agrárvégzettséggel kell rendelkezniük, amit a minisztériumi rendelet pontosan szabályoz. Így azoknak a cégeknek, amelyek Magyarországon vetőmag-szaporítással, vagy feldolgozással foglalkoznak, a jövőben lehetőségük lesz arra, hogy  a megbízotti jogkörrel felruházott szakemberekkel végeztessék el azokat az ellenőrzési munkákat, amelyeket korábban csak az állami minőségellenőrök végezhettek el. A vetőmag-minősítési feladatokat megbízás alapján végző szakembereket egy, a területen szakmai tudást bizonyító vizsga letételét követően akkreditálják. Ez feljogosítja őket hatósági felügyelet mellett végzett vetőmag-minősítésre. Ennek egyik alapvető feltétele lesz, hogy ezek az emberek olyan cégnél dolgozzanak, ahol vetőmaggal foglalkoznak – írják.

Egy évig még a mentorral végzik a tevékenységet

Az érintett a sikeres vizsgát követően 1 éven keresztül együtt jár dolgozni, vetőmagot szemlézni, minősíteni az állami felügyelővel. Ez tulajdonképpen egy éves gyakorlati betanulási időt jelent. Ez a szántóföldi minősítésre és a mintavételre is vonatkozik. Ezt követően végezhet önálló minősítést valaki, de a munkáját ezután is ellenőrzik. Azaz a munkájának 15-25 százalékát a hivatalos állami felügyelők minden évben, szúrópróbaszerűen leellenőrzik. Azt figyelik, hogy az átruházott jogkörben végzett vetőmag-minősítések megfelelnek-e mindannak, amit a hatósági előírások a minőségbiztosítás érdekében megkövetelnek.

Az alacsonyabb létszám az indok a változásra

Az átruházott jogkörben végzett vetőmag-minősítésre azért van szükség, mert a létszámleépítés miatt ezeket a feladatokat az állami felügyelők már nem tudják ellátni. Az eljárásnak egyébként gyakorlata van az unió több tagállamában is. Eddig Magyarország nem engedte meg az átruházott jogkörű vetőmag-minősítést. Most az a rendelet, amely ezt szabályozza, engedélyezi. A konkrét eljárási rendet ez ügyben a végrehajtási rendelet szabályozza majd. Arra lehet számítani, hogy ennek alapján már ez év őszén elkezdődhet a területen a konkrét képzés. Gyakorlatilag a jövő nyáron már a tanfolyamot elvégzett és a vizsgákon megfelelt  szakemberek már együtt szemlézhetnek az állami felügyelőkkel.

Versenyképesség, gyorsítás

A Vetőmag Szövetség nagy eredménynek tartja, hogy ez a kezdeményezés idáig jutott – mondta a VSZT elnöke. Az ugyanis nagyon fontos, hogy a magyar vetőmag-ellenőrzés továbbra is szigorú legyen, és megfeleljen a legmagasabb piaci követelményeknek és elvárásoknak is. Mindez ugyanakkor a szakmában dolgozó cégeknek is jó lesz, mert helyben elvégezhetnek olyan feladatokat, amelyeket korábban az állami vetőmag-minősítés rendszere végzett el. Ezzel gyorsítani lehet a saját munkájukat. Amelyik cégnek pedig nem lesz olyan alkalmazottja, aki átruházott jogkörben végezhet vetőmag-minősítést, egy-egy feladatra bérelhet, alkalmazhat ilyen képzettségű szakembert, hogy az ő területeit is ellenőrizze. A szakma régóta várta, hogy ez a lehetőség megvalósuljon mondta Takács Géza.

Ezt tudja most a hazai vetőmagágazat

Takács Géza a magyar vetőmagágazat helyzetéről is beszélt. Az elnök szerint az ágazatban valamivel több, mint 900 vállalkozás tevékenykedik. A vetőmagágazatban érdekelt cégek éves árbevétele most mintegy 2 milliárd eurót, tehát közel 640-650 milliárd forintot tesz ki. A vetőmag üzletágból származó bevétel 0,32 milliárd euró, azaz mintegy 100 milliárd forint. Az érintett cégeknél összesen mintegy 13400 ember dolgozik. A vetőmag üzletágban főállásban foglalkoztatottak száma 2300 körül van. A vetőmag üzletágban alkalmazottként időszakosan foglalkoztatottak száma nagyjából 2500-ra tehető. A magyar vetőmagpiac értéke mintegy 230 millió euró, mintegy 73-75 milliárd forint. A magyar cégek elsősorban kalászosok, hibridnövények továbbá takarmánynövények és hüvelyesek, valamint zöldségnövények és virágok vetőmagjait állítják elő.

Cikkajánló: Bár itthon is hiány van belőle, a magyar ökológiai vetőmag nagy része az EU-ba megy
Share Button

Kapcsolódó cikkek

Kezdődhet a vetőmag vadászat! Áruházlánc vagy gazdabolt? Lassan mindenhol előkerülnek a vetőmagos zacskókkal teli polcok, ugyanis (bár még tart a tél), közeledik a palántanevelési ...
Több vetőmagtételt is megsemmisítettek az utóbbi h... Fokozott figyelmet kapnak idén a csemege- és a pattogatni való kukorica vetőmagok a piacon. Több mint 130 vizsgálatot követően már 7 tétel megsemmisít...
Nyerjen LG Arsenal őszi káposztarepce vetőmagot!... Az őszi vetés ideje lassan elérkezik, amely sok energiát igényel a gazdáktól, ráadásul jelentős pénzbefektetéssel is jár a vetőmagok beszerzése. A jó ...
Államilag kitüntetett vetőmagot nyerhet a Magro ny... Vetőmag vásárláskor a legfontosabb szempontok közé tartozik, hogy az adott fajta megfelelő termő-és alkalmazkodóképességgel, magas termésbiztonsággal,...
Tájékoztató árat adtak ki az őszi kalászos vetőmag... A Vetőmag Szövetség sajtóközleménye szerint 89.600 forintban állapították meg az őszi kalászos vetőmagok tonnánkénti árát. Az ár nem fix, csupán segít...
NYERJEN őszi káposztarepce vetőmagot, és takarítso... Szeptember 5. éjfélig tart játékunk, melyben káposztarepce vetőmagot nyerhet a Limagrain Kft. jóvoltából az, aki feliratkozik hírlevelünkre! A játékba...