Már megint péntek 13!

Jól indul ez az év is… mondhatják a babonás emberek, ugyanis február 13. után március 13-a is pénteki napra esik. De miért is félünk ettől a naptól annyira? Honnan is ered ez a babonás nap? És hogyan érinti ez a gazdákat? Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat! 

A világ egyik, ha nem a legismertebb babonás napja péntek 13-a. A babonások ezen a napon még a házból is félve mennek ki, ugyanis – véleményük szerint – csupa balszerencsés dolog érheti őket.

Azért is tekintik a péntek 13-át kiemelkedően babonás napnak, mert a péntek is és a 13-as szám is babonásnak számít.

Kezdjük a 13-as számot körülvevő misztikummal. Vannak olyan országok, főként a tengerentúlon, ahol:

  • a felhőkarcolókban nincsen 13. emelet,
  • a kórházakban nincsen 13-as kórterem,
  • az emberek 13-an nem ülnek le étkezéshez,
  • a sportolók nem választják a 13-as rajtszámot,
  • a szállodákban sincsen 13-as szoba.

A 13-as számot körülvevő félelem a keresztény egyházhoz köthető, ugyanis az utolsó vacsora alkalmával Jézus a 12 apostol társaságában ült le az asztalhoz. Utolsóként Júdás ült le az asztalhoz, később Ő árulta el Jézust.

Ezek után az sem meglepő, hogy Jézust pénteken feszítették keresztre és szintén péntekre tehető a bűnbeesés napja a paradicsomban.

IV. Fülöp francia király is jócskán hozzájárult a babona erősödéséhez, ugyanis 1307. október 13-án (bármilyen meglepő, pénteken) végeztette ki a Templomos Lovagokat!

Nagy emberek, akik babonásak voltak

Napóleon és Franklin Delano Roosevelt amerikai elnök is híresek voltak babonásságukról. Mindketten rettegtek a 13-as számtól, nem is voltak hajlandóak olyan asztaltársasággal leülni, akik 13-an voltak. Amennyiben mégis ilyen társaság jött össze, odarendeltek még egy embert, így már 14-en tudtak leülni az asztalhoz.

Hogyan védekezhetünk a szerencsétlenségek ellen?

Sok babonás embernek már kialakult technikája van a szerencsétlenségek elkerülésére, amelyet péntek 13 alkalmával hatványozottan hasznosnak találnak. Ilyen például, hogy ha átmegy előttük egy fekete macska az úton, sót dobnak maguk mögé a bal válluk felett (ki tart magánál sót készenlétben? J ), vagy ha valamit úgy éreznek, hogy elkiabálhatnak, gyorsan lekopogják valamilyen fából készült eszközön.

A gazdák sem ússzák meg a babonákat:

  • ha az első, télen született borjú fehér színű, hosszú, kemény télre kell számítani,
  • vigyázni kell a gazdáknak, ha létra közelében tevékenykednek, ugyanis balszerencsét jelez a létra alatt történő átsétálás. Péntek 13-án sokan még felmászni sem mernek a létrára, mert attól is balszerencsére számítanak.
  • a szekérrel közlekedő babonás gazdaemberek rémálma volt, hogy péntek reggel pappal találkoznak, ez ugyanis egyenlő volt a biztos felborulással,
  • péntek 13-án (sőt, voltak/vannak, akik egy egyszerű pénteki napon) sok gazdasszony nem kezdett kenyérsütésbe, mert az ekkor készült kenyér keletlennek ígérkezik!

A fent említett balszerencsét könnyen kivédhetik, ha van kéznél egy lópatkójuk. Az a ház falára akasztva szerencsét hoz, de vigyázat! Véletlenül se tegyük fejjel lefelé a patkót a falra, ezzel ugyanis pont az ellenkező hatást érjük el!

Van, akinek pokol, van, akinek maga a mennyország!

Mint mindennek, a péntek 13-nak is két véglete van. Vannak azok a babonás emberek, akik félnek ettől a naptól, ahogyan azt az előzőekben leírtuk, de léteznek olyanok is, akik kifejezetten várják ezt a napot. Ők nem szerencsétlenségeket, hanem pont hogy a szerencsét kötik hozzá.

Sokan (főleg azok, akik a szerencsejátékok világában mozognak) az életük javításához fűznek reményeket ezen a napon. Megfigyelések bizonyítják, hogy péntek 13-án jelentősen megnövekszik a lottózók forgalma, ugyanis sok ember ettől a naptól várja a szerencsét. Szintén tényként kezelhető, hogy a kaszinók forgalma is megugrik ekkor. Akik ezen a napon látogatnak kaszinóba, valószínűsíthetően a 13-as szám mágikus erejében bíznak és szerencséjüket is erre a számra bízzák.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Mákkal kapcsolatos érdekességek Volt, ahol jóslásra használták a mákot, máshol termékenységi varázslatokhoz volt elengedhetetlen kellék. Cikksorozatunk mai részében néhány érdekesség...
Tehénbotrány Hollandiában: csaltak az állatokkal a... Csaláshoz és átveréshez vezetett a foszfátkvóta, azaz a trágyatermelés adminisztratív korlátozása Hollandiában. A holland mezőgazdasági minisztérium s...
Újra feltűnik a Kulák a kukoricaföldeken Az év eleje óta Mátrai Tibor az ügyvezetői feladatokat is ellátja az Agromag Kft.-nél. Ennek apropójából a Magro.hu munkatársa beszélgetett vele a vá...
Lehet sok, lehet jó, de akár lehet mindkettő együt... A leglényegesebb kérdést, hogy kiváló minőségi paraméterekkel vagy nagy terméspotenciállal rendelkező fajtát válasszunk-e, azt a termény értékesítésé...
Karácsonyi csoda egy elszabadult tehén számára Az osztrák Gut Aiderbichl állatmentő ügyeletesinél 2020. december 24-én megcsörrent a telefon. Egy hölgy hívta őket, mert egy gazdátlan borjút fedeze...
Mit, mennyiért, hogyan? A gazdálkodó szemszögéből nézve a fajtaválasztás mindig nehéz kérdés. A múlt tapasztalatai birtokában, a jövő kockázatait figyelembe véve igyekszik j...