Már erdőtelepítésért is jár a támogatás

Ipari fa ültetvények telepítésére lehet majd támogatást kapni egy új törvény értelmében. Ehhez még a Vidékfejlesztési Programot is módosítják, ami napokon belül meg is történhet.

Minden igényt igyekeznek figyelembe venni az uniós források szétosztásakor, ennek köszönhető a mostani módosítás is. A gazdálkodók részéről ugyanis számtalan igény érkezett az iparifa-ültetvények telepítésének támogatására.

A törvénymódosítás szerint már az erdőtelepítést is lehet támogatni a Vidékfejlesztési Program keretében
A törvénymódosítás szerint már az erdőtelepítést is lehet támogatni a Vidékfejlesztési Program keretében

 

Ez azonban idáig nem volt támogatható tevékenység, ám egy frissen megjelent kormányrendelet szerint a Vidékfejlesztési Program „Erdősítés támogatása” elnevezésű pályázat keretében – melyre 50 milliárd forint áll rendelkezésre – lehetőség van az ipari célú fás szárú ültetvények telepítésének támogatására is.

Idáig azért nem volt lehetőség a tevékenység támogatására, mert nem volt rá hatályos jogszabályi háttér. Most azonban már egy külön rendelet foglalkozik a témával.

A megjelent kormányrendelethez igazodva napokon belül az említett erdősítést támogató vidékfejlesztési pályázat módosítása is megtörténik, melynek köszönhetően szélesebb körben, hatékonyabbá válik az erdősítésre szánt keretösszeg felhasználása – írja a nak.hu.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Július 1-ig!!! Mezőgazdasági területek erdősítéséh... Nagyon közel már a határidő! Amennyiben szeretne EMVA-ból finanszírozott erdősítésre fordítandó támogatást igényelni, itt tájékozódhat ennek részletes...
Erdészek, állattartók, figyelem! – új MVH közlemén... Megszaporodtak a 22. héten az MVH közlemények. Erdészeknek, állattenyésztőknek, tehéntartóknak, nyúltenyésztőknek szóló támogatás igényléséről szóló k...
Támogatások erdészeknek, állattenyésztőknek – MVH ... A néhány hetes „szünet” után újabb közleményeket adott ki a 25. héten a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium. Főként erdőtulajdonosokhoz, ál...
Az erdészeti hatóság felülvizsgálja az erdőgazdálk... Felülvizsgálják a természetes személynek minősülő erdőgazdálkodók Erdőgazdálkodói Nyilvántartásba bejegyzett adatait. A határozatokat várhatóan 2014. ...
Országos előadássorozat indult az erdészeti támoga... Vidéki fórumokat szervez a NAK és az FM a 2014-2020-as vidékfejlesztési támogatások új erdészeti jogcímeinek igénybevételéről. Az előadások helyszíne...
Az éghajlatváltozás az erdőket is veszélyezteti... Az éghajlatváltozás, a felmelegedés, a légszennyezés veszélyt jelent az erdőkre -többek között ez is elhangzott szerdán az európai erdők konferenciájá...