Már csak erre a récefajra lehet vadászni Magyarországon

A barátréce, a kerceréce, a fütyülőréce, a böjti réce, valamint a csörgő réce védetté nyilvánítása után egyedüli vadászható récefajnak maradt meg a tőkés réce. Az első ötös állománya az élőhelyi változások, a vizes területek felszámolása, -szennyezése következtében csökkent, így védeni kellett őket. Egyedül egy generalista faj, a tőkés réce tudott alkalmazkodni a megváltozott környezethez, így hazánkban továbbra is stabil állománnyal rendelkezik, és az egyik legfontosabb vadászható vízi vadfaj.

A Magyar Mezőgazdaság írta meg, hogy a tőkés réce összesen 8 alfajjal rendelkezik. A törzsalakja Észak-Amerikában, Eurázsiában és Izlandon is elterjedt: mocsarakban, tavaknál, folyók és holtágak, patakok, de mesterséges víztározók, valamint halastavak környékén is előfordul. Nem érzékeny a víz kémiai összetevőire, egyedül a gyors folyású vizeket kerüli. Az ember közelségét megszokta, kimagasló alkalmazkodóképességének köszönhetően már-már háziasodott.

A tőkés réce alkalmazkodott az ember közelségéhez, és továbbra is vadászható
A tőkés réce alkalmazkodott az ember közelségéhez, és továbbra is vadászható

Itt okozhat kárt és terméskiesést

Kártétele vadgazdálkodási szempontból leginkább a mezőgazdasági kultúrákban és a halgazdaságokban van. Ennek a megelőzése a vadgazdálkodó feladata. A tőkés réce augusztus 15. és január 31. között vadászható, de augusztus 15-től 31-ig kizárólag húzáson, a vízparttól számított 50 méteren kívül lehet rá vadászni. A madárból, ahogyan szárcsából is, naponta személyenként összesen legfeljebb 8 darab ejthető el. A tenyésztett tőkés réce pedig napi terítékkorlátozás nélkül vadászható tilalmi időben is.

A tőkés réce tenyésztése régóta bevett eljárás. Az Országos Vadgazdálkodási Adattár 2018/2019. évi adatai alapján a röptetett réce kibocsátása meghaladta a 114 ezer példányt, melyből több mint 64 500 példány került terítékre. A vadmadarak terítéke azonos évben több mint 44 500 példány volt.

Életmódja és táplálkozása

Mindenevő faj: gyommagvak, rovarok, rovarlárvák, csigák, apró halak és békák is szerepelnek az étrendjében. A mezőgazdaságban a nagyüzemi monokultúrák elterjedésével a tőkés réce táplálékában egyre inkább a búza és a kukorica jelent meg. Ugyan vonuló faj, de vannak helyben maradó populációi is. A hazai állomány nagysága megközelítőleg legalább 50 ezer párra tehető, mely mérsékelt növekedést mutat, de függ a vonulástól, és az itt telelő madarak számától is. A szabadterületi állomány védelmére kedvezőtlen hatással lehet a házi récékkel való hibridizáció, a ragadozók tojásokban és fészekaljakban okozott jelentős kártétele, a környezetszennyezés, a növényvédő szerek által okozott mérgezések vagy az olajszennyezés, továbbá a különböző betegségek elterjedése is.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Csökkenteni kell a nagyvadállományt Az ország nagyvadállományát csökkenteni kell, mivel a nagyvad szám az elmúlt évtizedekben jelentősen nőtt, az általuk okozott vadkár pedig meghaladja ...
Vadkár megelőzése a mezőgazdaságban A mezőgazdaságban a vadkár folyamatosan jelentkezik. Tudjuk azt is, hogy tulajdonképpen egész évben jelen van. A búza betakarítása után a szarvas már ...
Hol van a vadászati etika? Nagy indulatokat váltott ki közösségi oldalakon a nagyvadállomány csökkentéséről szóló hír. Napokon át izzottak a kommentek, a vélemények pedig sokszo...
Összeszedtük, milyen agrártörvények változnak 2015... Sokat lehetett idén hallani az új uniós támogatási ciklusról (2014-2020), és a 2015-től induló, megnövelt keretű támogatási összegekről. De mi a helyz...
Elkészült az új vadgazdálkodási törvény koncepciój... Elkészült az új vadgazdálkodási törvény koncepciója, amelyet csütörtöktől széleskörű társadalmi vitára bocsátanak - mondta a Földművelésügyi Minisztér...
Még két hétig véleményezhető a vadgazdálkodási tör... A Földművelésügyi Minisztérium két héttel meghosszabbítja a vadgazdálkodási törvény koncepciójának véleményezési határidejét és egyúttal társadalmi vi...