Már 230 tonna búza gyűlt össze a Központi Búzagyűjtő Napra

Mostanáig 236 tonna búza gyűlt össze a Magyarok kenyere program javára, a gyűjtés augusztus 12-ig folytatódik az ország 46 gyűjtőpontján. A Magyarok kenyere program központi üzenete a nemzeti összetartozás gondolatának erősítése, amely rácáfol arra a tévhitre, hogy a magyarok nem képesek az összefogásra.

A programban az ország minden megyéjéből és a külhoni területekről összegyűjtött búzaadományt a Központi Búzagyűjtő Napon ünnepélyes keretek között egyesítik, a búzát megőrölik, a lisztből készítik el az augusztus 20-i kenyereket az ország összes megyei jogú városa ünnepsége számára, valamint a budapesti Szent Jobb körmenetre.

A liszt jelentős részét idén is a Böjte Csaba vezette Dévai Szent Ferenc Alapítványnak juttatják el. Újdonság, hogy a határon túli települések mellett idén minden magyarországi megyébe, karitatív szervezetek számára is juttatnak a lisztből.

Határon belülről és kívülről is érkeztek adományok a Magyarok kenyeréhez
Határon belülről és kívülről is érkeztek adományok a Magyarok kenyeréhez

 

Kulcsár László, a NAK Békés Megyei Igazgatóságának elnöke elmondta: a megyéből, “az ország éléskamrájából” csaknem harmincezer kamarai tag majdnem tíz tonna búzával járult hozzá a programhoz. A NAK kiáll a magyar gazdák érdekvédelméért, „mezőgazdaság és vidék nélkül ugyanis nehezen képzelhető el Magyarország” – fogalmazott.

A Magyarok kenyere program 2011-ben indult pécsi civil kezdeményezés, mely az évek során a nemzeti összetartozást és szolidaritást jelképező eseménysorozattá vált. Idén a Vajdaságból, Székelykevéről érkezik a kovász a magyarok kenyeréhez, a sót az erdélyi Parajdról küldik.

Érdekesség, hogy eredetileg csupán egyetlen kenyeret szerettek volna sütni az ország megyéiből és a Kárpát-medencéből összegyűjtött búzából, tavaly viszont már kétszázezer darab egykilogrammos kenyér készülhetett a felajánlott búzából.

Az első évben a Pécsen elindított jótékonysági akció keretében 10 tonna búza gyűlt össze, egy évvel később 25 tonna, a harmadik évben már 100, tavaly pedig 220 tonna. A 2013-as és 2014-es komoly mennyiség annak köszönhető, hogy a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara 77, egy esztendővel később 120 tonna búza összegyűjtésével járult hozzá a kezdeményezés sikeréhez.

Forrás és fotó: MTI

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Idén is lesz Magyarok kenyere Idén is várják a búzát a Magyarok kenyere programhoz az ország minden megyéjéből és a külhoni területekről, a felajánlott gabonából készült liszt nagy...
A jelen, és annak következményei Több témakörben is vitás az agrárhelyzet; veszélyes lehet az orosz zöldség-gyümölcs tilalom; megjelent az agrártámogatási rendszer átalakításáról szól...
Kárpátaljai kovász, parajdi só a Magyarok Kenyeréb... A tavalyi mennyiség több mint másfélszerese, 170 tonna búza gyűlt össze a Magyarok Kenyere programban. Magyarország minden megyéjéből és a környező o...
Van élet az orosz tilalmon túl is Mozgolódás a piacokon az orosz embargó miatt; szüretelik az Irsai Olivért, turánt és zenitet; áfacsökkentés jöhet a tejpiacon; elkészült a Magyarok Ke...
Gyerekek ezreihez jut el a Magyarok kenyere A Magyarok kenyere program ötletgazdáinak oklevelét és emléklapjait adták át ünnepélyes keretek között a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei igazgató...
Magyarok kenyere 2015-ben is Idén a Vajdaságból, Székelykevéről érkezik Baranyába a kovász a magyarok kenyeréhez, a sót pedig Parajdról küldik. A megőrölt liszt a határon túli rás...