Mákja van a gazdának? Igen! Bőven van mákja…

Pém Bálint Szlovákia magyarlakta területén született, ott is él és dolgozik, a Komárom melletti Patról, pedagóguscsaládból származik. Szülei a szocializmus alatt – több társukhoz hasonlóan – háztájiból egészítették ki a jövedelmüket. Pém Bálint ekkor tanulta meg: csak azután lehet kimenni a Dunára, ha a kert rendben van. A szülők később, nevelési célzattal, saját területet adtak neki, amiből megvolt a zsebpénze. Így szerette meg a növénytermesztést, és azt, hogy egy kis mag elvetéséből mi minden lehet.

A család elkezdte művelni a rendszerváltás után visszakapott 48 hektárját. A gimnázium után Bálint a Nyitrai Agráregyetemen folytatta tanulmányait, menedzsment szakon. Már egyetemi évei alatt kiváltotta a magángazda-engedélyét. Párjával, későbbi feleségével 15 hektáron kertészkedtek, 15 embert alkalmazva. Abban az időszakban érkeztek meg Szlovákiába az üzletláncok. Ennek következtében a felvásárlók egyik évről a másikra eltűntek, amivel a kertészetük piaca is megszűnt.

Hét-nyolc mázsa már lehetővé teszi, hogy a gabonánál némileg magasabb árbevételt produkáljanak
Hét-nyolc mázsa már lehetővé teszi, hogy a gabonánál némileg magasabb árbevételt produkáljanak (Fotó: Pixabay)

Ekkor stabilabb növényeket kerestek, olyanokat, amelyek nem igényelnek tárolást, mosást, csomagolást. Pályázati lehetőségek akkor még nem voltak, hogy saját feldolgozósort építhessenek. Viszont már az EU-ba lépés előtt – akkorra már 150 hektárosra duzzadt a gazdaság – részt vettek az előcsatlakozási programban. Traktor és kombájn vásárlására nyertek támogatást. Tulajdonképpen emiatt maradt Pém Bálint a mezőgazdaságban, és nem váltott át a közgazdaságra.

Édesapja alkotta a mákgubófésülő szerkezetet

A mák szedésekor ül be a magyarmezogazdasag.hu újságírója a traktorba Pém Bálint mellé, aki az édesapja alkotta szerkezettel fésüli le a mákgubókat. A fésülés jól megy, a mákgubók 80 százaléka zsákba kerül. Az otthagyottakat majd a kombájn leszedi. Épp egy termelő mákját aratja, akinek valóban jóra sikeredett az őszi vetésű mákja: tiszta az állomány, egységes az egész tábla, könnyű is a szedése. Bálint 1 tonna feletti eredményt vár, szemben a környéken átlagos 7–8 mázsa terméssel.

A gabonánál némileg magasabb árbevétel

Hét-nyolc mázsa már lehetővé teszi, hogy a gabonánál némileg magasabb árbevételt produkáljanak. Persze nem minden a jó termés, mert a mák ára évről évre nagyon változékony.

A tavaszi mák kevéssé illik a szárazabb, melegebb éghajlatú síkságokra, ezért a Duna mentén inkább az őszit preferálják. Itt a szemtermés hamar besülhet, viszont ez nagy alkaloidahozamot eredményezhet.

A máknövény egy apró szemből indul, kevés energiával, ezért eltart egy ideig, míg olyan növénnyé fejlődik, hogy konkurálni tudjon a gyomokkal.

Az április-május határozza meg, hogy milyen lesz a termés. Olyankor hirtelen ugrik, ha kedvez neki az időjárás, amihez tápanyag és csapadék kell.

Ennek az időszaknak az őszi mákok már begyökeresedve, 7–8 leveles állapotban áttelelve vágnak neki. Évről évre egyre nagyobb a kockázata, hogy a tavaszi mákot ki kell szántani.

Megpróbálták a csomagolást és az értékesítést is a saját kezükbe venni. Azóta Bálint 400 hektáros gazda lett, és ügyesen kihasználja a pályázatokat: először a raktárakat fejlesztette, majd tisztítógépet, aztán csomagológépet állított be.

Rögtön az önállósuláskor elkezdték kézzel szedni a mákfejeket, mivel így magasabb áron lehet értékesíteni.

Ugyanis kombájnolva a mákszemek legalább 0,5 százaléka megsérül, ami idővel avasodáshoz, a mag megkeseredéséhez vezet. Ezt a kézi szedéssel lehet kivédeni.

Félig gépesített „kézi szedés”

Pém Bálintnál a „kézi szedés” félig gépesítve folyik, mert a mákgubók nagy részét az ügyes szerkezettel fésülik le. Ez a gép 30–40 ember munkáját helyettesíti, ami a mostani munkaerőhiányos időkben nagy segítség, főleg nagy melegben. Ráadásul a gubó tökéletes csomagolás a máknak. Kipróbálta, hogy a gubóban 3 éven keresztül is megtartotta a minőségét a mákszem. Tehát ő a gubókat raktározza, és így folyamatosan friss mákot tud kínálni.

Három szín: fehér, barna, kék

Pém Bálinték háromféle színű mákot termelnek. A fehér mák inkább hegyvidéki növény, és annyira emlékeztet az íze a dióra, hogy a kiváltására is alkalmas. A síkságon kevesebbet terem, de van piaca, például a dióallergiások körében. Ha a termésátlagát sikerülne stabilizálni, akkor még igényes betakarítás esetén is olcsóbb lehetne a diónál. Külön probléma, hogy az évek során megtartsák a mák fehér színét.

A barna mák íze a napraforgóéra, a szotyira emlékeztet. Pém Bálint szerint a süteményeknek annyira változatos ízvilágot ad, hogy volna értelme külön foglalkozni vele. Akiket megkínált vele, azok közül volt, aki szezámot, mások napraforgót, megint mások mogyorót vagy gesztenyét mondtak. Sokan el sem hiszik, hogy ez mákos töltelék volna.

Szerinte mindegyik fajtához meg kell találni a hozzá legjobban illő gyümölcsöt. Neki a barna mák körtével vagy őszibarackkal tetszik a leginkább, a kék mák mellé pedig a meggy, az alma és a citrusfélék a kedvenc kombinációi.

A kék mákok közül egy osztrák őszi fajtát, a Zenót részesítik előnyben, a színe, az íze, a termésbiztonsága és alacsony morfintartalma miatt. Az, hogy lilán virágzik, még különlegesebbé teszi a fotósok számára – már ha megengedi fotózni a gazda, engedély nélkül ugyanis tilos bemenni a máktáblába.

Nemrég átállt biotermelésre

Kedvence egy új szlovák fajta, az Azurit, ami csodálatosan kék, illetve a kissárosiak Harlekin fajtája. Tavasziak lévén ezek termése 20–30 százalékkal alacsonyabb, ezért főleg biotermelésben használja őket.

Korábban 100 hektár körül vetett mákot, de ezt most 4–5 hektárra csökkentette, mivel nemrég átállt biotermelésre. Ahogy mondja, biomákot termelni a bizonytalannál is bizonytalanabb, hiszen nem használhatja a bevált peszticideket. Próbálkozik növénytársításban elindítani a mákot, és eddig a retek hozta a legjobb eredményt. De nagyon büszke rá, hogy tavaly ő volt az első Szlovákiában, aki hitelesített biomákkal tudott a piacra lépni. A kísérletezést nem hagyja abba, mert a nyugati piac az összes biomákot vinné.

A hagyományos mákot ma már inkább gazdatársaival termelteti meg. Ahogy mondja, a környéken idén mintegy 170 hektáron vetettek mákot a partnerei – igaz, ebből az aratásra csak 70 hektár maradt. Ez elég jól jelzi a máktermesztés bizonytalanságát. Tavasszal még dönthetnek a mák kiszántásáról, akkor még vethetnek helyette kukoricát. A mákhoz használt kelés előtti gyomirtókat tűri a kukorica.

Pem Bálinték „Pemak” márkanév alatt értékesítik a mákot. Idénre tervezik az üzletláncokban való megjelenést.

Eddig saját online boltjukban árulták, és elmondása szerint a kézzel szedett zacskózott mákjuk nem drágább, mint az üzletekben kapható bizonytalan eredetű mák.

A kézzel szedett zacskózott mákjuk nem drágább, mint az üzletekben kapható bizonytalan eredetű mák
A kézzel szedett zacskózott mákjuk nem drágább, mint az üzletekben kapható bizonytalan eredetű mák (Fotó: Pixabay)

Pém Bálint a magyar állam által finanszírozott Baross Program keretében már a biotermeléssel pályázott. Egy konzorcium tagjaként gluténmentes feldolgozóra nyertek támogatást a nagyléptékű programok keretében.

Szárító és tisztító telephelyet építenek, amibe kisebb gazdákat is integrálnának, illetve speciális gépekkel és talajmozgatás nélküli technológiákkal segítik a gazdákat. A telephely forgalmát gondosan ellenőrzik majd, nem kerülhet be gluténtartalmú alapanyag.

Ez a projekt azért is szép, mert egy másik konzorcium, aminek egy kipróbált kollégájuk a tagja, szintén sikeresen pályázott, és ez dolgozná fel a Pém Bálinték által termelt alapanyagot. Azonkívül teljesen robotizált raktárban tárolná, és a kiskereskedelemnek is az értékesítené, vagyis a teljes termékpályát lefednék.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Stagnáló hazai gyümölcsárak vidéken Általánosságban véve nem változtak a hazai gyümölcsárak az elmúlt héten a vidéki nagybani piacokon, de azért így is voltak kiemelkedő ármozgások egyes...
Stagnált a külföldi gyümölcsök ára a Budapesti Nag... Általánosságban véve nem változott az importból származó gyümölcsök ára a Budapesti Nagybani Piacon a múlt héten (46. hét). A legnagyobb áremelkedést ...
Nem változtak a gyümölcsárak a Budapesti Nagybani ... Átlagosan nézve nem történt változás az importgyümölcsök árában a 47. héten, de egyes termékeknél azért kisebb-nagyobb ármozgás megfigyelhető volt. Az...
Változatlan gyümölcsárak Budapesten A harmadik héten nem változtak a hazai gyümölcsárak a Budapesti Nagybani Piacon. A szűkös kínálat árait cikkünkben olvashatják. Alma: A Jonathan alma...
Stagnáltak a gyümölcsárak Budapesten Általában véve nem változott az importból származó gyümölcsök ára a Budapesti Nagybani Piacon a 4. héten, persze mint mindig, most is voltak kivételek...
Olcsóbbak lettek a gyümölcsök vidéken 3 százalékos átlagos árcsökkenést figyelhettek meg a vásárlók a vidéki nagybani piacokon az elmúlt hét során. Pontos részleteket cikkünkben olvashat! ...