Május 31-ig köthető díjtámogatott növénybiztosítás!

Érdemes igyekeznie a gazdáknak, hiszen még május 31-ig igényelhető díjtámogatott növénybiztosítás. Amellett, hogy ezzel a megoldással sok pénzt takaríthatnak meg a mezőgazdasági termelők, a Generali Biztosító ingyenesen letölthető, időjárási vészhelyezeteket előre jelző mobilalkalmazást, illetve drónos kárfelmérést is biztosít ügyfelei számára.

A globális klímaváltozás miatt megszaporodó viharok, jégesők, áradások, aszályok és tűzek komoly fejfájást okozhatnak magyar a gazdáknak is. A Generali Biztosítónál 2018-ben jelentett növénykárok után közel 1,3 milliárd forintot fizetett a biztosító, melynek kárstatisztikai adatai alapján továbbra is a jégkárok jelentik a legnagyobb problémát a mezőgazdasági termelőknek, és ennek megfelelően erre a kártípusra kötik a legtöbb biztosítást is a gazdák.

A jégverés miatti kárkifizetés összesen 933 millió forintot tett ki. A második legsúlyosabb problémát pedig a viharkárok jelentették, melyek esetében összesen 166 millió forint összegű kárkifizetés történt. Sajnos, a növekvő veszélyek ellenére hazánkban a szántóföldek biztosítottsága továbbra is mindössze 50% körül van, míg az erdők esetében ez az arány még az 1%-ot sem éri el”

– hangsúlyozta Bordás Imre, a Generali Biztosító mezőgazdasági biztosítási csoportvezetője.

Hazánkban a szántóföldek biztosítottsága továbbra is mindössze 50% körül van
Május végéig igényelhető díjtámogatott biztosítás

A Generali Biztosító Zrt. ügyfelei számára úgynevezett díjtámogatott biztosításokat is kínál, melyek esetében a biztosítási díj meghatározott részét a jogszabályban meghatározott állami szerv a termelő részére visszatéríti. A díjtámogatott biztosítások olyan természeti kockázatokra köthetők, mint a tűz, jég, vihar, őszi, téli, tavaszi fagy, aszály, árvíz vagy felhőszakadás. A különböző növényi kultúrákat A, B és C típusú biztosítási csomagok részesítik védelemben.

Érdemes tudni, hogy a törvény értelmében a díjtámogatásban részesíthető mezőgazdasági biztosítások önrészei viszonylag magasak. A Generali éppen ezért kiegészítő biztosítással segíti levenni a gazdák válláról ezt a terhet, ami szinte mindegyik típusú biztosításhoz megköthető.

A szélsőséges időjárás miatt a gazdákat egyre több kár éri, és a bekövetkező károk nagysága is évről évre nő. Éppen ezért érdemes időben felkészülni a bajra, és 2019. május 31. előtt megkötni a díjtámogatott növénybiztosítást, mely kár esetén jelentős segítséget nyújt.

A szélsőséges időjárás miatt a gazdákat egyre több kár éri
Időjárás előrejelző mobilapp és drónos kárfelmérés

A Generali lépést tartva a legfrissebb digitalizációs trendekkel, ügyfelei számára innovatív plusz szolgáltatásokat is kínál. Egyrészt egy olyan ingyenesen letölthető mobil alkalmazással könnyíti meg a gazdák életét és munkáját, mely előre jelzi az időjárási vészhelyzeteket. Másrészt az idei évtől a biztosító kárszakértői a viharkárokhoz és a nagyobb területeket érintő károk felméréséhez drónokat is használnak a pontosabb, precízebb kárfelmérés érdekében. A drónnal készített fotókat és videókat a kárszakértők az érintett gazdák rendelkezésére bocsátják, akik így tájékozódhatnak a növénykultúrájuk állapotáról madártávlatból is (pl.: belvízfoltokról, vagy a táblát érintő vadkárokról).

(x)

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Nagy eséllyel veszít, aki nem köt biztosítást A klímaváltozás hatásai növelik a növények érzékenységét is. Ezzel összefüggésben csak tavaly a Generali csaknem 1500 mezőgazdasági kárt térített meg....
Hatalmasat kockáztat a gazda, ha nem gondol előre ... Sajnos, nem minden gazda biztosítja földjét, a mezőgazdasági gépeit és terményét az esetleges károk ellen. Pedig egy váratlan jégverés, tűzeset, vagy ...
Nyugodtabban alhat a gazda, ha díjtámogatott növén... Már csak május 31-ig lehet megkötni a díjtámogatott növénybiztosításokat. A jogszabályok és a pályázati kiírás viszonylag szűk mozgásteret adnak a biz...
Közel a határidő: május 31-ig köthető meg a díjtám... A mezőgazdasági termelőknek bizonyos típusú mezőgazdasági biztosítások esetében díjtámogatással segíti a kockázatmegelőzést és - kezelést a magyar áll...
Közeleg a határidő: ezzel sokat spórolhatnak a gaz... Statisztikák szerint továbbra is a jégkárok jelentik a legnagyobb fejfájást a mezőgazdasági termelőknek, és ennek megfelelően erre a kártípusra kötik...
Ha Ön nem időjós, újítsa meg mezőgazdasági biztosí... A mezőgazdasági fagykárok közel harmada télen fordul elő, nem árt tehát most megújítani biztosításunkat, ami mellé jövőre akár műholdas „kárriasztást...