Magyarországon kezdődött meg az idei európai szüret

A korai érésű Csabagyöngyével kezdődött meg Ordacsehiben a szőlőszüret Európában, jó termés várható, a szőlő átvételi ára nem változik. A következő szüretelhető Irsai is egy hungarikumnak számító fajta lesz.

“Európában és az északi féltekén az elsőként beérő szőlőfajta a Csabagyöngye. Magyar sajátosság, hogy július végén, augusztus elején már el lehet kezdeni a szüretet, és a következő szüretelhető Irsai is egy hungarikumnak számító fajta lesz” – számolt be az ügyvezető a Balaton Agrár Zrt. területén zajló szüretelés megtekintésével egybekötött sajtótájékoztatón.

A kedvező időjárásnak köszönhetően idén eddig keveset kellett költeni növényvédelemre, és az utóbbi 5-6 év legjobb minőségű és mennyiségű termésére lehet számítani a Csabagyöngyéből, 15 mustfokkal. Az ebből készülő fehérbort kíméletes hideg erjesztés és szűrés után érlelés nélkül palackozzák azonnal, így néhány hét múlva Európa első újboraként, “hungarikumként” kerül a boltok polcaira.

Az első fürt…

 

A termésátlag 100 mázsa felett várható, ami 10-20 százalékkal több, mint tavaly. Az átvételi ár a tavalyival megegyező, 100 forint plusz áfa lesz kilogrammonként. A többi szőlőfajta átvételi áráról még folynak a tárgyalások, de ott is hasonlóra lehet számítani – mondta Varga Bálint. (A Varga Pincészet a Balaton környékén közel ezer szőlőtermelőt integrál, mintegy ezer hektárnyi területről vásárolva fel a szőlőt, továbbá közel 200 hektárnyi saját szőlővel is rendelkezik. Az egyedüli olyan pincészet, amely nagy tételben állít elő bort a Csabagyöngyéből – a cégvezető tájékoztatása szerint.)

Az Ordacsehi és Lengyeltóti környékén található, mintegy 10 hektárnyi területről felvásárolt szőlőből 90-100 ezer palacknyi bort készít a pincészet, ami le is fedi a keresletet. Ennek a bornak, amelyet 14 éves munkával sikerült bevezetni a hazai piacra, kialakult egy stabil hazai vevőköre, külpiacra nem szállítanak belőle.

gy Grégorie G152 típusú szüretelõgép szedi a csabagyöngye szõlõt a Somogy megyei Ordacsehi határában, a Balaton Agrár Zrt. területén 2015. augusztus 6-án.
Egy Grégorie G152 típusú szüretelőgép szedi a Csabagyöngye szőlőt a Somogy megyei Ordacsehi határában, a Balaton Agrár Zrt. területén 2015. augusztus 6-án.

 

A borfogyasztási szokások átalakulásáról is szót ejtve Varga Bálint úgy fogalmazott: “rosé-őrület” van Magyarországon. Ebből a borfajtából a nemzetközi átlag dupláját fogyasztják a magyarok. Ma már a Varga Pincészet által érékesített borok harmada fehér, harmada vörös, és harmada rosé, holott tíz évvel ezelőtt még minden 100. értékesített palack volt csak rosé. Idén tovább tart a növekvő tendencia, tavalyhoz képest eddig 57 százalékkal nőtt a pincészet roséértékesítése.

Bohus Zoltán, a Balaton Agrár Zrt. szőlészeti ágazatvezetője elmondta, idén se járvány, se jégeső nem tizedelte a szőlőt, aminek köszönhetően 15-20 százalékkal jobb a termésátlag a társaság területén, mint az elmúlt évben, és a minőség is kedvezőbb. Ez a sokéves átlaghoz képest nem számít kimagasló eredménynek, a tavalyi csapadékos időjárás miatti gyengébb terméshez viszonyítva viszont kifejezetten jó. A szüret folytatása más szőlőfajtákkal is hasonlóan alakulhat, amennyiben az időjárás továbbra is kedvező marad – tette hozzá.

Forrás, fotók: MTI

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Irsai Olivér rövidesen hordóba költözik Tegnap már szedték az Irsai Olivért a soltvadkerti határban. Font Gábor borász azt mondta, hogy a családi ültetvényein már ideje volt elkezdeni az i...
Csökkentek a hazai gyümölcsárak a Budapesti Nagyba... A 34. héten 3,8 százalékkal lett olcsóbb a Budapesti Nagybani Piacon a hazai gyümölcsök ára. A legnagyobb árcsökkenést a ringló szilva produkálta 32,5...
Minimális áremelkedés a gyümölcsárakban A 35. héten 1,5 százalékos átlagos áremelkedés figyelhető meg a vidéki nagybani piacok belföldi gyümölcskínálatában. Szegeden a nem jelölt szilva 43 s...
Közepes szőlőtermés várható, a minőség még javulha... Néhány nap múlva már minden borvidéken megindul a szüret, a tavalyihoz hasonlóan közepes mennyiség várható, de a szőlő minősége még sokat javulhat ked...
Stagnálnak a gyümölcsárak vidéken Ezen a héten általánosságban nem változott az importált gyümölcsök ára a vidéki nagybani piacokon, de egy-egy gyümölcsnél megfigyelhető nagyobb árvált...
Gyengébb szőlőtermés, alacsonyabb árak a szekszárd... Az előző évekénél gyengébb minőségű és kisebb szőlőtermésre számítanak idén a szekszárdi borvidéken, ahol a napokban elkezdték a kékfrankos szüretét a...